Kategória: Teszt

Bemutatkozott a Galaxy F54 5G

A Galaxy F-termékcsaládról viszonylag keveset hallani és olvasni, amit annak is köszönhet, hogy az európiai piacot nem hódították meg. A Samsung legfőképpen az indiai térségben próbál érvényesülni általa, ahol a Z-generációt szeretnék megfogni, akiknek fontos: a kamera, a social media és az üzemidő. Az idei esztendőben a Galaxy F14 5G készüléket mutatták be, mint egy belépőszintű modellt, azonban várható volt, hogy a közkedvelt ötvenes vonalon szintén előrukkolnak a kötelező hardveres update-tel. Június 6-án, azaz minap leleplezték a Galaxy F54 5G-t, amelynél a különbségeket mikroszkóppal kell keresni – legalábbis, ha valaki hezitál közte és a Galaxy M54 5G között.

A Samsungnál az a küldetésünk, hogy nagy teljesítménytű eszközökkel jobbá tegyük az ügyfeleink életét. A Galaxy F54 5G piacra dobása jelzi rendíthetetlen elkötelezettségünket az innováció iránt, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy teljes potenciáljukat kiaknázzák. Az olyan funkciókkal, mint a Nightography és az Astrolapse, a páratlan 120Hz-es Super AMOLED+ kijelzővel, a 6.000mAh-ás akkumulátorral, vagy éppen a 4 generációs operációs rendszer-frissítéssel együtt forradalmi felhasználói élményt biztosítsunk.

mondta Raju Pullan, az MX alelnöke Indiában.
A Galaxy F54 5G egyik kreatív fotója.
Forrás: Samsung India

Akik képben vannak a Galaxy M54 5G termékkel, azokhoz szólnék elsőként, hiszen tényleg minimális a különbségek listája, amivel eltér a kvázi testvérétől. Amit le tudtam szűrni gyorsan, az nem más, minthogy 8/256GB-os RAM és ROM opcióval kínálják, azaz elhagyták a 128GB-os alaptárhely változatot. Szintén egy érdekesség, hogy Android 13 operációs rendszerrel, illetve One UI 5.1-es felülettel látott napvilágot, amihez a gyártó négy generációs főszoftver-frissítést, illetve biztonsági oldalról 5 évnyit biztosít. Ergo, nagyjából ugyanolyan szinten van kezelve, mint a felsőkategóriás modellek.

Az Android 13-at ugyanaz az Exynos 1380 5nm-es gyártástechnológiával előállított processzor hajtja, amely a Galaxy M54 5G-t. Nincs változás se a magterjedelemben és GHz tartományban; ahogy GPU fronton sem – ugyanis azért valahol reméltem, hogy meghúzatják egy kicsit, ha már picivel áron felül kínálják.

A kijelzőjénél 6.7 inches Super AMOLED+ panel emlegethető, amely FHD+ felbontásra képes. Megtartották az úgy nevezett Infinity-O kamerakivágást, amit a Samsung évről évre örököltet át minden értelmes telefonjába. Tényleg felsőkategóriásként van kezelve, hiszen a 120Hz-es képernyőfrissítési ráta adott. Az előlapon 32MP-es érzékelő, míg a hátlapon 108+8+2MP-es foglal helyet. Utóbbi nem a mélységérzékelés mivoltát hivatott ellátni, hanem által készíthetők a jobb minőségű makrofotók.

A Samsung marketing osztálya sokat agyalhatott azon, miként tegye eladhatóbbá a terméket, mert bárhogy nézzük, ez bizony egy átnevezett Galaxy M54. A próbálkozásuknál figyelhetők meg olyan stílusos marketing szövegek, mint pl.: a „Triple Camera with Astrolapse, Nightography” vagy éppen „Flagship Signature S-Series Premium Design”. Sőt, arról sem feledkeznek meg, hogy a kamerakiemelkedések fémek, azaz az ütéseket jobban bírják. További specifikációs érdekességek közül emelnék ki még párat, mint a Wi-Fi6-ot, a Bluetooth v5.3-at, a 25W-os gyorstöltést vagy éppen a 6.000mAh-ás akkutelepét.

De akkor mégis mi relevanciája van a Galaxy F54 5G-nek az indiai piacon? – Hát igazából arról volna szó, hogy a Galaxy M54 5G nincs jelen a térségben, mert az máshol debütált, azt a területet teljesen elkerülte, így egymásnak ott nem is konkurenciái házon belül. Ennek fényében az ottani képviselet könnyedén ki tudta játszani az átcímkézés lapját, hiszen színek tekintetében se erőltették meg magukat, ugyanúgy kék és ezüst van terítéken.

A helyi képviselet 35 999 indiai rúpiáért helyezte a kínálatukba, azonban azok, akik előregisztrálnak a termékre, csak 29 999 indiai rúpiáért – vagy éppen bizonyos bankokon keresztül 27 999-ért – szerezhetik meg. Ez átszámolva 125 ezer forintnak feleltethető meg, ami nagyon jó ajánlat.

Mire elegendő fél órányi töltés idő?

Manapság mindennapi életünk egyik kulcsfontosságú terméke az okostelefon. Sokan sok mindenre használják – olykor a hívások lebonyolítása harmad-, negyedrendű tényező. Ezen dolgozunk, ezen át érnek el minket e-mailben vagy más üzenetküldő platformon, rajta visszük végbe a marketinges teendőink és a többi. A Samsung termékeinél alapvetően kijelenthető, hogy nem a töltési sebesség fokozására, hanem a biztonságos használtra helyezi a hangsúlyt. A Galaxy Note7 esete után mondjuk megértjük, hiszen nehezen mosta le magáról a szégyent. Mostanra azonban leszögezhető, hogy az akkori mérnöki hibát felhasználva erősödött a brand.

Az idei okostelefonok majdnem mindegyike legalább 25W-os gyorstöltés felvételére képes. Azért akad kivétel, mint pl.: a Galaxy A04s, amely csak 15W-os maximális értékkel lohol a belépőszintű készülékek sorában; de ott nem is ezen van a hangsúly. A 45W-ot a gyártó megtartotta a prémium berkekre, más opcióval pedig egyelőre nem kíván dolgozni.

Az egyik közkedvelt twitter követőm nemrégiben publikált egy kimutatást azzal kapcsolatban, hogyha fél órára töltőre helyezzük az egyes termékeket, 0%-ról, azaz teljes merültségi állapotból, akkor nagyjából hány %-ra töltődik vissza az az egyes töltési sebességeknél. Kezdjük azokkal a listát, ahol a maximális érték 25W-on stagnál:

TermékAkkumulátor25W-os töltéssel45W-os töltéssel
Galaxy A53 5G5.000mAh0-45%
Galaxy A54 5G5.000mAh0-56%
Galaxy S22 5G3.700mAh0-63%
Galaxy S23 5G3.900mAh0-57%
Galaxy Z Fold3 5G4.400mAh0-33%
Galaxy Z Fold4 5G4.400mAh0-57%
A középkategória felső ágának, valamint a felsőkategória 45W-os töltését nem támogató termékek listája.
Forrás: Anthony

Senkit se lepjen meg, hogy a Galaxy S22 5G gyorsabb töltési idővel rendelkezik, mint a Galaxy S23 5G; hiszen 200mAh-val nagyobb aksival rendelkezik. Ami a fenti táblázatból kiderül, hogy a Galaxy A54 5G az elődhöz képest gyorsabban tud töltést visszanyerni – vélhetően a jobb hűtésből fakadóan. A Galaxy Z Fold4-nél érződik úgy istenesen, hogy mekkora volt az előrelépés tavalyelőtti modellhez hasonlítva.

Csorogjunk át felsőkategóriára, azon belül is az Ultra-termékcsaládra. Érdekes látni, hogy Galaxy S20 Ultra-nál jobb töltési sebesség mutatkozott, mint az azt követő három generációjánál a 25W-os szegmensben. Ha lehet hinni Anthony tweetjének, akkor ott 64%-ig történt meg a visszarántása az akkumulátornak, míg mondjuk a Galaxy S23 Ultra 5G-nél csak 56%-ig. Ami egy másik furcsaság, hogy mindössze 4%-nyi plusz mutatkozott a 45W-os töltőre történő váltás során.

Nézzük csak, mennyi az annyi:

TermékAkkumulátor25W-os töltéssel45W-os töltéssel
Galaxy S20 Ultra 5G5.000mAh0-64%N/a
Galaxy S21 Ultra 5G5.000mAh0-54%
Galaxy S22 Ultra 5G5.000mAh0-61%0-60%
Galaxy S23 Ultra 5G5.000mAh0-56%0-68%
Az Ultra termékcsaládnál az értékek.
Forrás: Anthony

A Galaxy S21 Ultra 5G nem támogatja a 45W-os töltést, ezért van kihúzva.

Összességében leszögezhető, hogy a Samsung a 25W-os töltési sebességre fókusz, hiszen fél óra elteltével az akku kapacitást szinte mindegyik termékénél legalább 50+%-ra hozni tudja. Úgy vélem, hogy ez a megoldás inkább hosszútávra szól. Biztosan jobbat tesz az akkumulátor kémiai folyamatának, mint ha 60W-nál többel dolgoznának.

Soraimat már csak azzal zárnám, hogy a fenti értékeket kezeljétek fenntartásokkal. Nem a gyártó által közzétett eredmények, de pontosan ezért tetszetős, hiszen így mindenkinek lehet viszonyítási alapja. Végtére is, az üzemidő eléggé megkérdőjelezhető, ugyanis mindenki másképp használja a termékét, legyen az fényerő vagy a terhelés mértéke; és miegymás

Lassan startol a Galaxy M14 5G az indiai piacon

A Galaxy M14 5G-vel már foglalkoztunk külön márciusban, hiszen többek között, az ukrajnai képviselet oldalán elrajtolt az értékesítése. Akkoriban beszámoltunk azokról a tényekről, amelyek birtokában voltunk; viszont, ha már a Samsung India ennyire kihangsúlyozta a debütálását, ami egyébként tegnap, április 17-én volt, úgy gondoltam, pár érdekességre térjünk ki, még egyszer, ami miatt egy jó deal lehet az ottani vásárlóknak. Nem utolsó sorban, sosem lehet tudni, hátha pont ez a termék is eléri a magyarországi felhasználókat, végülis már akar a felhozatalban Galaxy M-szériás termék, mint pl.: a Galaxy M53 5G.

Az Android 13-nak a ténye alap, hiszen a Google köti az ebet a karóhoz. Amiről viszont nem esett szó, az a rajta lévő felület; ugyanis a lehető legfrissebbel dobják piacra, vagyis a vásárlói már élvezhetik a One UI 5.1 előnyeit. Mondjuk csak „Core” kiadásban, de ne vesszünk el a részletekben. Innentől kezdődik a 2 főszoftver, amit Android 15-ig; illetve a 4 évnyi biztonsági frissítés, amit 2027 áprilisáig fog megkapni.

Az indiai képviselet az elsők között említi a 6.000mAh-ás akkumulátorát, amivel 155 órányi audio tartalmat hallgathatnak a vásárlói; 58 órán keresztül beszélgethetnek, 27 órán át netezhetnek, míg 25 órán keresztül nézhetnek videótartalmat. Arról mondjuk nincs információ, hogy mindezeket milyen fényerő vagy éppen netelérés mellett; de ne vesszük el a részletekben. A 25W-os gyorstöltési lehetőség ilyen árzónában egy fontos USP, amelynek feltöltési sebességére kellett volna hangsúlyt fektetniük, mégis csak jobban érdeklő az embereket, hogy 10 perc alatt, mennyi energiát nyer vissza.

Színek tekintetében másabb a felállás, mint az ukránoknál; legalábbis névben módosítottak, vagy éppen fiatalosítottak. Mutatnám a kondíciókat, a színeket és az árakat:

TermékSzín és típusszámÁr
Galaxy M14 5G 4/128GBBerry Blue [SM-M146BDBGINS]
Smoky Teal [SM-M146BZBGINS]
Icy Silver [SM-M146BZSGINS]
RS 13 490
Galaxy M14 5G 6/128GBBerry Blue [SM-M146BDBHINS]
Smoky Teal [SM-M146BZBHINS]
Icy Silver [SM-M146BZSHINS]
RS 14 990
A Galaxy M14 5G színválasztéka és ára.
Táblázat: Galaxy Világa

A dobozának beltartalmából hiányzik a töltőadapter; viszont kapunk Type-C to Type-C adatkábelt, ami valamelyest lekorlátozza a felhasználókat, ha mondjuk 15W-os adapter birtokosai lennének. Teljesség és tisztán látás kedvéért jegyezném meg, hogy anno a 15W-os adapter USB-A-s volt, így a régivel tölteni, nem igazán fogják tudni.

A fontos tények kihangsúlyozásánál megemlítik, hogy 13 darab 5G frekvenciára képes csatlakozni, amiből az átlagember mit sem érzékel, de muszáj a mennyiségen lovagolni. Nemmellesleg, az ujjlenyomat-olvasót oldalt keressétek.

Átszámolva az indiai árát, nagyjából 55-57 ezer forint körüli nyitóárral számolhatnak az érdeklődők, akik április 21-én vásárolhatják meg legelőször. A helyi képviselet ügyelt a felhasználóbarát árcímkére, ugyanis 170 dollár alatt nyit, ami vonzó lehet az árérzékeny régió érdeklődőinek körében.

Végezetül mutatnám a színeket, mely közül a Smoky Teal szerintem nagyon szép lett:

Nagyobb lett a Galaxy A54 5G hűtése az elődhöz képest

Vitathatatlanul a Samsung legnépszerűbb középkategóriás termékcsaládja a Galaxy A5x széria. Az előző generációknál mindig kihangsúlyoztuk, hogy a hardveri adottságait egy érdeklődőbarát árcímkével ruházták fel, amely, ha egy jóféle promócióval társul, akkor best buy a versenytársakhoz képest. A Galaxy A54 5G se lett egy olcsó készülék. Már tavaly a Galaxy A53 5G 189 990 Ft-os nyitóárát se lehetett kevéskének tekinteni; azonban az utód átlépte a sokaknál lélektani határként emlegetett 200 ezer forintot. Egészpontosan 209 990 Ft-on debütált az alaptárhelyű modell, amiért már Galaxy S21 FE 5G-t is ki lehet fogni.

Most azonban nem arra akarok kilyukadni, hogy az árak elszabadultak, mert ez globális jellegű, csak a magyarok pénztálcája érzi meg egy kicsit jobban. Helyette inkább egy olyan hardveri adottságra hívnám fel a figyelmet, amit alig emlegetnek, pedig, amikor a Galaxy S23-nál fény derült a hűtés „következő generációjára”, akkor eléggé sok sajtóorgánum foglalkozott vele. A Galaxy A54 5G-nél pedig mondhatni sírba ment volna, ha nincs PBK Reviews.

Forrás: PBK Reviews

A közkedvelt Youtube csatorna lényege, hogy a házigazda fogja az okostelefonokat és többek között szétszereli azokat, hogy aztán egy afféle „helyreállítási skálán” elhelyezze. (Értsd: 10-es skálán pontoz, ahol a 10 a legszervízbarátabb készülék.) A Galaxy A53 5G 7.5/10 pontot, míg a Galaxy A54 5G 8.5/10 pontot kapott – amelyet a linkekre kattintva vissza is tudtok nézni.

A szétszereléses videónál tűnt fel Revegnus kollégának, hogy bizony jelentősen növekedett a gőzkamra nagysága az elődhöz képest. Most arról nincs információnk, hogy ez hány szorosságot jelent valójában, de a fenti összesített fotó remekül prezentálja, hogy közel megduplázódott a mérete, ami jó hír lehet azon felhasználóknak, akik intenzíven használják a termék adta adottságokat; mondjuk: multi-taskingra vagy éppen játékra.

Az Exynos 1380-nál mutatkozik egy nagyobb teljesítménynövekedés: a CPU-nál 20%, a GPU-nál 25% körüli értéket lehet említeni az elődhöz képest, ami igényli a hőelvezetést. Egyelőre nem érkeztek visszajelzések a vásárlók részéről, hogy visszaszabályzás merülne fel terhelés következtében, ami ugye a készüléknél egy önvédelem az önkár megakadályozása ellen; ezért úgy véljük, a Samsung mérnőkeinek sikerült meglépniük a feladatot.

Rendkívül pontos helymeghatározó UWB chipet mutatott be a Samsung

A Samsung két évvel ezelőtt leplezte le a Galaxy SmartTag okoskiegészítő-családját, amellyel azoknak a felhasználóknak szeretett volna kedveskedni, akiknél napi fejfájást okoz az a jelenség, hogy valamijüket nem találják. Segítségével könnyedén rá lehet találni a kulcscsomóra, elkóborolt házi kedvencre vagy bármi másra, amihez hozzápárosítják és -rögzítik. Az elmúlt időszakban eléggé kevés hír érkezett a következő generációjáról, azonban március végén a dél-koreai brand megtörte a csendet azon közleményével, melyben az Exynos Connect U1000 fejlesztésére hívja fel a tech-orgánumok figyelmét.

Az Exynos Connect U100 egy olyan ultra wideband chipset, ami az elődhöz képest: sokkal nagyobb pontossággal tudja megállapítani, hol van a keresett termék. Nem csak a levegőbe beszélt a vállalat sajtókollégája, aki kiemelte, hogy egy számjegyű centiméteres értékben mérhető a zóna, ahol biztosan ott lesz az okoskiegészítő, valamint annak „gazdája”. Ergo, kevesebb mint 10 cm-es körzetre zsugorítja az átvizsgálni kívánt területet, ami nagyon hangzatos.

A lapka más különlegességgel is rendelkezik, ugyanis az egymással kapcsolatban lévő egységeknél van arra lehetőség, hogy akár elfordulási fok/szög formájában adjon pontosítást a keresés során, ha nem a megfelelő irányba néznénk. Legfőképpen belső térnél jöhet jól a technológia, ahol a GPS már nem tud megfelelően működni az árnyékolásból, vagy éppen a kicsi távolságból fakadóan.

A gombelemmel (1db CR2032) működő chipnél ügyeltek az energiatakarékosságra, így nem kell attól tartani, hogy folyamatos aktív állapotából fakadóan pont akkor fog lemerülni, amikor szükségünk lenne a segítségére. (Az első generációnál maximum 165 napos akkumulátor idővel lehet számolni.) Másfelől, a Samsung össze akarja kapcsolni az AR és a VR világgal, azaz, ha mondjuk a kameránkat bekapcsoljuk, akkor annak a képével mutassa, merre keressük a megtalálandó tárgyát.

Az Exynos Connect U100 a kifinomult távolságmérési és helymeghatározási képességeket erős biztonsággal ötvözik, hogy hiperösszeköttetést tegyenek lehetővé az emberek és a minnapi tárgyak között, ami számos új lokalizációs és helymeghatározási funkciónak adhat melegágyat. (…) A kommunikációs technológiák terén szerzett technológiai vezető szerepünkre építve elkötelezettek vagyunk a kis hatótávolságú kommunikációs megoldások innovációjának előre mozdítása mellett, hogy átalakítsuk kapcsolatainkat és kapcsolatunkat a minket körülvevő világgal.

mondta Joonsuk Kim, a Connectivity Development Team ügyvezető alelnöke.

Az UWB technológia legelőször a Galaxy Note20 Ultra készülékben tűnt fel, ám a Samsung akkoriban nem igazán reklámozta be létét. Várniuk kellett a felhasználóknak a Galaxy S21 termékcsaládig, amikor is piacra dobták a Galaxy SmartTag+ kiegészítőt, ami elsőként rendelkezett ezzel a képességgel; ugye a Galaxy SmartTag-be nem rakták bele.

Jelenleg az alábbi termékekben található meg:

  • Galaxy S23 Ultra 5G
  • Galaxy S22+ | S22 Ultra 5G
  • Galaxy S21+ | S21 Ultra 5G
  • Galaxy Z Fold4 5G
  • Galaxy Z Fold3 5G
  • Galaxy Z Fold2 5G
  • Galaxy Note20 Ultra

Az U100-as lapka több szabványnak felel már meg, mint pl.: a FiRa Consortiumnak, ami egy az UWB iparág által vezetett non-profit szervezet, mely szerint interoperabilitás jellemzi; vagy éppen a Car Connectivity Consortium (CCC) Digital Key Release 3.0-nak, ami pedig digitális kulcsaink tárolására, hitelesítésére és cseréjére szolgál.

A sok újítás mellett számomra a legfontosabb, hogy egy számjegyű centiméteres és 5° alatti pontosságot biztosít; emellett van arra is lehetőség általa, hogy a felhasználó kihasználhassa az érkezési időnek és a 3D érzékelési szögnek a méréseit. Várhatóan az év második felében akár okoskiegészítő formájában is megízlelhetjük, mire képes a valóéletben, hiszen az a hír járja, hogy az augusztusi Unpacked event szolgáltathat otthonául a bemutatásának.

Bemutatkozott a Galaxy F14 5G

A Flipkart nevű webáruházról elvétve lehet hallani a Galaxy Világán. Azért emlegetjük, mert az indiai Samsung képviselet náluk exkluzívan értékesíti a Galaxy F-termékcsaládot. Kicsit olyan ez a termékcsoport, mint ha adnának és elvennének, mert a Galaxy A- és M-szériák szolgáltatják az okostelefonjaik alapjait, ám valamicske változtatást mégis orvosolniuk kell, hogy másabb közegnek feleljenek meg egy olyan kiszolgáltatott régióban, ahol a dél-koreai brand ténylegesen küzd a piaci részesedéséért. Az e-kereskedelemmel foglalkozó vállalat a kezdetekben könyvértékesítéssel foglalkozott, csak később került képbe az elektronikai eszközök. Most, márciusban a Samsung India leleplezte következő belépőszintű modelljét, a Galaxy M14 5G-t, aminél a frevolúciós jelzőt emlegetik.

A Galaxy F-sorozat szegmenselső funkciókat kínál a Z-generáció számára, akik felgyorsultabb életet élnek. Ezt hívjuk Frevoluciónak. A Galaxy F14 5G 5nm-es processzorral, valamint 6.000mAh-s akkumulátorral érkezik. 13 csatornát támogat a szupergyors 5G kapcsolat érdekében. Számos további Frevolutionary funkciókat érhetnek el a vásárlói, effektíve alacsony áron”

tette hozzá Rahul Pahwa, a Samsung India mobil üzletágának igazgatója.
A Galaxy F14 5G egyik kreatívja.
Forrás: Samsung India

Mi sem más, mint a specifikációs különbségek bizonyítják leginkább azt, hogy a Galaxy F14 5G egy átformált Galaxy M14 5G. A mikroszkopikus eltérések közül mindösszesen három tényt lehet kiemelni. Az egyik legfontosabb, hogy a 6.000mAh-s akkumulátora immáron nem 15W-tal, hanem 25W-tal tölthető, ami eléggé ritkaszámba megy a kategóriában. Terhelhetőbb lett, amit csak azok a felhasználók vesznek észre, akik a nagyobb RAM változat mellett teszik le a voksukat, hiszen rendelkezik 6/128GB-os kivitelben, míg a testvérét csak 4/128GB-os kiadásban szállítják. A harmadik pedig, hogy az Android 13-at One UI 5.1 felülettel kínálják.

Az erőforrását ugyanaz a házon belül gyártott, az Exynos 1330 lapkakészlet szolgáltatja, amit a Galaxy M14 5G-be is szereltek. A kijelzőjénél a képfrissítés 90Hz-en szolgáltatja maximum a tartalommegjelenítését, melyhez 6.6 inches kijelzőátmérő társul. Felbontás ügyileg Full HD+-szal számolhatnak a vásárlói.

Kamerák körében vélhető fel egy érdemtelen változás, ugyanis három hátlapi érzékelő helyett csak kettőt kapunk: a főszenzor 50MP-es dolgozik, a makro pedig 2MP-en. Ergo, eltávolításra került a 2MP-es mélységérzékelő, ami véleményem szerint nem tesz sokat hozzá a képalkotáshoz. A szelfi kameramodulnál megtartották a 13MP-es f/2-eset. Jack csatlakozással ellátták, hiszen a chipset egyik különlegessége, hogy támogatja az FM rádió képességet.

A három színválasztéka, amelyben elérhető lesz.
Forrás: Samsung India

A Samsung India büszkén kihangsúlyozza, hogy a 2 főszoftverre (azaz Android 15-ig) támogatott lesz, valamint 4 évnyi (2027-ig) biztonsági frissítésre. A RAM Plus szolgáltatás ugyanúgy elérhető, ahogy társaiban, mellyel lehet fokozni a termék gyorsabb válaszidejét. Színportfóliójában: a fekete (O.M.G. Black), a zöld (G.O.A.T. Green) és a lila (B.A.E. Purple) lesz a választható opció. Árak tekintetében pedig az alábbi a felállás:

TermékTípusszámRAM/ROMÁr
Galaxy F14 5GO.M.G. Black [SM-E146BZKGINS]
B.A.E. Purple[SM-E146BLVGINS]
G.O.A.T. Green [SM-E146BZGGINS]
4/128GBINR 12 990
Galaxy F14 5GO.M.G. Black [SM-E146BZKHINS]
B.A.E. Purple[SM-E146BLVHINS]
G.O.A.T. Green [SM-E146BZGHINS]
6/128GBINR 14 490
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung India

A Galaxy F14 5G különlegességei között mindenképpen megemlítendő, hogy csak 128GB-os kiadásban érhető el, a jelek szerint nincs 64GB-os tárhelyopció. A két SIM kártya mellett külön tudja fogadni a microSD kártyát, amellyel 1TB-ig bővíthető. Bluetoothból v5.2-es, míg Wi-Fi-ből /ac-s tanúsítvánnyal rendelkezik. Jelenleg afféle előregisztrációja zajlik a Flipkart oldalán, a hivatalos forgalmazása március 30-án veszi kezdetét.

Bemutatkozott a Galaxy A54 5G

Tegnap hosszas cikk formájában hívtam fel az olvasótábor figyelmét arra, hogy a Galaxy A54 5G megérkezett a globális forgalomba – illetve egyben Magyarországra. A magasabb ár nem túlságosan csalogató tény, azonban a Samsung afféle bevezetési kampány keretében megpróbálkozik kedvezőbbé tenni. Részletek kapcsán klikk ide. Bátran leszögezhető, hogy a középkategória egyik legközkedveltebb modellje újult meg, hiszen a Galaxy A5x készülék család testesíti meg a szegmens felsővonalát, amikor még nem akarunk felsőkategóriára pénzt áldozni, viszont mégis egy olyan termékre vágynánk, ami időt- és helyt tud állni a legtöbb terheléssel szemben.

Az időtállóság kapcsán két fontos tényt kell megemlíteni már az elején. Először a tárhelyet, ugyanis a hazai forgalmazásban megtörtént a jég, amelynek keretében nem csak a 8/128GB-os RAM/ROM változat került bevezetésre, hanem a 8/256GB-os is. Erre az előző generációk körében egyszer sem volt precedens. Mindig az FE készülékektől kezdődött a tárhelyválasztási lehetőség, ám, hogy legyen a szánkban mégis egy kis rossz szájíz, az alapmérethez képest a bővítettnél már nincs négy szín opciónk, csak kettő. Másodszor, olyan szoftvertámogatásban részesült, amelyben a felsőkategóriásokat emlegetik, hiszen 4 fő Androidra, illetve 5 évnyi biztonsági frissítésre jogosult, amivel a dél-koreai vállalat azt szeretné a vásárlók elé tárni, hogy lehet nyugodtan befektetésként tekinteni rá, mégis csak 4 év múlva is készülék lesz.

Nézzünk rá a száraz specifikációk sorára. Változtattak a kijelző méreten. Míg az elődnek 6.5 inches volt, addig az utódnak 6.4 inches lett. Nem nyúltak a panel képfrissítési tartományához, megtartották a jól hangzó adaptív 120Hz-et, miszerint azt a készülék a felhasználás függvényében változtatja. Tovább növelték a fényerőt, immáron 1.000nit képessé vált, a korábbi 800-hoz képest. Felbontásánál minimálisan növekedett a képpontsűrűség, de leszögezhető, hogy a 400ppi feletti érték már bőven elegendő, ahogy a FHD+, azaz az 1.080 x 2.400px-es felbontása.

Az újgenerációs Exynos lapkával vértezték fel. Ugye az elődnél az Exynos 1280 lapult a készülék vázában, addig itt már az Exynos 1380 épült be. A nyolcmagos CPU architektúra kétszer négymagra lett külön szedve, melyből a terhelhetőbb tartomány 2.4GHz-en (Cortex-A78) próbál helytállni, míg az energiatakarékosságért a 2GHz-es Cortex-A55 modulok felelnek. A grafikus részekért a Mali-G68 MP5 felel. Nah, de mit jelent ez előrelépésben? Nos, legalább 20%-os teljesítményjavulást. A CPU tekintetében +20%, a CPU-nál pedig +25%.

Fentebb, az időtállóságnál nem említettem, de a memóriakártya bővíthetősége 1TB-ig adott. Operációs rendszer oldalról Android 13 és One UI 5.1 párosával látott napvilágot, azaz Android 17-ig biztosan támogatott lesz. Megtartották a vízállóságát, az IP67-es tanúsítványát akaratlanul se szerették volna elvenni. A képernyő alatt optikai ujjlenyomat-olvasó gondoskodik a tartalmaink biztonságáról. A szelfie kamerakivágása pedig az úgy nevezett Infinity-O formatervet idézi meg.

Kamerák tekintetében csökkentettek a felhozatalon. A portfólióból kivették a mélység érzékelőt; ugyanis a makrót (5MP, f/2.4) fontosabbnak érezték. A főkamerát lecserélték az 50MP-es f/1.8-as rekeszértékkel bíró képalkotóra, amivel sokkal jobban jár a felhasználó, immáron minden pixelre fókuszál az autófókusz. Javítottak az optikai képstabilizáción is: már 1.5° értékben képes a korrekcióra. Azáltal, hogy másabb a szenzor, az éjszakai képek készítésénél szintén tud bravúrozni, hiszen 1 µm a pixelek mérete, míg a szenzornak 1/1,56 inch. Ha pedig mindenáron kell a VDIS segítsége, akkor ott sem marad el a javulás. 200Hz-ről 833Hz-re növelték a rásegítést, ezáltal csökkentették a bizonytalan mozgások által keletkezett elmosódás és torzulás szintjét. A harmadik érzékelő a 12MP-es ultra-széles (f/2.2). A szelfie kamerán nem változtattak, megtartották a 32MP-es 1/2,8 inches szenzorméretű f/2.2-es rekeszértékkel beíró modult.

A töltési sebessége maradt maximális 25 watt, ám mégis picit hamarabb visszarántja az akkumulátort az élők sorába. Elviekben, félóra töltéssel a kapacitása fele visszanyerhető, míg nagyjából 82 perc szükséges a teljes feltöltéshez; amivel akár több, mint 2 napig ki lehet húzni.

Érdekességképpen tenném hozzá, hogy a sztereó hangzásán szintén állítottak. Növelték a magas -, csökkentették a basszus tartományt. Azáltal pedig, hogy a Dolby által fejlesztették a hangszórókat, mondanom se kelljen, de a szoftveres fronton ott a Dolby Atmos támogatás. A Galaxy S23-nál jól megismert dizájn továbbörököltetésre került, ahogy az a környezettudatosság, amit a flagship modelleknél alkalmaztak; miszerint újrahasznosított műanyagokat és üveget tartalmaz a termék bizonyos alkatrészeknél.

Egy másik forradalmi változás középkategóriában, hogy a Galaxy A54 5G az első magyarországi forgalomban lévő modell, amely eSIM képes. Bluetooth tanúsítványánál a v5.3-at, Wi-Fi-nél pedig a /ac/ax-et említik. Talán egy picit lelombozó tény, hogy „csak” Type-C 2.0-át kapott töltő bemenetként. Súlyát tekintve kicsit elhízott, hiszen 202 gramm a végső mérlegelésnél, ami a korábbi 189 grammhoz mérve már mindenképpen megemlítendő.

Idehaza az alapmodellnél a Király Grafit, – Lime, – Lila és – Ezüst; míg a 256GB-os tárhelyűnél a Király Grafit és – Lime a választható színopció. Árban magasabbon nyitott, mint az elődje; ugyanis 20 ezer forinttal többet, 209 990 Ft-ot kérnek el érte.

Fotók a színválasztékairól és a termék külleméről:

Jól teljesített a DxOMark akkumulátor tesztjén a Galaxy S23 Ultra

Az idei év másabb, mint bármelyik előző. A Samsung felhagyott a csúcskategóriás készülékeinél a sajátgyártású Exynos lapkájával, helyette a Qualcommal kötött egy hosszabb megállapodást, melynek keretében a piaci szereplőkhöz képest egy jóval erőteljesebb CPU architektúrát tálalt. Mára a DxOMark csapata eléggé kiteljesítette a tesztelési területét. A független oldal legutóbb a Galaxy S23 Ultra 5G akkumulátor töltését, merülését és általános felhasználás melletti fogyasztásait vette górcső alá, ahol a dél-koreai tech-óriás a globális szegmensben a 6. helyen; míg a 800 dollár feletti Ultra-prémium kategóriában az 1. helyen végzett. Ezzel pedig igen csak feltette az ’i’-re a pontot, miszerint, jó döntést hozott a gyártó akkor, amikor megállapodott a Snapdragon-atyjával.

Csak érdekességképpen említeném meg azokat a fontos paramétereket, amelyek egy csúcskategóriás modellnél mindenképpen kihangsúlyozásra kerülnek:

  • Akkumulátorkapacitás: 5.000 mAh
  • Max. töltési sebesség: 45W
  • Kijelző: 6.8 inch, 1.440x3088px; Dinamikus AMOLED 2x
  • Processzor: Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy (4nm)
  • Tesztelt RAM/ROM: 8/256GB
A Galaxy S23 Ultra 5G teljesítése a DxOMark csapatánál.
Forrás: DxOMark

Kezdjünk mindent ott, hogy tavaly a Galaxy S22 Ultra Snapdragonos változata nagyon alulteljesített. Jelenleg a 88. helyet foglalja el a 103 pontszámával, aminél a Galaxy A52 5G (106 pont) vagy éppen a Galaxy A23 5G (129 pont) is jobban mutatókkal rendelkezett. Hozzáképest az utódnál sok minden korigálásra került, melynek eredményét az tükrözi leginkább, miszerint a DxOMark csapata arany plecsnivel díjazta a termék akkumulátorát, amit nem szoktak sűrűn osztogatni.

Több fronton tették próbára a terméket. Először a felhasználási módokra néztek rá, ahol háromfélét különböztetnek meg. Az egyik a könnyed felhasználás, aminél 2,5 óra/nap aktív használatot értsetek; a másik a mérsékelt, melynél 4 órára emelkedik; végezetül pedig az intenzív, aminél már 7 óra. Természetesen low üzemmódban 94 órát tett le az asztalra, amiben valljuk be, eléggé csekély felhasználó közönségre fókuszál.

Inkább a jellemzőbb a mérsékelt és az intenzív „nyüstölés”, pláne a fiatalok körében, ahol a Tiktok és a Spotify hatalmas népszerűségnek örvend. Előbbinél 67 órát, utóbbinál 42 órát hoztak ki, ami nem rossz teljesítmény, hiszen arra utaltat, hogy akár egy napos üzemidőre képes, ha a vásárlója a készülékén él.

Jól sikerült a hűtése, ugyanis megfuttatták a Galaxy S22 Ultra és az iPhone 14 Pro Max társaságában gaming módban. Azaz játszás közben. Míg előbbi kettő 8 óra 20 percet és 9 óra 34 percet tett le az asztalra, addig az újgenerációs variáns 11 óra 23 percet. Hasonlóan megállta a helyét videónézés és aktív telefonálás mellett; amiben viszont a versenytárs lenyomta, az a folyamatos zenehallgatási harc, ahol bő 10 órával hozott rosszabb mutatót.

A teszt főbb pontjai.
Forrás: DxOMark

Sokszor jön szembe az a kérdés, hogy a 45 wattos töltéssel, milyen töltési időre képes?! Nos, a DxOMark ezt a területet is körbejárta. 30 percnyi töltéssel 70%-ra lehet feltölteni az akkumulátorát, igaz, más Youtubernél ez az érték 75%, de előbbi értéket biztosan tudja hozni, amivel azért már egy félnapot ki lehet hozni. 80%-ra 37 perc alatt, míg teljes feltöltődött állapotra 1 óra 21 perc alatt ér el. Ez azért van, mert 80% felett már nem olyan erőteljes a töltés felvétel, ebben a zónába mérséklődik. A teszt arra szintúgy rávilágít, hogy a vezeték nélküli töltést ne akkor alkalmazzuk, amikor sietünk, mert félóra alatt mindössze 24%-ot ránt vissza az akksiba, míg a 80%-hoz bő másfélóra szükséges. A teljes töltés felvételről ne is beszéljünk, ami 2 óra 18 perc. Mondanom se kelljen, de ezek az értékek eléggé gyengécskék a globális piachoz képest, ahol a Black Shark 5 Pro 13 perc alatt hoz 80%-os visszatöltést.

A DxOMark csapata összemérette a fentebb említett előddel és versenytárssal, ahol viszont neki állt a zászló, azaz mind a vezetékes, mind a vezeték nélküli töltésével kevesebb idő alatt teljesítette a 0%-ról 100%-ra történő feltöltést.

A független oldal teljes tesztje itt olvasható el. Összességében leszögezhetjük, hogy az Ultra-Prémium kategóriában kimagasló helyen szerepelt a Galaxy S23 Ultra 5G már, ami az akkumulátorát illeti. A DxOMark csapata felhívja a kritikusok figyelmét, hogy videó streamelés és hívás tekintetében nem fogyaszt sokat, ám elmarasztalja, hogy a vezeték nélküli töltés területén lehetne fejlődés, ugyanis globális jelleggel nagyon alulteljesít a versenytársakhoz képest. Egyébként a 142 pontjával a Galaxy termékek körében No.1 helyen szerepelt, hozzá viszonyítva az legjobb pontszámmal a Honor Magic5 Lite 5G tett le az asztalra, ami számszerűsítve 152 pont.