Címke: Galaxy A72

Az utolsó fecske is megérkezett, frissíthető Android 14-re a Galaxy A72

Hosszú, de mégsem annyira hosszú frissítési időszakon vagyunk túl az Android 14 operációs történelmében. Minden egy október közepe-végi napon kezdődött, amikor a Galaxy S23 termékcsaládra befutott az új OS update, illetve a hozzákapcsolódó One UI 6 felület. Azóta számos modell csatlakozott be, melyről lelkesen próbáltunk minden héten, vagy éppen amikor aktualitását éreztünk beszámolni külön-külön cikkek formájában. Sőt, a kezdő menetrendes bejegyzést is folyamatosan naprakészen tartottuk, hogy ezzel segítsek másoknak, mivel számolhatnak – illetve magamnak, miket várunk még.

Soraimat azzal kezdtem, hogy „hosszú időszak volt”, de szó sincs ilyesmiről, mégis csak volt olyan Android életpálya, ami csak szeptemberben zárult le; nem pedig már tavasszal. Jelentősen felgyorsultak a folyamatok, ami 2024-ben így van jól. Ez is remekül prezentálja, mennyire kevés átírandó tény van – vagy legalábbis bonyolultságát tekintve könnyebben megugorható! –, illetve talán ezért se olyan nehéz tartani azt, hogy mondjuk egy flagship modell 7 főszoftverre legyen elhivatott. Mutatnám, melyik készülék volt a sereghajtó:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy A72 LTESM-A725FXEHA725FXXU6EXB32024.03.13.
Galaxy A72 LTESM-A725FTMHA725FXXU6EXB32024.03.13.
Táblázat: Galaxy Világa

Az utolsó fecske a Galaxy A72 LTE változata volt a magyarországi termékpalettán. Picit elkéstek vele, ahogy a Galaxy A52 LTE-vel. Azért néha sajnálom, hogy nincs afféle bennfentesünk, aki rálátna a szoftverátírásokra, illetve annak okaira, mi tartott ennyi ideig; hiszen a németországi menetrend alapján már 2023 decemberében meg kellett volna érkeznie, ám ez elmarad. Eltelt január, majd február; de csak márciusban érkezett meg. Tudom, jobb később… mint soha! De a soha, itt nem tekinthető opciónak, szóval csak megérkezett.

A Galaxy A72 sima változata ezzel pedig megkapta élete utolsó OS Update-jét, azaz rá Android 15 vagy annál frissebb nem fog érkezni. A folytatásban már csak biztonsági javítások formájában várhatóak frissítési felajánlások. Ennek periodikusságára mondanám azt, hogy negyedévente lehet számítani – de felelőtlen kijelentés lenne; így inkább csak azt mondom, hogy még fog kapni. Az ezt megelőzőt egyébként tavaly szeptemberben élesítették rá.

A fenti listán két CSC kódot olvashattok. Az XEH-t tekintjük a független változatúnak; míg a TMH-t a Telekom általinak. Mivel mind a kettőre egy napon érkezett meg, így nincs különbség a buildek tekintetében. Ami viszont fájópont, az az, mint a Galaxy A52 LTE-nél, miszerint csak 2024 januári biztonsági frissítéssel látták el, amit ennyi várakozással már lehetett volna tavaszira update-elni – véleményem szerint, az a pár napnyi plusz munka már nem osztott/szorzott volna.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

Megcsúszott a Galaxy A52 és a Galaxy A72 utolsó rendszerfrissítése

Az Android 14 operációs rendszer frissítési menetrendje se maradt beszédtéma nélkül. Hiába a precíz pontosság, mégis akadtak olyan közkedvelt modellek, amelyeknek update lehetőségét a beígért időintervallumra nem tudták teljesíteni. Az év végén számtalanszor szolgáltatott cikkötletet a Galaxy Tab S6 Lite 2022, ugyanis a novemberre besaccolt szoftverfrissítést nem tudták tartani, sokan pedig arra következtettek, hogy talán tévesen került fel arra a bizonyos listára, amelyet a németországi régiójából fotóztak ki a Samsung Members applikációból. Most hasonló cipőben van a Galaxy A52 és a Galaxy A72, azaz az alap, LTE-képes modelljei.

Azért fontos kiemelni, hogy alapmodellekről van szó, mert mind a kettő 2021 tavaszán debütált az európai régióban. A Galaxy A52-éra termékcsaláddá nőtte ki magát, hiszen volt az 5G képes variáns (a Galaxy A52 5G), majd ősz elején egy chipset váltáson átesett turbozótt, a Galaxy A52s 5G – ami hatalmas sikernek örvendett. Utóbbi kettő az év utolsó hónapjában lefrissült, amelyről beszámoltunk itt és itt. A Galaxy A72 5G elkerülte országunkat, így vele nem kellett számolnunk, illetve nem is kapott akkora életpályát, mint amekkorát a kezdetekben talán szántak neki.

A Galaxy A52 LTE és a Galaxy A72 LTE 2023 decemberére volt kiírva. A Galaxy A-sorozat utolsó láncszemeiként tekinthetünk rájuk, hiszen más Galaxy Ax2 nem került melléjük, pedig azért akadt volt egy Galaxy A32-modellcsalád, amely 2021 februárjában kezdte meg a vásárlóközönségének kiszolgálását. Lényeg a lényeg, hogy a két termékre érkezik a beígért szoftver, csak éppen valami fennakadást állhat a háttérben.

Oroszországban mind a kettőre már elérhető az Android 14 rendszerfrissítés, amelyet a hivatalos patch note aloldaljuk meg is erősít. A Galaxy A72-re 2024. január 4-én adták ki az A725FXXU6EWL4 build-et, tavaly decemberi biztonsági frissítéssel megtoldva; míg a Galaxy A52-re 2024. január 2-án az A525FXXU6EWL3 nevű build, szintén tavaly évvégi javítási csomaggal, viszont azóta már update-elték mindezt januárira februárban az A525FXXS6EXA1 nevű builddel.

A két terméknél a közös nevezőt maga a chipset szolgáltatja, ugyanis mind a kettőben a Qualcomm által fejlesztett 8nm-es Snapdragon 720G lapka, illetve a hozzátársuló Adreno 618 grafikus modul szolgálja ki a felhasználók igényeit. Kiindulva abból, hogy egyikőjükére azóta már az oroszoknál befutott egy javítás, vélhetően nem muzsikált úgy a szoftver, ahogy azt elvárták volna a fejlesztők. Másfelől, külön érdekes, hogy pont abban az országban élesítették, ahonnan elviekben a Samsung kivonult az orosz-ukrán incidensből fakadóan.

Mind a Galaxy A52-nek, mind pedig a Galaxy A72-nek ez lesz az utolsó főszoftver frissítése, így igazából az sose baj, ha egy rendeset dobnak ki véglegesként, amire kevesebb javítás futhat be. Nemmellesleg, ahogy elnézem már átkerültek a negyedéves ciklikussági időszakba, márciusig bezárólag lehet számolni a megérkezésével. Nyilván, amint ez megtörténik, megírjuk, de a Galaxy Világa stábjának valamiért az a sandagyanúja van, hogy a chipsetre történő optimalizálással lesznek fennakadásaik a fejlesztőknek. Másra nem igazán tudok gondolni.

Ünnepi időszakban sincs megállás, ha Android 13 frissítésről van szó

Utoljára az ünnepek előtt foglalkoztunk a Samsung szoftverfrissítéses ütemtervével, ugyanis úgy gondoltuk, hogy a programozók annyira jól állnak, hogy megengedhetnek egy kis lazulást, mégis csak majdnem befejezték a decemberre kitűzött céljukat. Ehhez képest újabb termékekre élesítették az Android 13 és a One UI 5.0 duóját. A tempó irgalmatlanul gyors. Nem véletlen, hogy a többi versenytársa is próbálja időben felfrissítetni a termékeit, hogy azzal a felhasználói körében további szimpátiát építsen ki. Szerintünk, nincs ilyen téren ellenfele, hiszen októberi első csomagok kiküldését követően cirka két és fél hónap alatt 80%-os a portfóliójának a lefedettsége, amivel minden eddigi önrekordját megdöntötte.

Természetesen, akadhatnak olyan felhasználók, akik a lentebb közölt listán szerepelnek, ám a készülékük még nem ajánlotta fel az update lehetőségét. Nekik azt javasolnánk, hogy célszerű PC-s Smart Switch-csel ránézetni, hogy az látja-e az Android 13-as operációs rendszere történő átállást; ha pedig nem, akkor napi rendszerességgel ismételni a két folyamatot (telefonon és PC-n). Ha két hét elteltével sincs eredmény, akkor szoktam a szervizen belüli frissítési lehetőséget felajánlani, mégis csak ők közvetlen szálon csatlakoznak a szükséges szerverhez.

A Galaxy Tab Active3 felhívó kreatívja, melyben a DeX módot promózzák.
Forrás: Samsung

Mutatnám táblázatba foglalva, mikre érkezett az elmúlt napokban:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S10 LiteSM-G770FXEHG770FXXU6HVK52022.12.20.
Galaxy A13 Mediatek Helio G80SM-A137FEUXA137FXXU1BVL1 [C]2022.12.27.
Galaxy A13 Exynos 850SM-A135FEUXA135FXXU2BVL2 [C]2022.12.26.
Galaxy A12 NachoSM-A127FTMHA127FXXU7CVL22022.12.28.
Galaxy A04sSM-A047FEUXA047FXXU1BVK5 [C]2022.12.16.
Galaxy A03sSM-A037GXEHA037GXXU2CVK72022.12.21.
Galaxy A03sSM-A037GTMHA037GXXU2CVK72022.12.23.
Galaxy XCover ProSM-G715GXEHG715FNXXUAEVK72022.12.22.
Galaxy Tab S6 Lite 2022, WIFISM-P613XEHP613XXU1BVK62022.12.20.
Galaxy Tab Active3 WIFISM-T570EUXT570XXU3EVL32022.12.21.
Galaxy Tab Active4 Pro WIFISM-T630EUXT630XXU1BVL22022.12.22.
Galaxy Tab Active4 Pro 5GSM-T636BEUXT636BXXU1BVL22022.12.16.
Galaxy Tab A7 Lite WIFI SM-T220EUXT220XXU1CVL52022.12.28.

Decemberi pakkból lefrissült a Galaxy XCover Pro és a Galaxy Tab S6 Lite 2022 Wi-Fi-s változata. Elviekben, még a hónapban kellene érkeznie utóbbi tabletnek, az előző (2020-as modell) SIM kártya képes változatához, de ha át is csúszik, akkor sincs kerékbetörés.

A januári felhozatal is szépen alakul. A közzétett lista háromnegyede már az új operációs rendszerrel büszkélkedik. Érdekes módon, a Galaxy A12 Nacho-nál, a Galaxy A03-nál és a Galaxy A03s-nél szimpla One UI 5 frissítésről adtak hírt a patch note-ban, holott ugye tudjuk, hogy előzőleg One UI Core 4.1 futott rajtuk – véleményünk szerint csak elgépelési hibáról van szó, meglepődnénk, ha az alapvariánssal rukkoltak volna elő náluk. A többieknél [C]-vel jelöltem, amelyek biztosan One UI Core 5-tel büszkélkednek.

Zárásképpen pedig egy kis érdekesség, hiszen nem-honos Galaxy készülékek frontján is futott be néhány Android 13-ra váltó csomag:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy A72SM-A725FDBTA725FXXU4CVJB2022.12.08.
Galaxy M23 5GSM-M236BINSE236BXXU1BVL12022.12.22.
Galaxy M13 5GSM-M136BINSM136BXXU2BVK3 [C]2022.12.09

November végén se maradtak frissítés nélkül a Galaxy készülékek

November utolsó napjaiban se lazsáltak a Samsung fejlesztői, ugyanis gőz erővel azon dolgoztak, hogy teljesítsék a kitűzött célt, azaz az ütemrendbe beírt termékek mindegyike felfrissüljön Android 13-ra és One UI 5.0-éra. Hogy sikerült-e, arról a napokban külön fogok egy összesítő cikkben értekezni, viszont előjáróban szerintem annyit megemlíthetek, hogy a szorgosság meghozta a maga gyümölcsét. Az Android 13 sose látott sebességgel érkezik meg a Galaxy termékekre, amivel a dél-koreai tech-óriás fel szeretné hívni a vásárlóik figyelmét arra, hogy bizony sokkal fontosabb a naprakészség számukra, mint a korábbi esztendőkben. Ebben nem is lehet belekötni, csak éppen, ha netán porszem kerül a gépezetbe, akkor a kapkodásnak pofon lesz az ára…!

Az elmúlt hetekben lévő termékekről itt olvashattatok. Már csak azért érdemes felgörgetni az archívumot, mert legutóbbi cikkben válaszra találhatnak a Galaxy S10 és Note 10 felhasználók azzal kapcsolatban, hogy miért csak a Lite családtagokra fut be az új szoftver. A kép alatt folytatnám a részletekkel.

A Galaxy M53 5G, amely kiszorította az európai piacról a Galaxy A73 5G-t.
Forrás: Samsung

Mutatnám táblázatba foglalva, mikre érkezett az elmúlt napokban:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Tab S8 WIFISM-X700EUXX700XXU2BVK42022.11.25.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BTMHF926BXXU2DVK32022.11.24.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BTMHF711BXXU3DVK32022.11.24.
Galaxy Z Fold2 5GSM-F916BXEHF916BXXU2IVK32022.11.28.
Galaxy Z Flip LTESM-F700FXEHF700FXXUAIVK32022.11.28.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BTMHG998BXXU5DVJC2022.11.07.
Galaxy M53 5GSM-M536BEUXM536BXXU1BVK42022.11.28.
Galaxy A72SM-A725FXEHA725FXXU4CVJB2022.11.25.
Galaxy A72SM-A725FTMHA725FXXU4CVJB2022.11.28.
Galaxy A52s 5GSM-A528BXEHA528BXXU1DVK52022.11.29.
Galaxy A52s 5GSM-A528BTMHA528BXXU1DVK52022.11.29.
Galaxy A52 5GSM-A526BXEHA526BXXU1DVK22022.11.29.
Galaxy A52 5GSM-A526BTMHA526BXXU1DVK22022.11.29.
Galaxy A52 LTESM-A525FEUXA525FXXU4CVJB2022.11.21.
Galaxy A71SM-A715FXEHA715FXXU8DVK12022.11.25.

Számomra a legmeglepőbb frissítés a Galaxy Tab S8 WIFI-s modellé, ugyanis sose gondoltam volna, hogy a Tab S8+-nál lassabb kapja meg az update-et. Másrészről, pont azért szívfájdalmam, mert ilyen terméket nyúzok, de legalább novemberi biztonsági pakkal szerelték fel, ami enyhíti a sérelmeim, hiszen fontos támadási rés került befoltozásra – amit ugye egy magyar fiú fedezett fel, és küldött be a Google felé.

Most leszögezhető, hogy az összes foldable termék felfrissült Android 13-ra. Mondjuk azért még akadhatnak szolgáltatói fronton elmaradások, de a Galaxy Világa stábja mindig a független változatot veszi alapul, abban pedig hiánytalanul megkapta mindegyik termék. Ilyenkor kicsit fura, hogy már a Galaxy Fold se élvezheti az újdonságok tárházát. Kicsit olyan fájóérzés ez, mint fentebb a Galaxy S10-eknél érzett: azaz igazságtalan, mert alapvetően egy meghatározó, slágertermékről van szó a maga értelmében, amin bőven elfutna.

Ezzel egyidejűleg a népszerű középkategóriás modellek se maradhattak ki a frissítési listából. Köztük a Galaxy A52-esekkel,

A végére pedig a szokásos fontos tények, miszerint: frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Ami kimaradt: ekkor frissülhetnek Android 13-ra a „nem-honos” Galaxy készülékek

Minap publikálásra került a magyarországi menetrendje az Android 13-nak. Sokak szerint az elmúlt verziók legoptimalizáltabb operációs rendszere érkezhet, amelyet a dél-koreai tech-óriás a One UI 5 felületével színesít és egyediesít. Hogy milyen változásokon esett át az előző variációhoz képest, az egy korábbi cikkünkből kiderül, most inkább más vizekre eveznénk, ugyanis van számos olyan Galaxy készülék, amely nem (csak) az európai piacra született; illetve ha mégis, akkor nem jut el a hazai felhasználókhoz hivatalos utón. Ergo, szürkeimporttal be lehet szerezni, csak éppen ilyenkor érdemes tisztába lenni azzal a ténnyel, hogy a frissítések beérkezése csúszhat, döcösghet.

Nem kell szerintem senkinek sem bemutatni a Galaxy A73 5G középkategóriás szörnyeteget, amely elkerülte az európai piacot. Nincs tisztázva az oka, de azért sejteni lehet, hogy több is gátolta a debütjét. Gondolunk itt: (1) a Galaxy M53 5G magasabb árpontú bevezetésére, a (2) Galaxy S20 FE kifuttattatására és a (3) Galaxy S21 FE 5G és a Galaxy S21 5G akciózására, amival átpártoltatták volna a közönséget.

A Galaxy M- és F-termékcsalád az indai piacra született. Noha előbbi már befolyt az európai régióba, köszönhetően annak, hogy a Galaxy A-termékekből készlet hiányok keletkeztek, illetve elstartolt több országban a Samsung.com webáruháza; mégis ott teljesedik ki forgalom szempontjából, valamint más ázsiai országban. A Galaxy F-modellek iránti kereslet visszaszorult, ám még mindig valakinek kedvező az átlagosnál jóval nagyobb akkumulátor kapacitás, mégis csak van olyan, amelybe 7.000mAh-ás épült.

Az illusztrált fotók alatti listákon az indai support által megosztott ütemterv összefoglalóját olvashatjátok.

Galaxy A termékek:

2022 decemberében:

  • Galaxy A72 (SM-A725F) [DBT] – [FRISSÍTVE  – 2022.12.08.]
  • Galaxy A73 5G (SM-A736B) [INS] – [FRISSÍTVE  – 2022.11.15.]

Galaxy M termékek:

2022 decemberében:

  • Galaxy M33 5G (SM-M336BU) [INS]
  • Galaxy M52 5G (SM-M526B) [INS] – [FRISSÍTVE  – 2022.11.15.]
  • Galaxy M42 5G (SM-M426B) [INS] – [FRISSÍTVE  – 2022.11.30.]
  • Galaxy M32 5G (SM-M326B) [INS] – [FRISSÍTVE  – 2022.11.15.]
  • Galaxy M32 (SM-M325F) [INS] – [FRISSÍTVE  – 2022.12.12.]

2023 januárjában:

  • Galaxy M53 5G (SM-M536B) [INS] – [FRISSÍTVE  – 2022.12.01.]
  • Galaxy M12 (SM-M125G) [INS]

2023 februárjában:

  • Galaxy M13 5G (SM-M136B) [INS] – [FRISSÍTVE  – 2022.12.09.]
  • Galaxy M13 (SM-M135F) [INS]

Galaxy F termékek:

2022 decemberében:

2023 januárjában:

  • Galaxy F42 5G (SM-E426B) [INS] – [FRISSÍTVE  – 2022.11.30.]
  • Galaxy F22 (SM-E225F) [INS] – [FRISSÍTVE  – 2022.12.12.]
  • Galaxy F12 (SM-F127G) [INS]

2023 februárjában:

  • Galaxy F13 (SM-E135F) [INS]
  • Galaxy F23 5G (SM-E236B) [INS]

Hivatalos a One UI 5 és az Android 13 magyarországi ütemterve

Társcikk: „nem-honos” termékek menetrendje | A One UI 5 újdonságai

Örömmel prezentálhatom, hogy megvan az Android 13 és a One UI 5.0 párosának hivatalos magyarországi ütemterve – amit a Samsung Magyarország Community közösségi fórumon prezentáltak nagyjából két héttel ezelőtt. Ugye az adott országok képviseletei általában a Samsung Members alkalmazáson belül teszik elérhetővé (egyelőre ez most nem történt még meg!), viszont akadnak olyan régiók is (gondolok most Indiára!), ahol külön aloldalt kreáltak a fontos információknak, ahol teljesen korrekt módon elszeparálják és mutatják, melyik készülékre nagyságrendileg mikor történhet a felfrissülés.

FONTOS: a lentebb prezentált dátumokat kezeljétek fenntartásokkal. Ahogy az a korábbi esztendőkben lenni szokott, ez csak nagyjából mutatja, hogy mire számítsatok; csúszások simán benn lehetnek a paklikban, főleg a kevésbé népszerű és olcsóbb modelleknél, ahol a hardveri adottságokból fakadóan van mit átdolgozni. Ezeknél a termékeknél a One UI 5.0 Core egyszerűsített felületi variációja debütálhat.

Mint azt már olvashattátok az elmúlt napokban és hetekben, számos termékre megérkezett az Android 13. A dél-koreai tech-óriás eléggé feszessé tette a frissítés elhozatalát. Ha a listára pillanttatok, akkor felfedezhetitek, hogy februárra véghez szeretné vinni szinte minden készülékénél az operációs rendszernek a felfrissítését. Ez is arra hagy következtetni, hogy még a One UI 5.1, azaz a Galaxy S23 leleplezése előtt 90%+-osra szeretné tudni a kiadását az 5.0-ás felületnek. Ergo, nem lesz januárban új flagship bevezetés – legalábbis ebből a húzásból simán erre lehet következtetni.

A tempó piszok gyors. Részben mindez annak köszönhet, hogy a legtöbb modellnél átálltak egységesített régióra. Az európai országok esetében az EUX CSC kód jelentené mindezt, hiszen, ha valaki képben van a betűkkel, akkor tudhatja, hogy az XEH a magyarországi függetlent, a VDH a hazai Vodafone-t, míg a TMH a Telekomot jelenti. (Anno a PAN rövidítést kapta a Telekom, de aztán ez eltűnt a portfólióból.)

A cikk folyamatosan fog frissülni. A feltűntetett dátumok a magyarországi szoftverek elindítását jelentik. Ha valakinek egyből nem kínálná fel a terméke a frissítés lehetőségét, akkor két opciót ejtsen meg: 1) a készülék a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást tessék véghezvinni; ha ez nem vezetett eredményhez, akkor 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2022 októberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy S22 Ultra 5G (SM-S908B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22+ 5G (SM-S906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22 5G (SM-S901B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]

2022 novemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold4 5G (SM-F936B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Fold3 5G (SM-F926B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy Z Flip4 5G (SM-F721B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Flip3 5G (SM-F711B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy S21 Ultra 5G (SM-G998B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH] | 2022.11.07. [TMH]]
  • Galaxy S21+ 5G (SM-G996B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 5G (SM-G991B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 FE 5G (SM-G990B) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX] | 2022.11.23. [TMH]]
  • Galaxy S20 Ultra 5G (SM-G988B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20+ 5G (SM-G986B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 (SM-G980F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23.]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH | TMH]]
  • Galaxy Note20 Ultra 5G (SM-N986B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [ XEH | 2022.11.15. [TMH]]
  • Galaxy Note20 5G (SM-N981B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [XEH]]
  • Galaxy Note20 (SM-N980F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]
  • Galaxy A53 5G (SM-A536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.09.]
  • Galaxy A33 5G (SM-A336B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S7 WIFI (SM-T870) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7 LTE (SM-T875F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ WIFI (SM-T970) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ 5G (SM-T976B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 WIFI (SM-X700) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25.]
  • Galaxy Tab S8 5G (SM-X706B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8+ WIFI (SM-X800) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8+ 5G (SM-X806B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra WIFI (SM-X900) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra 5G (SM-X906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]

2022 decemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold2 5G (SM-F916B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Z Flip 5G (SM-F707B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.24.]
  • Galaxy Z Flip LTE (SM-F700F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Note10 Lite (SM-N770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH | TMH]]
  • Galaxy S10 Lite (SM-G770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [TMH] | 2022.12.20 [XEH]]
  • Galaxy M53 5G (SM-M536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy A72 (SM-A725F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH] | 2022.11.28. [TMH]
  • Galaxy A52s 5G (SM-A528B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 5G (SM-A526B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 LTE (SM-A525F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX]]
  • Galaxy A32 5G (SM-A326B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.08. [XEH] | 2022.12.06. [TMH]]
  • Galaxy A32 LTE (SM-A325F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A71 (SM-A715F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH]]
  • Galaxy A51 (SM-A515F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15. [XEH | TMH | VDH]]
  • Galaxy XCover6 Pro (SM-G736B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy XCover Pro (SM-G715FN) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite LTE(SM-P615) [XEH]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, WIFI (SM-P613) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, LTE (SM-P619) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH]]
  • Galaxy Tab S7 FE WIFI (SM-T733) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]
  • Galaxy Tab S7 FE 5G (SM-T736B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]

2023 januárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A23 5G (SM-A236B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06.]
  • Galaxy A13 5G (SM-A136B) [EUX]
  • Galaxy A13 Mediatek Helio G80 (SM-A137F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.27. [EUX]]
  • Galaxy A13 Exynos 850 (SM-A135F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.26. [EUX]]
  • Galaxy M23 5G (SM-M236B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15.]
  • Galaxy A22 5G (SM-A226B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.30. [XEH | TMH]]
  • Galaxy A22 LTE (SM-A225F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A12 Nacho (SM-A127F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.22. [TMH] | 2022.12.30 [XEH] ]
  • Galaxy M22 (SM-M225FV) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [XEH]]
  • Galaxy XCover 5 (SM-G525F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH]]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite WIFI (SM-P610) [XEH]
  • Galaxy Tab A8 WIFI (SM-X200) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A8 LTE (SM-X205) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A7 Lite WIFI (SM-T220) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..28.]
  • Galaxy Tab A7 Lite LTE (SM-T225) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy Tab Active4 Pro WIFI (SM-T630) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..16.]
  • Galaxy Tab Active4 Pro 5G (SM-T636B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab Active3 WIFI (SM-T570) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..21.]
  • Galaxy Tab Active3 LTE (SM-T575) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.12. [XEH]]

2023 februárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A04s (SM-A047F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.16. [EUX]]
  • Galaxy A03s (SM-A037G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.21. [XEH] | 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy A03 (SM-A035G) [XEH | TMH]

A szeptemberi okostelefon árakról…

A legutolsó árfigyelő cikkünk óta negyedév telt el, így amondó vagyok, hogy nézzük meg, milyen termékek kerültek bevezetésre; illetve, miként alakultak a tavalyi szériáknak az árazásai – mégis csak megjöttek az utódok, amelyek hatására az árgörbéknek ingadoznia kellene. A júniusi helyzetjelentéshez képest eléggé megkopasztottam a listát, hiszen a Galaxy S20-ak már csak szürkeimportban vannak jelen Magyarországon, míg a Galaxy Note10-nek nincs relevanciája 2 éves ciklusukat elérve. Tehát ezeket a termékeket lehúztam, ahogy az összes Galaxy Ax1-es terméket, mert már megérkeztek a Galaxy Ax2-k.

Még az elején jegyezném meg, hogy a most következő árfigyelő arra fókuszálna, hogy a nyitóárhoz képest szeptemberben hol tartanak a rendes áraik a termékeknek. Ergo, ha valamiféle promóció éppen befigyel, akkor ezekhez képest is előnyösebb árcetliket kaphatnak. Nemsokára pedig hozom szokásomhoz hűen az éppen aktuális Samsung márkaboltokra és a Samsung.com hivatalos webshopjára fókuszáló promóciós híreket.

A jelenlegi árpontokat: 2021. szeptember 1. és 30. között értsétek!

A Galaxy Z Flip3 5G kreatívja.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Érkezett két frissítés. Az egyik belépőkategóriában, ugyanis a Galaxy A12 Mediatek processzorával ellátott terméke elhagyja a piacot, hogy a Galaxy A12 Nacho névre keresztelt utódvariáns vegye azt át, amelyben immáron a gyártó saját lapkakészlete köszön vissza. Remélhetőleg az Exynos 850-nel sokan elégedettebbek lesznek, hiszen ez az egyik olyan terméke a Samsungnak, amellyel alacsonyabb árszegmensben szeretne érvényesülni. A másik frissítést közép-felsőkategóriában kapjuk, mivel a Galaxy A52s 5G hasonló mód processzorcserén esett át – valamint hozzányúltak a Bluetooth tanúsítványához is – hogy még kelendőbbé tegyék.

A sokak által várt Galaxy A42 továbbra sincs jelent a magyarországi piacokon. Ne várjátok, van helyette más opció.

Termék:Típusszám:2021/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy A20eSM-A202F64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A125F61 990 Ft55 990 Ft
Galaxy A12 Nacho 32GBSM-A127F61 990 Ft55 990 Ft
Galaxy A12 64GBSM-A125F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A125F76 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A22 128GBSM-A225F89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A22 5G 128GBSM-A226B95 990 Ft87 990 Ft
Galaxy A32 128GBSM-A325F109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B119 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A52 128GBSM-A525F139 990 Ft124 990 Ft
Galaxy A52 5G 128GBSM-A526B169 990 Ft154 990 Ft
Galaxy A52s 5G 128GBSM-A528B169 990 Ft
Galaxy A72 128GBSM-A725F174 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Xcover 5SM-G525F109 990 Ft
Galaxy Xcover ProSM-G715F185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q3-as árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A Galaxy S20 FE sikerét azzal próbálják töretlenné tenni, hogy a sokak által annyira keresett Snapdragon procival értékesítik. Részben helytálló a stratégia, ugyanis 170 ezer forintért jómagam se vennék mást. A Galaxy S21-termékekre akadnak promóciók, de magát az árukat nem akarják lejjebb vinni, ami azért fura, mivel már túl vannak a féléves premieren.

Megérkeztek a következő generációs összehajtható készülékek, melynek hatására minimálisan olcsóbbak lettek az elődök, de csak minimálisan – mert már kb. alig találni hivatalos forgalmazásban. A szürkét felejtsétek el!

Termék:Típusszám:2021/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy S20 FE [Snapdragon] 128GBSM-G780F249 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S20 FE 256GBSM-G780F274 990 Ft224 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B512 990 Ft
Galaxy Note 20 256GBSM-N980F354 990 Ft289 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G 256GBSM-N986B484 990 Ft389 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G 256GBSM-F707B534 990 Ft481 490 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G 256GBSM-F916B749 990 Ft629 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 128GBSM-F711B399 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 256GBSM-F711B419 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 256GBSM-F926B699 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 512GBSM-F926B729 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q3-as árakon vásárolhatók.

A júniusi okostelefon árakról…

Májusban elmaradt a szokásos cikktriónkat, melyben górcső alá vesszük az okostelefonokat, a tableteket és a hozzájuk vásárolható okoskiegészítőket; viszont most megtörném a csendet, és meglesnénk, hogy mik változtak. Ugye az előző hónapban az IM divízió részéről elmaradt az európai szintű bejelentés, legalábbis a smartphone piaca nem bővült újabb modellel. Igazából ez se teljesen igaz, hiszen lecserélésre került a Galaxy S20 FE-t egy másik változatra. Eddig az Exynos 990-es lapkakészlettel felszerelt modell volt kapható, mostantól viszont már a Snapdragon 865-össel fogjátok tudni megvásárolni.

Június az év második negyedévének utolsó hónapja. Fontos időszak, hiszen ilyenkor jön az iskolazáró időszak. A diákok elballagnak, elstartol a nyári munkavégzés, amihez olykor be kell újítani a kütyüparkot. Valószínűsíthető, hogy nyárindító promóciókkal fognak előrukkolni, de erről majd később biztosan megemlékezünk.

A most következő árakat 2021. június 1. és 30. között tessék érteni.

A Galaxy A52 tökéletes választás lehet, ha egy pénztálcabartább megoldást keres.
Forrás: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A középkategóriában felfedezhető, hogy kikopott a kínálatból: a Galaxy A31 és a Galaxy A41. Ez azért van, mert mint megemlítettem, már kifutott termékekről beszélhetek személyükben. Nincs más helyzetben a Galaxy A51 és a Galaxy A71 sem, melyeknél szintén utolsó darabokról tudok beszámolni. Tulajdonképpen, aki arra várnának, hogy „megy majd lejjebb” az árcímkéjük, azok inkább döntsenek a vásárlás mellett, mert elérték a minimális árpontjukat.

A 2021-es Galaxy A-szériás készülékeknél a belépőszintű modellekre egész hónapban nyomottabb árral készülnek a Samsung márkaboltok; viszont a középkategóriánál előfordulhatnak olyan időszakok, amikor teljes áron futnak. Nyilván azt javasolnám, hogy ilyenkor várjatok ki, mert biztosan lesznek rájuk akciók.

Termék:Típusszám:2021/Q2-es ár:Júniusi ár:
Galaxy A20eSM-A202F61 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A20sSM-A207F64 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A21s 32GBSM-A218F69 990 Ft57 990 Ft
Galaxy A21s 128GBSM-A217F84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A51SM-A515F135 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A71SM-A715F165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A125F61 990 Ft55 990 Ft
Galaxy A12 64GBSM-A125F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A125F76 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A32 128GBSM-A325F109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B119 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A52 128GBSM-A525F139 990 Ft
Galaxy A52 5G 128GBSM-A526B169 990 Ft
Galaxy A72 128GBSM-A725F174 990 Ft
Galaxy Xcover 4sSM-G398F94 990 Ft
Galaxy Xcover 5SM-G525F109 990 Ft
Galaxy Xcover ProSM-G715F185 990 Ft
* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q2-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriánál egyedül a Galaxy S20 FE-re térnék ki, aminél a SM-G780F tűnt el a kínálatból, mivel a helyére érkezett az SM-G780G típusszámú variáns, ami a Snapdragonnal felszerelt modell volna. Szépen futnak be a különböző színei is, hiszen mind a hat Ködös színopcióban egyelőre még nincs a magyarországi piacon jelen.

Termék:Típusszám:2021/Q2-es ár:Júniusi ár:
Galaxy S20 FE 128GBSM-G780F249 990 Ft224 990 Ft
Galaxy S20 FE 256GBSM-G780F274 990 Ft
Galaxy S20+ 128GBSM-G985F379 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G 128GBSM-G988B512 990 Ft399 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B512 990 Ft
Galaxy Note 10 256GBSM-N970F359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+ 256GBSM-N975F409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 20 256GBSM-N980F354 990 Ft289 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G 256GBSM-N986B484 990 Ft389 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G 256GBSM-F707B534 990 Ft481 490 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G 256GBSM-F916B749 990 Ft629 990 Ft
* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q2-es árakon vásárolhatók.