Címke: GeekBench

4000 pont felett hozott az Exynos 2100

Most, hogy eléggé sok Galaxy S21-es készülék került gazdára az előrendelési időszakban világszerte, egyre többen nézik meg, hogy milyen sebességre képes. A Geekbench oldalán óránként több száz gyorsasági végeredmény mutatkozik, mind a Snapdragon 888-as lapkától, mind az Exynos 2100-ától. Ha visszaemlékeztek egy korábbi cikkünkre, akkor derenghet, hogy többmagos tartományban 4 ezer pont feletti pontszámokat emlegettek a bennfentesek. Ezzel csak az volt a probléma, hogy sehol se mutatkozott az, hogy valóban képes lenne ilyenre. Alapvetően nem arról a 4.000 multi-score-ról van szó, hanem arról, hogy az Exynos 990-hez képest hatalmasnak tűnik az előrehaladottság.

Január 28-ig kellett várnunk arra, hogy befusson az a teszt, ami bizonyíték a pontszám teljesíthetőségére. Noha már több ezer oldalnál jár az adatbázisa a Galaxy S21 termékcsaládnak, azonban végre valahára feltűnt az SM-G998N típusszámon egy modell, ami teljesíteni és megdönteni tudta. Ez mindenképpen példaértékű, hiszen a saját fejlesztésű lapka valóban jelentős hátrányt dolgozott le egyetlen év alatt.

Az optimalizáció mértékének változása már akár házon belül is mutatkozik, hiszen ha felcsapjuk az előzetes decemberi „megfuttatásokat”, akkor is látható, hogy mennyire sikerült jól összerakni a végsőrendszert, amivel piacra dobták. Mellesleg, nem lehet panasz az egymagos részre sem, hiszen 1.111 pontot tett le az asztalra, ami megint szép teljesítmény.

Íme a “délibáb”:

Forrás: Geekbench

Innen kezdődik a teljesen belépőszint jövő évi Galaxy M-szériánál

Külföldi oldalak napi rendszerességgel vizslatják a Geekbench oldalát, hátha találnak olyan Samsung készüléket, amely nem tűnt fel az adatbázisukban. Most egy ilyenre találtak, ami elégge alacsony pontszámokat generált. Az ‘SM-M022G’ típusszámra hallgató modell valószínűsíthetően a Galaxy M02 Core volna, amivel a jövő év elején szeretnének olyan piacokon érvényesülni, ahol igencsak érzékeny a vásárlóközönség az árpontra. Bátran merem feltételezni, hogy 2021-ben ennél gyengébb megoldást a Samsung mérnökei nem fognak a kezükből kiereszteni.

Egymagos terhelésnél 104 ponton, többmagosnál pedig 315 ponton muzsikált. A berögzített adatai szerint mindössze 2GB-nyi RAM-mal látták el, amihez 16/32GB-nyi ROM-ot tudnánk hozzáképzelni. A processzorjának a beírásánál a MediaTek egyik megoldása, az MT6739 szerepel, amit 2017-ben mutattak be. Nem mostani chipset, így operációs rendszer részéről csak az Android Go-val tudnák elképzelni. A lapka egy négymagos Cortex-A53-mal dolgozik, amit max. 1.5GHz-ig terhelhetünk. A grafikus megjelenítésért az 570 MHz-es IMG PowerVR GE8100 felel, ami maximum HD+ felbontást támogat.

Érdekességképpen említeném, hogy a dél-koreai vállalat már dolgozott a lapkakészlettel, hiszen idén a Galaxy A01 Core és a Galaxy M01 Core duójában építette. Simán feltételezhető, hogy a Galaxy M02 gyengébb változatát láthattuk megmérettetve a Geekbench oldalán, aminél nem az az elsődleges cél, hogy az elődjét maga mögé utasítsa – legalábbis egy nem olyan régi Galaxy M01 Core hasonló pontszámot hozott.

Az indiai piacra szánják legfőképpen, nem kell tartanunk a hazai premierjétől. Szinte biztosan ki van zárva! Amint többet tudunk a részleteiről, megírjuk!

Forrás: MyFixGuide

4.000 pontot közelít az Exynos 2100

Nyüzsögnek a cikkek az Exynos 2100 kapcsán az oldalon. Nem véletlenül, hiszen az Exynos chipsetek nem rosszak. Ha azok lennének, akkor nem építenék más gyártók (pl.: a Vivo vagy az Oppo) a készülékeikbe. Oké, a 2020-as évben picit elcsúsztak. A versenytárs megoldása sokkal erősebbnek bizonyult, ám 2021 változást hozhat. Egy sokkal erősebb lapkát, ami méltó lehet a promóciós szlogenjére, azaz az Exynos is back-re. Már az Exynos 1080 se lett gyenge, amit az középkategória felső szegmensébe szánnak, azonban a csúcskategóriásban lévő ARM X1-es magrész bivalyerős teljesítményt ígértet.

Szárnyra is kelt egy GeekBench eredmény, ami fake-nek bizonyult. Nyilván annak, hiszen a többmagos pontszáma roppant magasnak tűnt. Másrészről, a weboldalra nem került berögzítésre, így vélhetően valaki csak unatkozott és átmódosította a végeredményt, ami alapjába véve nem egy nagy kunszt, ha a böngészőben a CRTL+SHIFT+I parancsot ismeritek. (Pl.: itt egy példa a lentinek a megmókolására.) A most következő érték azonban olyannyira igaz, hogy 2020. december 22-én 14:22-kor került a teljesítményt rögzítő oldal adatbázisába.

A többmagos pontszáma a 4 ezret közelíti. Pontosabban 3.963 pontot hozott, ami valóban elérheti és meghaladhatja azt. Mire alapozom a feltételezést? – Folyamatosan zajlik az operációs rendszernek az optimalizációja, amit mi sem más, mint az elért pontok mutatnak a legjobb, hiszen míg szeptemberben mindössze 3.060 pontot produkált, majd december 17-dike fele 3.107-et, mostanra egy izmosabb értéket tett le az asztalra, amire jó ránézni. Főleg úgy, hogy a legnagyobb riválisa, az iPhone 12 Pro is járt már ilyen magasságokban; sőt, náluk a 4.250 se egy elképzelt érték.

Amire még gyúrniuk kell, az az egymagos teljesítmény rész, hiszen az Apple A14 Bionic lapkája verhetetlennek tűnik 1.600 körüli értékével. Ezzel szemben az Exynos csak 1.100 körül tart. Kíváncsi leszek, hogy fejlesztőknek az állítólagos január végi debütálásig, mennyit sikerül ledolgozni a hátárnyukból az IOS-hez képest, illetve mekkora előnyre tehetnek szert a többi Androidba szerelt chipsethez viszonyítva?!

Reméljük, 2021-ben a kedvezőbb processzorral felszerelt Galaxy S21 termékcsalád kerül az európai piacra! Az emlegetett Geekbench teszten a Galaxy S21+ 5G pontszáma látható, amely az SM-G996B típusszámon érkezik, legalábbis az SM-G986B idén a Galaxy S20+ 5G volt!

Erősödő pontszámmal rukkolt elő az Exynos 2100 lapka.
Forrás: GeekBench

Visszatérhet az Exynos a bajnokok közé, de azért ne vegyünk mindent készpénznek, amit a neten látunk…

Tegnap esett szó az Exynos jövő évi line-upjáról, amelyben elújságoltuk, hogy az Exynos 2100 képviseli a felsőkategóriás készülékeknek a lapkáját. Erősnek ígérkezik, legalábbis az előzetes pletykák szerint a Qualcomm-féle Snapdragon 888-as chipsetjét is maga mögé utasíthatja – bár ezt azért kezeljük némi fenntartással, hiszen, ha az idei évet vesszük figyelembe, akkor eléggé elmaradt a vetélytárs teljesítményétől a dél-koreai megoldás. Olyannyira, hogy a felhasználók fel is bőszültek az értékek láttán, melynek eredménye az lett, hogy petíció írásába kezdtek gyártásának megszüntetése érdekében. Ennél azért több kell! És a Samsung se egy olyan multi, ami a nyomás hatására behódolna…!

Szóval belátták a hibázásuk, viszont 2021-re megígérték, hogy egy olyan processzorlapkát hoznak el, ami minden várakozást felülmúl. Az előzetes híresztelések szerint: 4.000 pont felett teljesített többmagos terhelhetőségben, míg 1.000 pont felett egymagosban. Ezek azért magas számonak tűnnek, főleg úgy, hogy weboldalon feltűntetett értékei nem igazán hozzák többmagos értékeket. (Több külföldi bennfentestől kapott informátor hozta le az értékeket saját csatornáján!) Ha a lentebbi listára vettek egy kószapillantást, akkor láthatjátok, hogy a legmagasabb elért pontszáma 3.500 körül megállt, ehhez képest nem olyan régen befutott egy eszméletlenül magas, aminek mi örülnénk a legjobban, hiszen Európában az Exynos 2100-zal lesznek felszerelve a Galaxy S21-esek!

Direkt nem is az első oldalra, hanem a másodikra helyeztem el azt a benchmark végeredményt, ami szárnyra kelt a minap. Egymagos pontszámával még nem is lenne probléma, hiszen már járt 1.100 felett is a Geekbench-en, azonban a többmagosnál 4.366 mutatkozik, ami esélytelen. Tényleg örülnénk, ha ez valós érték lenne, de legyünk realisták. Ilyen nagy mértékű növekedésre egyik lapkakészlet se képes, legalábbis egyik évről a másikra.

Tehát ne higgyünk el mindent, amit a neten látunk, mert a képek manipulálása pofonegyszerű. Ha pedig tényleg valós eredményről beszélnénk, akkor azt a Geekbench oldala is mutatná. Mivel ez nem történt meg, így valószűníleg csak valaki vicces kedvébe volt.

Mutatnám, hogy az Exynos 2100 milyen értékeket hozott az elmúlt 2 hétben:

Felemás pontszámokon mutatkozott az Exynos 2100-as lapkakészlete.
Forrás: Geekbench

Megmutatta erejét a Galaxy S21 Ultra is

Nem csak a Galaxy S21+ járta meg a Geekbench tesztjét, hanem a legnagyobb testvére, a Galaxy S21 Ultra is. December 15-én mindkét modellt megfuttatták a legaktuálisabb erőteszten, ami azt is érezteti, hogy nagyon közel állunk a termékek bemutatásához. A jelenlegi pletykák szerint 2021. január 14-én, a CES rendezvény keretében fulhat a lepel, és startolhat el az előrendelési időszak, ami a hónap egyik utolsó napjáig tarthat. De ne rohanjunk ennyire előre!

Az ‘SM-G998B’ típusszámú termék a Galaxy S21 Ultra 5G-ből az Exynos 2100-as lapkakészletét takarná, azonban a [2] oldalra kifotóztam az egyik erősebb pontszámát, ahol a motherhood rovatban a kijelentésem tanúbizonyságot nyer. Általánosságban leszögezhető, hogy fürge lesz az újdonsült chipset, hiszen ha rákerestek a Galaxy S20 Ultra Exynos-os tesztjeire, akkor szemmel látható a különbség. Míg az előd egymagos értékben 7-900 pont körül tudott hozni, addig többmagosban 2.500 és 2.700 között. Jelenpillanatban simán produkálja azt a szintet; sőt még többet is, hiszen előbbinél nem ritka az 1.000 feletti értéket, míg utóbbinál a 3 ezer felettit. Házon és márkán belül inkább az az égetőbb kérdés, hogy mennyivel mozdulnak ki pozitív vagy negatív irányba a mutatok a Snapdragon 888-nál, ami egyelőre még a “boxutcában” van tartva? (Értsd: nincs tesztelt értéke.) – vélhetően zajlik az optimalizációja.

Azért az Android és az IOS közötti erőkülönbség még mindig elég jelentős, hiszen ha a legfrissebb konkurens modellre vetünk egy kószapillantást, akkor látható, hogy többmagos terhelésnél 4.000 pont felett még nem jár, míg az A14 Bionic elnevezésű chipset simán. A cél az lenne, hogy ledolgozzák a hátrányt. Kíváncsi leszek, hogy a végleges, felhasználó általi teszteknél a végeredmény miként alakul.

Addig marad ez az előzetes lista, amit illő lenne felülmúlni!

Tegnap többször is megfuttatták a Galaxy S21 Ultra-t Geekbenchen.
Forrás: Geekbench

Benchmark teszten járt a Galaxy S21+ 5G mindkét processzorja

Ha a híresztelések igaznak bizonyulnak, akkor egyetlen hónapot kell már csak arra várnunk, hogy a Samsung leleplezze a következő Galaxy S-termékcsaládját, amit nagyvalószínűséggel Galaxy S21-eknek fognak hívni. Napról napra egyre több információ lát napvilágot, amelyeket készpénznek egyelőre nem lehet venni, viszont arra jók, hogy egy átívelő összképet szolgáltassanak arról, hogy milyen készülékek érkezhetnek. Pl.: az már sejthető, hogy szinte mindegyik modellje 5G képességgel lesz felruházva, legalábbis a típusszámuk erre hagy következtetni. Az is szinte biztosnak mondható, hogy az európai és a dél-koreai régióban az Exynos lapkakészletje, míg az USA-ban a Qualcomm chipsetje kerülhet beépülésre.

Ezzel egy időben el is érkeztünk ahhoz az égetőkérdéshez, miszerint Ismételten hatalmas differencia lesz a két processzorgyártó között? – Az Exynos 990 rengeteg felhasználónál verte ki a biztosítékot tavasszal a Galaxy S20-aknál, hiszen a Qualcomm megoldása sokkal fürgébbnek bizonyult, illetve energiafogyasztás szem szögéből is hosszabb akkumulátor üzemidőt tett le az asztalra. A saját lapkagyártójuk belátta azt, hogy ez az év elúszott, viszont nem hagyták magukat kiütni a mezőnyből, helyette mindent megtesznek azért, hogy fölénybe kerüljenek és visszahódítsák a trónt.

Az elmúlt hetekben befutott a Galaxy S20+ 5G-hez két különféle teszteredmény, amelyeket lehet egymással szembe állítani.

Az Exynos 2100 processzorral szerelt Galaxy S21+ 5G benchmark pontjai.
Forrás: GeekBench

A GeekBench oldalán járt mind a két lapkakészlet. Csakhogy tisztán lássátok, az ‘SM-G996B’ típusszámmal jelölik azokat a modelleket, amelyekbe az Exynos chipset kerül, míg ‘SM-G996U’-val azokat, amelyekbe a Qualcomm megoldása. Ha mind a kettő képernyőfotót veszitek figyelembe, akkor a legjobb értékek között jelenleg ez a helyzet:

  • Exynos 2100: Egymagos: 1.040 pont; többmagos: 3.107 pont
  • Snapdragon 888: Egymagos: 1.120 pont; többmagos: 3.319 pont

Szemre vételezve tehát leszögezhető lenne annak a ténye, hogy ismételten a konkurens lapkakészlet van jobb kondícióban. Ám ne tegyünk elhamarkodott kijelentést. Már csak azért se, mert ha a lenti képre vettek újfent egy pillantást, akkor értelmezhetitek, hogy novemberi mérést követően azért akadnak gyengécske pontszámok a decemberi mérlegelésnél, gondolok itt arra, hogy volt olyan helyzete, amikor 616 pontot tett le az asztalra a Geekbenck 5.2.0-ás tesztjén. Nyilván sok múlik az operációs rendszernek az optimalizációján.

A szerkesztőség persze reméli, hogy a Qualcomm alulmarad a kettőjük harcában, hiszen Európába szinte biztosan a bemutatás előtt álló Exynos 2100-zal kerülhetnek forgalomba az év elejére szánt csúcskategóriások.

A Snapdragon 888 processzorral szerelt Galaxy S21+ 5G benchmark pontjai.
Forrás: GeekBench

Megmérettették az olcsósított Galaxy S20 családtagot

Az Unpacked esemény időpontjának leleplezéses cikkénél megemlítettük azt, hogy nincs kizárva, hogy egy újabb családtaggal bővül a Galaxy S20-széria. Ha 2019-et vesszük alapul, akkor az év vége felé debütálhat a variáns – vagy éppen ősz végén –, amiről eléggé keveset tudni. Valószínűleg azért, mert még nincs teljesen kész a termék, és igazából az se biztos, hogy augusztus 5-én leleplezésre kerül. Másfelöl, sok helyen csak a netre került típusszámával emlegetik, ugyanis a neve kapcsán eléggé sok a találgatás, de mielőtt belefolynék, rátérnék a lényegre…

A GeekBench oldalán tűnt fel az ‘SM-G781B’ modellkódú termék, ami valószínűsíthetően az „olcsósított” Galaxy S20 lesz. Július 13-án került berögzítésre a „szereplése” (lásd: lentebbi fotó!), melyből kiderül, hogy az egymagos pontszámánál 737-et, míg a többmagosnál 2.619-et figyelhetünk meg. Csakhogy legyen viszonyítási alapotok, a legutóbbi Galaxy S20-szal végzett hasonló tesztben az értékek: 827 kontra 2.611. Nem lesz tehát annyival gyengébb, mint azt sokan vélik, sőt olyan pletykákról is hallani, hogy az ár/érték bajnok jelzőjét simán behúzza az árszegmensnek, ahova a dél-koreai vállalat pozíciónálni szeretné.

A szereplése arról is lerántja a leplet, milyen processzorral lesz felszerelve, ugyanis a ‘kona’ szócska a „motherhood” szegmensben egyértelműen leleplezi, hogy a Qualcomm-féle Snapdragon 865-ös chipsetje kerülhet egyes régiókban bele. Emellett 6GB-os gyorsítással vértezik fel, ami nem meglepő, hiszen „olcsóbb” variánsról volna szó.

További érdekességként említeném meg, hogy az ‘SM-G780F’ jelentené a globális LTE változatát, míg az ‘SM-G781B’ az 5G hálózatot támogatót, azaz nagyon úgy fest, hogy vele is erősíteni szeretné az 5G-s piaci a jelenlétét a Samsung. Anno a Galaxy Note10 Lite amúgy az ‘SM-N770F’ típusszámra, míg a Galaxy S10 Lite az ‘SM-G770F’-re hallgatott. A nevével kapcsolatban sincs egyértelmű infó, ugyanis a szivárgások elején Galaxy S20 Lite-ként említették, aztán megjelentek olyan infók, hogy elhagyják ezt az utótagot, és helyette mással állnak elénk, mint pl.: a Galaxy S20 FE-vel (Fan Edition), ami először a Galaxy Note7 újra kiadott változatánál volt hallható, de említették már Pen Edition-ként is, ami arra célozhat, hogy az „olcsóbb” kiadásoknál nem tennének különbséget az S- és a Note-széria között.

Hamarosan többet tudunk, amondó vagyok, hogy augusztusban említés szinten sem kerül szóba a termék, majd csak kora ősszel.

Az ‘SM-G781B’ verziószámú modell pontjai.
Forrás: GeekBench | Gyűjtőlink forrás: GeekBeanch