Tavaly októberben elkezdték az internetet olyan hírek ellepni, hogy a Samsung mikor szeretné megtartani az ez évi első Unpacked eventjét! Emlékeztek rá?! Idén sincs másképp, hiszen a tech-világa nagyon kíváncsi, hogy egyetlen év elteltével, milyen újdonságokkal rukkol elő a dél-koreai vállalat. A jelenlegi híresztelések szerint: nem februárban, hanem már januárban lelepleznék az év eleji csúcskategóriának hívott Galaxy S-családjukat, amivel a tavaszi forgalmukat szokták helyre tenni és megerősíteni, valamint a karácsonyi után holtidőt.
Hajmeresztőnek hangzik, viszont Jon Prosser értesülései szerint megvannak a hivatalos ütemezési időpontok, amelyek a Galaxy S21, a Galaxy S21+ és a Galaxy S21 Ultra trióját érintenék. Magára a bejelentési eseményre: 2020. január 14-én kerülhet sor, amikor egyidejűleg elrajtolna az előrendelési időszaka, ami két hétig tartana. Tehát még február előtt használatba kerülhetnének az új termékeik, melynek ténye az előző évekhez képest váratlan lehet, ám nincs kizárva az, hogy a Samsung az új évtizedben stratégiát vált.
Jon Prosser által közzétett tweet. Forrás: @jon_prosser
Nem teljesen világosak az okok, ami alapján a Samsung ezt a döntést hozhatja, de Jon szavai mögött sem állnak fix tények, csak annyi, hogy összességében egy megbízható szivárogtatóról van szó. Másrészről, Ross Young alátámasztja a teóriát, aki már októberben arról adott hírt, hogy a termékek gyártása előrébb került. A Galaxy S21-családot állítása szerint: Braziliában, Indonéziában, Koreában és Vietnámban fogják előállítani, illetve a színeinél megkülönböztetünk: szürkét, rózsaszínt, fehéret, feketét és lilát – de persze nem minden színopciót kapuk meg mindegyik modellnél, hasonlóan lesznek elszeparálások, mint a Galaxy S20-termékcsaládnál.
Másik jelentések szerint az Apple legújabb zászlóshajójára, az iPhone 12-re szeretnének mielőbb reagálni. Rövidíteni szeretnék azt az idősávot, ami közte és a Galaxy S-család között áll fenn ilyenkor, mivel a piac nem a Galaxy Note-okat tartja legfőbb riválisának. Tulajdonképpen, az Apple későbbre csúsztatott termékbevezetései a versenytársai újdonságainak elkerülésére irányul.
Egy másik megközelítése is helytálló, miszerint a COVID-19 világjárvány kiemelten érintette az okostelefon-gyártókat a különféle szigorításokból és termelési kiesésekből fakadóan, ami miatt csökkent mindenhol az értékesítésük. 2021-ben az lesz a cél, hogy egy hasonló helyzetet könnyebben átvészeljenek és abból egyszerűbben lábaljanak ki.
A Samsung továbbra is diktáló szeretne lenni, az pedig, hogy szembe megy az előző éveinek stratégiájával mindenképpen példaértékű, hiszen elhagyja a kényelmi/biztonságos zónáját, amihez a felhasználóik hozzászoktak az elmúlt évtizedben, és újjal áll elő. Nagyon kíváncsiak leszünk, hogy Jonnak végül igaza lesz-e és már január 14-én megindul a pre-order időszaka a következő Galaxy S-termékcsaládnak!
Nagyban zajlik a One UI 3.0 publikus bétateszt időszaka, amibe egyre több ország csatlakozik be. Korábban egy átfogó cikkel készültünk azok számára, akik nem szeretnék kivárni a vásár napját, és inkább felraknák a picit instabilabb Android 11-et. Az útmutatóban a Galaxy S20-családra fókuszáltunk, azonban a folytatásban a Galaxy Note20-családra is hozni fogok hasonlót. Most viszont magára a felületre és a lehetséges menetrendjére térnék ki, ugyanis nagyvalószínűséggel az előzőnél megismert utat fogja bejárni a One UI 3.
A szoftverfejlesztők októberben adták ki az első bétapakkot. Az állítólagos álláspontja a Samsungnak, hogy az év utolsó hónapjaiban futhat be a végleges, stabilnak beállított változata a One UI 3.0-nak, amit elsőkörben a Galaxy S20, a Galaxy S20+ és a Galaxy S20 Ultra 5G kaphat meg, majd pedig második ciklusban a Galaxy Note 20 és a Galaxy Note 20 Ultra. Tehát 2020 végéig az ez évben piacra került csúcskategóriásai, amik között a Galaxy Z-termékcsalád elviekben nem szerepel. Az összehajtható termékeinél azért az átírás egy nagyobb falat, mivel náluk egy másabb felülettel dolgoznak, az úgy nevezett Flex UI-jal, hogy minél inkább kihasználható legyen a nagy kijelző méret. Ha visszagondoltak az év elejére, akkor derenghet, hogy a Galaxy Fold előtt már a Galaxy S9-ek is megkapták a One UI 2.0-át.
A jelenlegi híresztelések szerint a One UI 3.0 frissítési menetrendje november végén elkezdődhet, ahogy az tavaly történt a Galaxy S10-családnál. Felidézve a februári Unpacked eseményt, illetve az ott elhangzottakat, könnyedén leeshet bárkinek a tantusz, miszerint minimális változásokkal, de a Galaxy S20-családdal bemutatták a One UI 2.1-et. Arra akarok kilyukadni, hogy az év eleji Unpacked leleplezés során a Galaxy S21-család már One UI 3.1-gyel lesz ellátva – legalábbis több megbízható külföldi szivárogtató így véli tudni:
Samsung Galaxy S21 will Launch with One UI 3.1 not 3.0#GalaxyS21#OneUI3
Jimmy is Promo szavára azért érdemes adni, mert hozza az idei év eleji logikát, azaz 100%-ban illeszkedik rá. Talán, ami miatt megkérdőjelezhető a feltevés, hogy az átlagosnál jóval korábbi bemutatóról beszélnek a Galaxy S-termékcsaládnál. Míg az előző esztendők mindegyikében február tájt történt meg a leleplezés, majd pedig márciusban a forgalmazás, addig most több külföldi médium úgy véli, hogy már január középen bemutatásra kerülhetnek a készülékek, melyeknek az értékesítése február első napjaiban megindulhat.
Izgalmas látni, hogy a Samsung vélhetően a megszokottól eltérő nézőpontban van. Eleve nagy változásokat jósolnak 2021-re, melynek egyik előszele a Galaxy S-széria átformálása, avagy S Pen kompatibilissá tétele. Magát a Galaxy Note-családot még nem száműznék, de a megszokott nyárbúcsúztató Unpacked eventjét vélhetően már nem fogja megélni, hanem helyre az összehajtható készülékek bemutatkozója kerülhet, ahol a One UI 3.5-ről hullhat le a lepel, illetve a Flex UI újdonságairól.
A történelem ismételi önmagát, ugyanis ha felidézitek, akkor már tavaly ősszel kikerültek az első renderképek a Galaxy S20-akról, amik nagyjából fedték a valóságot. Mindez azért fordulhatott elő, mert a forrás hozzájutott a termék CAD fájljaihoz. Ez tulajdonképpen egy tervezőprogram, amelyben virtuálisan összerakják a gyártás előtt lévő produktumot. A Galaxy S21-családról napról napra egyre több információ lát napvilágot (szerintünk sok a torzítás bennük!), és talán a legfrissebb és legizgalmasabb naprakész az Onleaks által kreált anyag, amely akár leleplezheti a lehetséges kinézetét.
A Galaxy S21-termékcsalád legkisebb tagjával folytatnám, a Galaxy S21-gyel, ami a formatervek alapján: 151,7 x 72,2 x 7,9 milliméteres méretekkel rendelkezhet, majdnem ugyanakkora lehet, mint a Galaxy S20 (151,7 x 69,1 x 7,9mm), amihez képest csak a szélessége növekedhet minimálisan. Ezzel pedig körvonalazódni látszik, hogy a kompakt szót a Samsung nem igazán akarja használni, vagy ha igen, akkor inkább 6,5 inch alatti termékre.
Az előlapnál nincs sok eltérés. Az elődhöz hasonlóan Infinity-O formaterv köszön vissza. Sejteni lehetett, hogy nem a 2021-es csúcskategóriás készülékeibe kerül bele a képernyő alá integrált szelfi kamera. Talán a káva méreténél érezhető némi változás, ami még keskenyebb lett, de az ilyen „lehetséges látszat képeknél” torzítás is mutatkozhat.
A hátlapjánál azonban egy érdekes húzás érheti az ember szemét, amire tényleg ráhúzható: az ízlések és pofonok odamondás! Az eddig megszokott kamerasziget helye maradna a megszokott baloldalon, azonban hozzásimítanák a készülék széléhez. A Galaxy S21-nél szerintem egyáltalán nem néz ki rosszul. A meme gyár persze már elindult, hiszen kb. az Operaház fantomjára emlékeztet a dizájn stílus, melynek elemei a Galaxy Note10-ez idézi meg – hiszen nála volt külön a vaku, nem pedig a kiemelkedésbe ágyazva.
Jöhetnek az észrevételek, miszerint téves vagy megtévesztő CAD fájl került Onleaks-ékhez?! Marketing oldalról az sincs kizárva, hogy azt szeretnék, ha minél korábban kezdenék megszokni a dizájnját a leendő felhasználói, mert amúgy első ránézésre a Galaxy Világa stábját is kisebb sokk érte, de két nap után (ma) már nem tartjuk annyira rossznak a látott megoldást.
A legutóbbi Apple Keynote-on a konkurens brand bejelentette, hogy töltőfejet mostantól nem csomagol a legújabb szériás termékeihez, illetve az előző évieknek a gyártását is elkezdte anélkül. Ezzel törekszik a még inkább környezettudatosságra. A Samsung Global egyből reagált az elhangzottakra, melynek végeredménye egy közösségi bejegyzés lett, melyben egy töltőfej látható, alatta pedig az „Included with your Galaxy” szöveg, azaz tartalmazza a Galaxy terméked a kiegészítőt. A 160 milliós követőtáborral rendelkező Facebook oldalra múlt kedden került ki, azóta pedig 120 ezren nyilvánították ki emoji formájában véleményüket.
Nem sokkal később, egy érdekesség tűnt fel az interneten, ugyanis a megszokott hatóságnál berögzítésre került a Galaxy S21-családnak a töltőadaptere. A húzás szinte olyan, mint ha direkt erre a pillanatra időzítettek volna, ettől függetlenül lelepleződött, hogy mind a három termékhez ugyanazt a töltőt fogja a gyártó a készülék mellé csomagolni. Nem tesznek különbséget egyik-másik között. Mutatnám a 3C minősítésének sorait:
A Galaxy S21-termékcsalád töltőinek belistázása. Forrás: the_tech_guy
Az EP-TA800 típusszámú hálózati töltő a 25 wattos megoldásukat jelentené, melyhez Type-C to Type-C töltőkábelt párosít a gyártó. Előnye, hogy nagyobb áramot képes vezetni, és ezáltal hamarabb fel lehet tölteni a készülékünk méretesebb akkumulátortelepjét. Hátránya, hogy adatkábelként nem használható olyan laptopoknál és/vagy számítógépeknél, amelyek nem rendelkeznek Type-C bemenettel, hanem csak hagyományos USB-vel. Ergo, utóbbi esetében szükséges lesz külön vásárolni egy ilyen fajtát.
A töltőkábele 1 méteres terjedelemmel rendelkezik. Ha szupergyors töltéssel használjuk a töltőfejet, akkor kimeneti áram 2.25A, mellyel 3.3V és 11V között ingadozhat. A maximális kimeneti feszültsége tehát 11V, míg a maximális kimeneti árama 3A.
A kiegészítő legelőször a Galaxy S10 5G-nél, a Galaxy A70-nél és a Galaxy A80-nál látott napvilágot, aztán szép sorjában kezdték átvenni a csúcskategóriás készülékek. Azóta már a töltőportfólió részét képezi az EP-TA845 típusszámú utód (bár sosem volt termék mellé csomagolva még!), amit egyelőre csak a Galaxy S20 Ultra 5G és a Galaxy Tab S7-család képes kezelni. Ez a 45 wattos szupergyors töltő 2.0 – ha emlékeim a helyükön vannak.
Az EP-TA800 típusszámú töltőfej színvariációi. Forrás: Samsung
Említettem a címben, hogy a fülhallgató a legkérdésesebb kiegészítő, amit nem feltétlenül biztos, hogy a termék mellé csomagolhatnak. Feltételezést arra alapoznám, hogy a Galaxy S20 FE felhasználói jogosan lehettek pipák a dél-koreai vállalatra, hiszen kimaradt a dobozból. Maga a készülék nem rendelkezik Jack-csatlakozással, így duplán becsapva érezhették magukat azáltal, hogy a hagyományos fülhallgatójukat nem tudják rádugni, illetve Type-C to Jack adapter sincs elrejtve a fehér színű csomagolás alatt. Ráadásul, csak egyfajtával, DAC-szabványossal működik.
A Samsung most egy felsőkategória alsó szegmensét képviselő terméknél kezdett el kísérletezni, hiszen míg a középkategória szinte mindegyik telefonja rendelkezik fülhallgatóval, addig a felsőben elfordul annak hiánya. Valószínűleg a közeljövőben el fogja hagyni más termékeknél is, és a leglehetségesebb elképzelés szerint már a Galaxy S21-családból is kimaradhat, hiszen a töltő sokkal fontosabb.
Szerintetek lesz fülhallgató a Galaxy S21-családban, vagy igazunk lesz, és a Galaxy S20FE-vel valami kezdetét vette?
Szeretném külön kihangsúlyozni, hogy a következő pletykák alapjául Anthony twitter oldala szolgál, így nem szeretnénk minden egyes tweet-jét feltűntetni leírásban, hanem, akit érdekelnének forrás szinten, azok bátran látogassanak el a profiljára, és kövessék be. Tényleg csak teóriákról, lehetségesnek bizonyuló értesülésekről lesz csokorba foglalva a cikk, amiben a Galaxy S21 mellett azért érinteni fogunk más készülékeket is, de kétségtelenül előbbire helyeződik a nagyobb fókusz, szóval ne vegyétek készpénznek az olvasottakat.
Az úriember úgy véli tudni, hogy a Galaxy A52-ből sem érkezik LTE változat, hanem a Galaxy A42 5G mintájára folytatódik a termékportfóliója az 5G-s variánssal, ami 499 dolláron nyithat legjobb esetben. A mintát lekövetve nagy valószínűséggel, hogy a Galaxy A72 5G-nek a bejelentésére várunk, mellyel a középkategóriás line-upja összeállhat a Samsung Globalnak. Neki 599 dolláros startárat jósolnak, mely után egy nagyjából 200 dolláros ugrás (799 dollárra) következhet, amit a Galaxy S20 5G kínálatban tartásával. AGalaxy S21 5G 899 dollárral kerülhet bevezetésre.
A középkategóriára visszakanyarodva, a Samsung a 2020-as évben kiemelt figyelmet fordított a középkategóriás szegmensének megerősítésére. Ez alatt nem csak a Galaxy A-szériát, hanem a Galaxy M-szériát is lehet érteni, ami számos országba került bevezetésre bizonyos tagjaival; illetve a nem régiben elstartolt Galaxy F-szériával is az a terve, hogy a „megfizethető” árkategóriában kínáljon több választ az érdeklődőknek, akik nagyobb valószínűséggel teszik le a voksukat a brand mellett. Az előzetes mérések őket igazolják, mert több országban sikerült növelnie a piaci részesedését, ami pozitívum. A mid-rage szegmens mellett az hajtogathatóban is remekül, sőt kimagaslóan áll, amit nyilván meg akar tartani minél tovább – ezért is érkezett tavaly három modell is, amiből kettő különálló.
Új szenzorok épülnek a Galaxy S21 váza alá, ami fejlettebbek lesznek.
Visszakanyarodva a Galaxy S21-családra… Évről évre leporolásra kerül az a hír, miszerint nincs kizárva, hogy összeolvad a Galaxy S- és a Galaxy Note-termékcsalád. Most sincs másképp, ugyanis ellepte az elképzelés az internetet annyi különbséggel, hogy immáron nem összeolvadásról, hanem összesített premierről beszélnek. Ez annyit jelentene, hogy tavasszal mindkettőnek a piacra dobása megtörténne, hiszen alig van kettőjük között hardveres különbség, míg ősszel a hajtogatható portfóliójuk frissülne fel. Az elképzelés tovább gondolásáról Anthony úgy véli, hogy nincs kizárva csúsztatott piacra dobás előbbi kettőnél, hiszen januárban akár már megkezdődhetne a Galaxy S21-ek behozása, míg márciusban a Galaxy Note21-eké. Kíváncsian várjuk, ez mennyire lesz igaz, és helytálló.
Kamera tekintetében egyedi lehet a Galaxy S21 az elődjeihez képest, hiszen az első okostelefonja lehet a Samsungnak, ami támogatja a teljesértékű 8K@30fps-sel történő videórögzítés mellett a 4K@120fps-t. Mellette pedig felvérteznék szinte az összes fontosabb kameraszenzorját optikai képstabilizátorral, ami hangzatos, de nagyon kicsi rációt érzek benne.
Ne, várható flat kijelző a Galaxy S21-nél, illetve a QHD+ felbontás elhagyása sem történik meg 4K-ra vagy 4K+-ra. Teljes mértékben megértjük a húzást. Mellesleg a kameraszenzorok területén sem épül bele 150MP-t megközelítő modul, majd talán 2 év múlva.
Ha már esett szó árakról, akkor azt tartják valószínűbbnek a külföldi pletykagyártók, hogy a Galaxy S20-család a Galaxy S21-et egészítheti ki, mint ahogy mostanság teszik. Az elképzelést lekövetve: a Galaxy S20 5G 799 dollárral, a Galaxy S21 5G 899 dollárral, a Galaxy S20+ 5G 949 dollárral, a Galaxy S21+ 5G és a Galaxy S20 Ultra 5G 1.099 dollárral, míg a Galaxy S21 Ultra 5G 1.299 dollárral képezheti a portfólió részét jövő tavasztól.
Zárószó gyanánt, kitérést tennék a Samsung 2021-ben érkező Galaxy Book-termékcsaládjára, ugyanis nagy év előtt áll – legalábbis ezt jósolják neki. A dél-koreai brand nagy összegeket költ a fejlesztéseire, legfőképpen a Galaxy Book S utódjára, melynek célja az lesz, hogy felvegye a versenyt az ARM laptopokkal.
(A forrás tweetek többsége a második oldalon tekinthető meg.)
Szeptember végével afféle lavina formájában elkezdődött a következő évi Galaxy S-családnak a pletykamizériája. Nagyjából 1 hónapja van terítéken a Galaxy Note20 termékcsalád, azonban a közönség már inkább arra kíváncsi, hogy mit lehet tudni a tavasszal érkező zászlóshajóról? – Ilyen téren az idei se lesz másabb a tavalyihoz képest, mert úgy fest, a jelenlegi „sosem elég jó”, hanem mindig kell egy jobb. A Samsung természetesen semmiféle információt nem közöl idő előtt a termékéről vagy termékeiről, így a most következő összefoglaló inkább csak azt összegezné, hogy mik azok a pletykák, amik éppen az internet bugyraiban próbálják behatárolni, hogy mit fog tudni a termékcsalád.
Mielőtt azonban rátérnék a „pletyka” szegmensre, azért kihangsúlyoznám, hogy vannak tények is. Hiába szeretné a Samsung elrejteni az információkat, akadnak bizony nyomok, amik minden évben újra és újra feltűnnek, hogy azzal csepegtessenek a tech-rajongók felé némi infószösszenetet, mert nekik az jó, ha róluk beszélnek. Kapnak egyfajta előzetes visszajelzést, amire tudnak építkezni.
A Galaxy S21/S30 lehetséges kinézete. Forrás: SamMobile
A jelenleg az internetre került információk szerint lelepleződött a típusszáma a termékcsaládnak. Mielőtt kifejteném az általam észlelt tényeket, mutatnám mikkel tessék számolni:
Galaxy S21 – SM-G991B
Galaxy S21+ – SM-G996B
Galaxy S21 Ultra – SM-G998B
Szeretném az elején leszögezni, hogy a „Galaxy S21” elnevezés cseppet sem hivatalos, viszont, ha a 2020-as évet vesszük alapul, amikor a Galaxy S20-ra azért váltottak, hogy dátumügyileg közös nevezőre hozza a felsőkategóriás telefonjait az aktuális évvel. Mindezt alapul véve az lenne az alapvető felállás, hogy huszonegyes számozással folytatódjon mind az S-, mind a Note-szériánál. Jövő februárban úgy is lehull a lepel.
A típusszámokra a the_tech_guy csapata talált a legfrissebb firmware listában, ami az indiai régió által került a netre. Különlegessége, hogy mind a háromnál megfigyelhető a +1-es számozás (az alaphoz képest) és a ‘B’ betűcske, ami az előző évek mintája szerint az 5G képességre utalt. Azt sejteni lehetett, hogy a Galaxy S21 Ultra nem fog kapni LTE változatot – hiszen a Galaxy S20-ból se lett! –, viszont a lista alapján nincs kizárva a teljes elhagyása családon belül. Ha mégis megtartanák, akkor a sima modellnél SM-G990F-et, míg a középsőnél SM-G995F-et használnának az európai piacon. Egyelőre ami a legbiztosabb, hogy a legütősebb variánsnál csak 5G képességgel készülnek.
Tény és való: nincs hivatalos elnevezés; ettől függetlenül a Samsung szereti afféle fedőnévvel illetni a termékeit, hogyha mégis kiszivárogna bármiféle információ róluk, akkor nehezebben tudják beazonosítani. A GalaxyS21-et házon belül csak ‘Unbound’névvel illetik.Ishan Agarwall azt szintén tudni véli, hogy rövidítések szempontjából: az M1, az N2 és az O3 elnevezésekkel illetik – tehát a trió részéről szintúgy megerősítésre került. Mielőtt még érdekesen néznétek, javaslom ne ráncolja senki feleslegesen a homlokát, mivel a Galaxy Note 20-at C1-ként, míg a Galaxy Note 20 Ultra-t C2-ként tartottuk fejben. Ez teljesen normális dolog a dél-koreai vállalatnál. A fentebbi szócska magyar fordítása: „nincs korlát(ozás)”, azaz valami olyasmivel készülnek, amivel még inkább lebontják a korlátokat.
FRISSÍTVE: a SamMobile az egyik frissebb cikkében azt írja, hogy útközben módosítottak a fedőnevén a termékcsaládnak, így immáron ‘Palette‘-ként van számontartva.
A termékek tesztelése már javában zajlanak. A GeekBench oldalán tűnt fel az SM-G996B típusszámmal rendelkező modell, ahol egyik alkalommal az egymagos pontszáma 1.040, a többmagos pedig 3.107 lett; míg egy másik megmérettetésen: 1.038-at és 3.060-at tett le az asztalra. A többiek egyelőre még nem bontakoztak ki!
Ezek a teljesítménytesztek mást is lelepleznek a gyorsaságon kívül, ugyanis megfigyelhető, hogy a lapkakészletnél az Exynos 2100 elnevezés, az operációs rendszernél az Android 11, míg a RAM mennyiségnél: 8GB került berögzítésre. Ezek már olyan tények, amikkel bátran lehet számolni, mivel csak úgy nem szokták megfuttatni feleslegesen a telefonokat.
A GeekBench oldalán tűnt fel az ‘SM-G996B’ modellkódú terméke. Forrás: GeekBench
Térjünk ki kicsit az Exynos 2100 lapkára. Anthony tweetjéből több minden kiderül a dél-koreai vállalat következő csúcskategóriás lapkakészletéről, amit az Exynos 990-hez képest már 7 helyett 5 nanométeres gyártástechnológiával gyárthatnak. Előnyei között emlegethető:
az intelligensebb 5G-s modem,
a magasabb órajel (ami a Cloud Gaming egyik alappillére),
a 45%-kal jobb optimalizáció,
az 50-70% körüli CPU teljesítménynövekedés,
a 30% körüli GPU teljesítménynövekedés,
a nagyobb hatékonyság,
a több kameraszenzor és a magasabb MP tartomány használata és kezelése, hogy még jobb fotók és videók születhessenek – utóbbinál 8K felbontásban.
A legfrissebb pletykák szerint lesz változás a három családtag töltési sebességénél is, ugyanis, míg a Galaxy S21-nél 25 wattot, a Galaxy S21+-nál 45 wattot, addig a Galaxy S21 Ultra-nál 65 wattot emlegetnek. Természetesen, a dobozban mindegyik esetben az alapot, azaz a 25 wattos opciót helyeznék el, viszont külön lenne arra lehetőség, hogy megvásárolják azok, akik minél gyorsabban szeretnék visszatölteni az elfogyasztott erőforrását a készüléküknek. Azzal a Galaxy Világa stábja is egyetért, hogy lesz megkülönböztetés, hiszen a Galaxy Note10-eknél már megmutatták ezt az elképzelést – bár azt továbbra is furcsának véljük, hogy a Galaxy Note20 Ultránál miért nem engedik a 45 wattot szupergyorstöltést.
Simán benn a pakliban az EP-TA865 típusszámmal illetett töltő érkezése. Miért pont ezt jósolná az internet népe neki? Egyszerűen csak azért, mert a sima 25 wattos (EP-TA800) után piacra dobott 45 wattos EP-TA845 modellkóddal futott be, melynek utolsó két száma tűntetné fel a maximális gyorsaságot. Érdekességképp említeném meg, hogy a szimpla 15 wattos type-c végződésűt EP-TA20-ként tartják számon.
A két kisebb Galaxy S21-es akkumulátor kapacitása. Forrás: SamMobileA nagyobb Galaxy S21 akkumulátor kapacitása Forrás: SamMobile
Ha már szóba került a töltő és a töltési sebesség, akkor térjünk ki az akkumulátorokra. A jelenlegi információk szerint, a Galaxy S21 Ultra megörököli az előd méretét, azaz a névleges 4.885mAh-t, amit csak egyszerűen 5.000mAh-ként tartanak számon. A mozgóalkatrész típusszáma se titok mára, ugyanis a bárki számára elérhető tanúsítványában EB-BG998ABY-ként tartják nyilván. Nem lesz a kisebbik modellnél se változtatás. A Galaxy S21-nél az EB-BG991ABY olvasható ki a dokumentációból, amelynek névleges mérete 3.880mAh, azaz a tényleges 4.000mAh-s. A Galaxy S21+ lehet a kakukktojás, aminél a névleges méret 4.660mAh, azaz 4.800mAh-ra növekedhet a középső tag űrtartalma a korábbi 4.500mAh-ról. Az erőforrástelepét EB-BG996ABY típusszámon rögzítették be.
A folytatást kezeld 100%-ban pletykaként!
Az internet népe szereti elengedni a fantáziáját. Sehol semmi megerősítő tény, ami alátámasztaná a teóriákat, de attól még leírnánk a többségét, ugyanis érdekes dolgokat lehet olvasni.
Kezdeném azzal, miszerint a Galaxy S21 Ultra megkaphatja S Pen támogatást! – Évente lekerül a polcról az az elképzelés, ami arra összpontosítana, hogy a Galaxy Note-család leáldozóban. Nyilván sokan temetnék, hiszen „csak” a toll különbözteti meg leginkább a Galaxy S-szériától (a laikus fejekben!), viszont elég felidézni a Galaxy Note7 utáni talpra állásukat. Látunk ésszerűséget az S Pen kompatibilitásban, hiszen arról beszélnek, hogy maga a kiegészítő se a dobozban, se a készülékben nem kapna helyet, ellenben, akinek szüksége lenne rá, az külön megvásárolva tudná használni. Kitérést tesznek arra is, hogy csak a legnagyobb és legerősebb tagja lenne képes a használatára, azaz a Galaxy S21 Ultra, a többi nem!
Kamerájánál a 108MP-es ISOCELL HM1 utódja, a HM2 érkezhet, aminél a képalkotási problémákat orvosolták. Elvileg törekednek az RGB hűségre és a 10 bites színpontosságra. Videózásnál: 8K-nál 24fps-re, 4K-nál 120fps-re, FHD-nél 240fps-re, míg HD-nél 360 fps-re lenne alkalmas. A képalkotásnál megjelenne egy újdonság, az úgy nevezett 3D HDR, amit 12MP-en készítene. Továbbá a WDR technológia és a szupergyors autófókusz jellemezné. Sőt, arról rebesgetnek, hogy a 12MP-es ultraszéles (125°) és a 108MP-es széles optikája mellé kapna: egy 10MP-est 3x-os optikai zoommal, valamint egy periszkópikust, ami legalább 5x optikai zoomra lenne képes. Szelfie kamerája 40MP-re növekedhet.
Hogy a fentiekből mi érik be, azt 2021 elején tudjuk meg, addig kezeljük elméleti síkon az olvasottakat.
Az elmúlt években az összes okostelefongyártó azon dolgozott, hogy a kijelző alá építse az előlapi kameráját. A Samsung is megpróbálkozott egy megoldással, ami a Galaxy A80-nál debütált tavaly. Egyszerű volt a képlet, egy mechanikus modult alkalmaztak, amivel a hátlapi kamerarendszer vált előlapivá (átforgatással!); azonban árazását (és még pár apróságot) tekintve nem aratott nagy sikert az elképzelés. Látszott is mindez a Galaxy S20-családnál, ahol legfőképpen a hátlapi kameraszigetre helyeződött a hangsúly, illetve arra, hogy az előlapon minél kisebb legyen a kivágás. Ezzel is elterelve a figyelmet errel a fennálló lehetetlen küldeséről!
Az Infinity kijelzőcsalád bemutatása Forrás: The Indian Wire
Bárhogy nézzük, a probléma házon belül adott. A Samsungnak még mindig ott a kamerakivágás/kameralyuk, míg a többi gyártónak a notch. Egyik se annyira szembarát, hiszen a képernyő-ház arányt rontja. A dél-koreai techóriás már korábban kijelentette, hogy a legfőbb kivitelezési fejtőrést a technológia megvalósításával az okozza, hogy túlságosan részletgazdag a kijelzőjük, s ezáltal nem tud átvilágítani a kameraszenzor. Ha pedig mégis, akkor ott a hátráltató tényező, hogy gyengébb fényviszonyok mellett elvérzik. Másoknál a pop-up kamera megoldás mutatkozik, azonban a mechanika egy meghibásodási pontot jelent, így ez csak félmegoldás, a probléma ugyanúgy jelen van.
Most Ice Universe, akit az egyik leghitelesebb szivárogtatónak tart a tech-média egy érdekes tényt tweetelt ki:
Samsung is considering using the under-screen camera technology on the Galaxy S21 first, and is evaluating the feasibility of the technology.
Mint az olvasható, a Samsung fontolóra veszi a kijelző alá épített kameratechnológia alkalmazását a Galaxy S21-nél – már ha ezen a néven érkezik a 2021-es következő S-szériás család.
Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a Samsung nem szeret esztelenül a trendnek eleget tenni. Míg másoknál már a nagyobb zoom tartomány jelen volt, addig ők még csak most tették elérhetővé, miután a Xiaomi-val egy új szenzort fejlesztettek ki, ami megfelelő minőségben képes a képalkotásra. Aztán ott van a „Home” gomb elhagyása, amivel a képernyő alá kellett száműzni az ujjlenyomat-olvasót. Ugye a Galaxy S10-családnál mutatkozott be elsőként, ahol nem optikaival, hanem ultrahangossal rukkolt elő, amivel magasabb szintű védelmet hoz el a felhasználóinak, mint a konkurencia előbbi megoldásai.
Azt bátran leszögezhetjük, hogy a Galaxy Note20-család még nem fog ilyen megoldással rendelkezni, viszont már nagyon illő lenne megoldani ezt a többé fennálló problémát, ami igaz, csak aprónak tűnik, mégis megoldás szempontjából olyan távolinak, mint innen a Jupiter.
Reméljük igaza lesz Ice Universe-nek, bár azt azért hozzátenném, hogy nekem nincs problémám a jelenlegi jobbra/balra igazított Infinity-O megvalósítással. A szervezetem együtt tud a jelenséggel élni! És a Titeket?
Éppen összegzés alatt van a szokásos hónapindító magyar árakkal kapcsolat cikksorozat, azonban még vannak kérdőjeles részek benne, így tologatom magam előtt. Ezzel párhuzamosan arra gondoltam, hogy míg annak nem kerül a mondat végére pont, addig körbe nézhetnénk, hogy milyen készülékek és tartozékok beérkezésére, vagy éppen premierjére várunk április havában. Természetesen nincs kizárva, hogy a leírtak tolódni fognak, esetleg meg se valósulnak – gondolhatunk most a tavalyi Galaxy A90 5G-re, ami sokáig úgy volt, hogy bevezetésre került.
Tartozékok portfóliójából egy eléggé érdekes terméknek a beérkezésére várunk. Az EP-L5300 kódnéven számon tartott autóstöltő lesz a bikább változata a korábban górcső alá helyezett EP-L1100-asnak. (A hazai piacra az EP-L5300XBEGEU modelkódon érkezhet.) Különlegesség abban merülne ki, hogy dupla portos, amelyek között egy 45 wattos és egy 15 wattos kimenet foglal helyet. Hamarosan írunk róla külön, mivel a külföldi piacokra már beérkezett. Nagyjából 15 ezer forint körülire tehető az ára.
Az EP-L5300XBEGWW teljes valójában. Forrás: Samsung | Fotót szerkesztette: Galaxy Világa
Hamarosan hozok egy összegzőírást a jelenpillanatban futó okostelefonokról, amelyek közül a Galaxy A40 kiemelt figyelmet kap egész hónapban. Ez érthető, hiszen nemsokára hivatalossá válik a Galaxy A41, azaz az utód érkezése, amiből egyes források emlegetnek Galaxy A41s-es variánst is, azonban, hogy hozzánk melyik érkezik és az mit fog tudni, az már csak egy másik kérdés; hiszen az alapmodellnél IP68-as védelmet és MediaTek processzort hangoztatnak a külföldi tech oldalak. Újra visszatérne az A-szériába a vízállóság? Könnyedén előfordulhat, de akkor a Galaxy A51 és Galaxy A71 duóból miért maradhatott ki?
Szintén elérte életpályájának utolsó szakaszát a Galaxy A20e, ami talán nem is akkor probléma. Áprilisra van beütemezve a Galaxy A21 érkezése, azonban hasonló hírek lebbentek fel, mint a fentebb említett Galaxy A41-nél, azaz nem feltétlenül biztos, hogy az alapmodell érkezik hazánkba.
Okostelefonok közöl még egyre kell felhívnom a figyelmet, amit más országokban már rég bemutattak: a Galaxy Xcover Pro-ra, ami a ráncfelvarrott variánsa lesz a Galaxy Xcover 4s-nek. Róla már rég beszámoltunk. Amivel abszolút szimpatikus számomra, az az Infinity-O formaterv a kijelzőjénél. Egyes pletykák szerint combos bevezetési árral lehet számolni, ami annyit jelentene, hogy bőven elrugaszkodik az eddig megszokott 100 ezer forint körüli árától, viszont, akinek ilyen termék kell, annak sajnos ki kell nyitnia a pénztálcáját, hiszen egy CAT S52 140 ezer forint körül kapható, hát még a CAT S61, amit bőven Galaxy S10 magassággal mérnek.
Okosórából és tabletből egyelőre nincs kilátásban új bevezetése – hiába debütál számos országban a napokban a Galaxy Tab S6 Lite, amiről nemsokára írunk bővebben.