Címke: Galaxy Note 20 Ultra

Összehozzák a kedvezményeket a Samsung márkaboltok

Most értem csak utol magam a decemberre kiírt promóciókkal, ugyanis azzal, hogy meghosszabbodott a Zöld hét ajánlat, egy másik is elstartolt december 1-jével, ami kimondottan a legfrissebb okostelefonokat érinti. A Samsung Magyarország úgy döntött, hogy összehozza a kedvezményeket az év utolsó hónapjára, amelyben a Galaxy Note 20, a Galaxy Note 20 Ultra és a Galaxy S20 FE kiemelten fontos szerepet kap. Ugye csak trade-in kedvezménnyel lehetett lejjebb csapni a felsorolt termékek árait, azonban most instant 10%-kal csökkentik a végáraikat, nem kell hozzá semmiféle promócióban részt venni.

A kiszemelt okostelefon mellé érdemes lesz hordható kiegészítőt is vásárolni a Galaxy Buds- vagy a Galaxy Watch-termékcsaládból, ugyanis ekkor már 15%-kal lesz olcsóbb; valamint a választott wearable-höz is hasonló kedvezménnyel jutsz hozzá. Ezen felül grátiszban hozzád csapnak egy szilikontokot, melynek opcióit lentebb írnám. Ha pedig nem szilikontokra vágynál, akkor sincs semmi probléma, mivel a vásárolt tokelképzelésből is elengednek hasonlóan 15%-ot – amit legfeljebb 5db tokig lehet igénybe venni.

A teljesség kedvéért azért mutatnám a megszokott táblázatot. Ugye a ‘Holiday ár’ elnevezésű oszlop takarná a 10%-os engedményt, a ‘15%-os kedvezmény’ nevű oszlop pedig azt, amikor mellett vásárolsz wearable-t, akkor mit kóstál a választott okostelefonod végára:

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Holiday ár:15%-os kedvezmény:
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft224 990 Ft212 490 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft319 490 Ft301 690 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft436 490 Ft411 990 Ft

Ugye említettem, hogy ha vásárolnál mellé Galaxy Buds- vagy Galaxy Watch szériás terméket, akkor grátiszba az alábbi tokok közül választhattok. Értelemszerűen másik modellét nem választhatod! A teljesség kedvéért feltűntettem, mennyi lenne a fogyasztói áruk, illetve mely színvariácok jellennek meg az adott típusoknál, hiszen Magyarországra nem mindegyik került bevezetésre pl.: a Galaxy S20 FE-nél.

Termék:Tokfajta:Szín:Modellkód:Fogy. ár:
Galaxy S20 FESzilikontokNavyEF-PG780TNEGEU6 990 Ft
Galaxy S20 FESzilikontokWhiteEF-PG780TWEGEU6 990 Ft
Galaxy Note20SzilikontokBlackEF-PN980TBEGEU7 990 Ft
Galaxy Note20SzilikontokCooper BrownEF-PN980TAEGEU7 990 Ft
Galaxy Note20SzilikontokMintEF-PN980TMEGEU7 990 Ft
Galaxy Note20 UltraSzilikontokBlackEF-PN985TBEGEU7 990 Ft
Galaxy Note20 UltraSzilikontokCooper BrownEF-PN985TAEGEU7 990 Ft
Galaxy Note20 UltraSzilikontokWhite SilverEF-PN985TWEGEU7 990 Ft

A promóció: 2020. december 1. és 31. között zajlik, illetve a készlet erejéig. A részvételi feltételekről, valamint a szabályzatról ide klikkelve informálódhat.

Íme a hirdetménye a promóciónak:

A decemberi okostelefon árakról…

Túl vagyunk az év legmeghatározóbb időszakán, hiszen a november a Black Friday-őrületre fókuszált 2020-ban is. Kíváncsiak leszünk, hogy a piackutatócégek milyen eladási adatokról fognak beszámolni, illetve a COVID-világjárvány második hulláma mennyire érintette az időszakot. Magyarország se maradt ki azon országok névsorából, ahol megszorítások léptek életbe, viszont szerencsére olyan mértékű bezárás, mint amit tavasszal megtapasztaltunk nem volt. Talán a nagyobb kérdés az, hogy a tavalyi azonos időszakhoz mérten, mennyivel mozdultak el a mutatók? – illetve, melyek voltak a legkelendőbb termékek!

A decembert se szabad félvállról venni, hiszen az év utolsó két hónapjában generálódik a legnagyobb eladás. Most, hogy a kereskedelem online csatornákra átcsapott, amondóak vagyunk, hogy magasabb mutatók fognak mutatkozni, mint 2019-ben. A Samsung Magyarország több termékének az árát megváltoztatta, de ezek csak alapárak. A hónap mindegyik napjára készülni fog különféle promóciókkal, amiről a folytatásban ugyanúgy jönnek a külön cikkek. Nézzük elsőként az okostelefonok szegmensét.

A következő árak: 2020. december 1-je és 31-e között értendők – azon időszakokra, amikor a termékek nincsenek valamiféle promócióban. Lássuk csak!

Érkezik az ünnepi szezon.
Fotó: Samsung USA

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Novemberhez képest december nem hozott sok változást árazás területén a belépőszintnél és a középkategóriánál. Sehol se tudnék elmozdulást kiragadni a felsorolásból. Négy terméknél maradt a nyitóár, hiszen az XCover-termékcsaládnál eleve sosincs leértékelés; illetve a Galaxy A21s és a Galaxy A31 duójának 128GB-os tárhelyvariánsa még frissnek tekinthető, így megtartották a bevezetési árpontjukat.

Termék:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q4-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felső kategóriánál kicsit más a helyzet. Nemsokára megírom, de a Samsung Magyarország egész hónapra kiterjedő promócióba kezdett, mellyel lejjebb nyomta a drágább termékeinek az árait. Gondolok pl.: a Galaxy Note20-ra, a Galaxy Note20 Ultra-ra vagy éppen a Galaxy S20 FE-re. Kiindulva abból, hogy havi leárazást kaptak, ez évben még megtartanám a nyitópontjukat.

Változás vélhető felfedezni ellenben a Galaxy S20+ BTS Edition-jénél, ami 389 990 Ft-ról 349 990 Ft-ra csökkent, elengedve ezzel 40 ezer forintot az alapárából. Szintén csökkentettek a Galaxy S20-nál is, hiszen novemberhez mérten 10 ezret engedtek el. Nyilván közrejátszhat az a tény, miszerint kifutó modellről beszélünk, amelynek készletei az utolsókat rúgják.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20 FE256GB274 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft289 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft349 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

Meglepő végeredmény született a Galaxy Note 20 Ultra üzemidő tesztjénél

Miután ősszel bemutatkozásra kerültek az okostelefongyártók csúcskészülékei, Mr whose the boss úgy döntött: egy össznépi teszt alá veti mindegyiket, hogy kiderüljön, melyikből sikerülhet a legjobb üzemidőt kisajtolnia a felhasználóknak. Az általa választott termékek között kapott helyet: az iPhone 12 Pro Max, az iPhone 11 Pro Max, a Huawei Mate 40 Pro, a Xiaomi Mi 10 Ultra, a One Plux 8 Pro, illetve a Samsung Galaxy Note 20 Ultra. A dél-koreai vállalat modellje legjobb tudomásunk szerint a Snapdragon processzorral felvértezett variáns, ami a vetélytársakhoz képest a legnagyobb, 6.9 inches kijelzővel büszkélkedik. A legkisebbel pedig az Apple tavalyi csúcsmodellje, az iPhone 11 Pro Max, ami „csak” 6.5 inchet tud felmutatni.

A teszt különlegessége, hogy mindegyik készüléknél a legmagasabb képernyőfrissítési lehetőséget kapcsolta be, azaz a Galaxy-mobilnál adaptív 120Hz-en zajlottak a folyamatok. A Xiaomi és a OnePlus csúcskészülékénél szintén hasonló rátával történt az aksi merítés, a Huawei-nél 90Hz-en, míg a két Apple terméken csak 60Hz-en. A riválisok közül az Apple iPhone 12 Pro Max-nak volt a legkisebb akkumulátor kapacitása, ugyanis csak 3.687mAh-val vértezte fel a gyártója, ami azért is tűnhet fura specifikációs paraméternek, mert mind a kijelzője, mind a felbontása növekedett.

Az első megmérettetés értékei nem túl bíztatók.
Forrás: Mrwhosetheboss

A Galaxy Note 20 Ultra 25%-os akkumulátor merültségi állapotot nagyjából 2 óra 45 perc alatt érte el. Ekkor már szemügyre vételezhető, hogy kezd a mezőnyből kiemelkedni, mert mint látható lesz, míg neki 73%-on állt a töltöttségi szintje, addig az Apple idei csúcsmodelljének csak 62%-on. Az eset pikantériáját az is megadja, hogy miután lezajlott az első komolyabb fázisteszt, a másodiktól már be tudta hozni az elmaradását, amit az AMOLED kijelzőjének köszönhet, illetve az adaptív módnak.

Félidőhöz érkezve már 5 órája folyik a készülék nyüstölése. A dél-koreai vállalattal a Huawei próbálja tartani a lépést 49%-os akku állapottal, majd a Xiaomi és a OnePlus 47%-kal. A legtragikusabb helyzet üzemidő területén az Apple-nél mutatkozik, hiszen a 12 Pro Max-nál már 30% alá beesett az állapotjelző csík. 7 óra 10 perc elteltével érkezük meg a Galaxy-készülék 25%-os aksi állapotához. A rangsor marad ugyanez. Amikor már a kritikus 5% van hátra, akkor találkozhatunk egy érdekes jelenséggel, hiszen a Mate 40 Pro az iPhone-ok után száll ki a versenyből és hagyja hátra a többieket.

Utolsóelőttiként hagyja el a „versenypályát” a Xiaomi Mi 10 Ultra 8 óra 31 perc körüli értékkel, amit a Galaxy Note20 Ultra 8 óra 41 perccel, azaz 10 perc plusszal. Kár, hogy a Galaxy S20 Ultra-t nem csapták a többiek mellé, hiszen 5.000mAh-jával lehet, hogy még ezt is tudta volna überelni! Sose tudjuk meg!

Végeredményben tehát újabb pirospont a dél-koreai vállalat mérnökeinek, hiszen megnyerte a „Battery Life drain” tesztet. Még egy ok, hogy miért lehetünk büszkék a tollas flagshipre. Már csak az a kérdés, hogy az Exynos 990-cel hol szállt volna ki a mezőnyből?!

A teljes tesztvideó a tovább mögött csekkolható.

“Meglepő végeredmény született a Galaxy Note 20 Ultra üzemidő tesztjénél” Tovább olvasása

Összesítettük az Edigital és a Media Markt Black Friday ajánlatait

Elkészítettem a Black Friday 2020 címkefelhőjét, hogy egy helyen lássátok, milyen ajánlatokkal készültek az idei esztendőkben a különféle üzlethálózatok. A Samsung Experience Store-ok háromnapos eventet tartanak, afféle hosszú hétvége formájában, hogy senki se késsen le az ajánlataikról. Nem csak a készülék portfóliójára adnak árengedményt, hanem a tartozékaikra is. Információnk szerint, ez viszont csak bolti vásárlás során vehető igénybe, a webshopban leadott rendeléseknél sajnos nincs lehetőség a kedvezmény aktiválására. (Természetesen kijátszható a rendszer, hiszen ha nincs módotok felkeresni egyik üzletüket sem, akkor telefonáljatok rá a hozzátok legközelebbire és kérjetek egy átutalásos számlát, mellyel egyből jogosultak leszek a későbbi bolti átvételre is.)

A teljesség kedvéért úgy döntöttünk, hogy szemre vételezzük a konkurens üzlethálózatokat, hiszen a cél: a hivatalos partnereknél történő készülékvásárláson, illetve a jó ár megtalálásán van. A folytatásban az Edigital második körére, valamint a Media Markt Black Friday-hétvégéjére helyeződik a hangsúly. Mind a kettőnél minap startolt el a Fekete Péntek-őrülete, ami egészen vasárnapig fog tartani – illetve a készlet erejéig. És mint láthatjátok majd, akadnak azért olyan okostelefonok, amiből kifogytak.

A tisztánlátás mivoltából azért feltűntettük a novemberi árakat, hiszen úgy véljük érdemes látni azt: mennyivel lehet olcsóbb most, mint ha egy olyan időszakban választanátok a Samsung márkaboltok bármelyikében, amikor nincs rá semmiféle kiemelt promóció.

OKOSTELEFONOK:

A belépőszintű és középkategiás termékek árazása:

Nem csak a Samsung márkaboltoknál van fókuszba a belépőszint és a középkategória, hanem a többi csatornán is. Mind az Edigitalnál, mint a MM-nél a Galaxy A20s a legbasicebb okostelefon, illetve ezzel egyidejűleg a legolcsóbb is. A stáb mégis azt javasolja, hogy inkább az utód mellett tegyétek le a voksot, mert sokkal jobban jártok vele. A középkategóriából a Galaxy A41-re hívnám fel a figyelmet, ami a Media Marktban árminimumon van. Ennyiért nagyon jó deal, pláne, ha kisebb telefonra vágytok. A Galaxy A51 szintén 90 ezer forint remek karácsonyi ajándékválaszték tud lenni. A Galaxy A71-nél nincs árkülönbség a SES-ekhez viszonyítva.

Termék:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy A20s54 990 Ft49 990 Ft48 999 Ft
Galaxy A21s 32GB64 990 Ft55 990 Ft54 999 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft74 990 Ft72 999 Ft
Galaxy A31 64GB89 990 Ft75 990 Ft69 999 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft84 990 Ft79 999 Ft
Galaxy A4189 990 Ft75 990 Ft74 999 Ft
Galaxy A51104 990 Ft90 990 Ft89 999 Ft
Galaxy A71129 990 Ft114 999 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft84 990 Ft84 999 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft177 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

A Media Markt nem hozott külön nagyobb leárazást a felsőkategóriás termékekhez.

Ezzel szemben az Edigital a múltkori ajánlatát hozta el pepitában. Míg a Samsung Experience Store-okban a Galaxy S20 FE-re megy a fókusz, addig a versenytársnál minden másra. Felhívnám a figyelmet, hogy általuk kapta meg a legelső leárazását a Galaxy Note20-termékcsalád, hiszen a sima modellnél 25 ezer, a nagyobbnál pedig 30 ezer forintot engednek el, ami korrekt, főleg úgy, hogy az első negyedévben ilyesmi meg se történhetne papíralapon. Nem véletlenül hoztak a közelmúltban egy trade-in promóciót köré építve.

Termék:Belső tárhely:Novemberi ár:Edigital ár:
Galaxy S10+128GB244 990 Ft229 990 Ft
Galaxy S20+128GB339 990 Ft270 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB459 990 Ft355 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB174 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Note 10256GB259 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB319 990 Ft299 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft329 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB454 990 Ft464 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft529 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft699 990 Ft

TABLETEK:

Csak a tisztánlátás mivoltából hoznám el ismételten a tablet szegmenset, hiszen karácsony előtt egy hónappal már érdemes elgondolkodni a vásárlásán, ha ilyennel termékkel szeretnénk szeretteinket meglepni. A Samsung márkabolthoz ajánlatához képest nincs egyáltalán differencia, szóval bárhol vegyétek a három közül, jó döntötök.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29051 990 Ft42 490 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29561 990 Ft54 999 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T51589 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft99 989 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 999 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 999 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720149 990 Ft134 999 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725164 990 Ft152 999 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft110 490 Ft119 999 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft128 490 Ft139 999 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860229 990 Ft206 999 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865249 990 Ft205 490 Ft224 999 Ft

Kijelzőjével lekörözte a Galaxy Note20 Ultra 5G a DxOMark mezőnyét

Nagyon úgy tűnik, hogy a Samsung legszívesebben elfelejtené a 2020-as évet. A harmadik negyedévben bedarálta a mezőnyt, mégsem érződik az, hogy az elért teljesítménynek teljes szívből őrülne. Talán, ha az okokra szeretnénk reflektálni, akkor a csúcskategóriás készülékeinél kell keresni a probléma forrását. A Galaxy S20-termékcsalád, majd a Galaxy Note20-ak nem hozták azt a fajta vásárlói felélénkülést, mint, amit reméltek. Noha fogyott mind a két családja, sikertermékekről egyáltalán nem lehet beszámolni. Olyan átütő megoldást pedig egyikben se mutatkozott be (nem Én mondom, a Többség!), amivel az érdeklődők körében eldöntöttnek látszott a verseny. Mindkettő jó-jó, csak éppen nem kimagasló.

A DxOMark weboldala megvizsgálta a Galaxy Note20-at, hiszen a mondás úgy tartja: őszre szedi össze magát a dél-koreai vállalat. A hátlapi kamerájával TOP10-be került, bár a versenytársak egyre jobban szorongatják. Mostanra már csak TOP20-ban kell emlegetni! A hangzás világban is elmarad házon belül a Galaxy S20 Ultra 5G-től, ami elszomorító. Tényleg, fel is merül az emberben, hogy a tollon kívül, mégis mi az a USP-je, ami miatt érdemes mellette letenni a voksukat?!

A weboldal megadja rá a választ, hiszen már nem csak kamerákat és hangzás élményt tesztel, hanem kijelzőt is. Abból viszont páratlan került a Galaxy Note 20 Ultra 5G-be.

Forrás: DxOMark

A pontszáma: 89 lett. Ez egy összesített érték, amit többszempont az átlagából raknak össze. Olyan elemeket vizsgálnak, mint az olvashatóság, a színvilág, a videónézési élmény vagy éppen az érintés érzékenysége és reakciója.

Amondó vagyok, hogy tegyük helyére a számot, és nézzük meg, hogy az összesített tabellájukon: miként fest a teljesítménye. (A cikk: 2020. november 17-én íródott, tehát későbbi módosulás lehetősége fennáll.) Mint említettem, trónra ülhetett a Galaxy Note20 Ultra az elért pontszámával. Mögötte foglal még helyet a dobogón a OnePlus 8 Pro (88 ponttal), valamint a Galaxy S20 Ultra és az iPhone 12 Pro (87-87 ponttal). A futottak még kategóriából maximum a TCL 10 Pro-t említeném meg, de a miértjére nemsokára kitérek. Neki jutott a hatodik helyezés. A tabellát a teljességkedvéért befotóztam, hogy legyen egy teljes kép az összes tesztjükről.

Pillanatfotó a jelenlegi tabelláról.
Forrás: DxOMark | Kreálta: Galaxy Világa

A teljesség kedvéért mutatnám a kijelzőhöz kapcsolódó főbb szempontokat:

  • Dinamikus AMOLED 2x panel, 120Hz-es adaptív képfrissítéssel, HDR10+ támogatással.
  • 6.9 inches kijelzőméret (116.7 cm2), ~91.7% képernyő-készülékház arány.
  • Infinity-O kamerakívágás, ami keskenyebb, mint a Galaxy S20 Ultra-nak.
  • 1440 x 3088 px-es felbontás, ~496ppi képsűrűség.
  • Ívelt Gorilla Glass Victus kijelzővédelem.
  • Legmagasabb kicsocsájtott fényerő: 1500 nit

Sokak nevében beszélhetek, hogy már a Galaxy S20 Ultra-nak se volt gyenge a fényerőssége, azonban a Galaxy Note20 Ultránál sikerült ezt tovább fokozni. Ugye előbbi 1.200 nittel állt be a sorba, ugyanannyival, mint amit a Galaxy Note10 lerakott az asztalra. Ehhez képest is felülmúlta magát a dél-koreai gyártó, hiszen +300 nittel növelte, ami elképesztő szám.

A Galaxy Note20 Ultra 5G elért pontszámai.
Forrás: DxOMark

A DxOMark csapata elmarasztalta a teltszínvilága miatt. Míg 79 ponttal illették, addig a OnePlus 8 Pro 88-at húzott be. A Samsung készüléke hajlamos a fehér színnél olykor halvány narancssárgára váltani. Mégsem itt múlta alul magát, hanem az érintésnél. A csapatban vegyesek az érzések, ugyanis nem volt mindig olyan pontos, mint amilyenre vágytak volna; bár ezt első sorban az ívelt oldalakhoz közeli részeknél tapasztalták. Szintén a OnePlus előzte be 57:83-ra, ami eléggé durva. Talán még a negatívumok közül a kékfényt említeném, ami hiába csökkent 13%-kal a korábbi modellekhez képest, mégsem az igazi.

Minden másban azonban jól teljesített. Gondolok itt a magas fényerőre, amit határozottan kiemeltek, hiszen ilyennel a piacon lévő egyik telefon se büszkélkedhet – bár azt hozzáfűzném, hogy Mi már kicsit feleslegesnek tartjuk ezt a magas értéket. Kihangsúlyozták, mennyire kellemes rajta keresztül videótartalmakat nézni, valamint galériában képeket csekkolni, esetleg interneten böngészni. Ergo, tartalmat fogyasztani, amit a Samsung többször kihangsúlyoz a USP-jei között. HDR10+ és Netflix, helló! Zárásképpen hozzáteszik, hogy a mozgások elmosása is páratlan.

Ha valaki a teljes tesztet elolvasná, az bátran klikkeljen ide. Jó látni, hogy azért ha már kamerában nem is éllovas a dél-koreai vállalat, kijelzőben továbbra is verhetetlen.

A novemberi okostelefon árakról…

Az év véghajrájába érkeztünk. Érdemes lesz nyitott szemmel járni, hiszen a november a Fekete Péntektől lesz hangos a 2020-as évben. Nem írtunk külön cikket, de a Media Markt-okban elstartolt az első felvonása, bár azt alapul véve, hogy nincs jelentős árkülönbség a jelenleg futó Samsung márkaboltos októberi promócióhoz képest, nem szándékozunk külön foglalkozni az áruházlánccal. Helyette csak felhívnám a figyelmet arra, hogy a hónapban esedékes a Joy napok is, amivel mindjárt jövő héten fogtok találkozni. Kíváncsi leszek, mennyire veszi el az érdeklődését a Black Friday, mert jobb árakkal a papírforma szerint akkor találkozhatnak a vásárlók, legalábbis, ha mindenki betartja a fair játékot, és nem lesz előtte felárazás-leárazás.

Advent első vasárnapja november utolsó hétvégéjére esik, így az ünnepekre történő rákészülést próbálja az összes áruház kihasználni. Mi a folytatásban is csak azt tudjuk ígérni, hogy minél előbb elhozzuk az éppen aktuális promóciót. Ismét a Samsung Experience Store-ok havi árairól hoznánk az összehasonlító táblázatot, amik egy éppen érkező leárazással módosulhatnak, de ha minden igaz, akkor a novemberi árakhoz képest magasabbak nem várhatók.

Mutatnám, mivel számoljatok: 2020. november 1-je és 30-a között. Az árszabás módosulása benn a pakliban, így kezeljétek a leírtakat tájékoztató jelleggel.

A Galaxy Z Fold2 5G termékcsalád.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A belépőszintű termékeiből a Samsung Magyarország nagyobb tárhely változatokat hozott. Mint arról már beszámoltunk, a Galaxy A21s és a Galaxy A31 duó kapott 4/128GB-os társat az alapmodell mellé. Talán kicsit késeinek érzem az igyekezetet, de legalább lesz választási lehetősége annak, aki ilyen termékekben gondolkodik. Várhatóan a SES-ek Black Friday-napjain leértékelésre kerülnek! A Galaxy A31 64GB-os variációja, illetve a Galaxy A41 tartja magát ugyanazon az árponton. A Galaxy A51 a jelenlegi legjobb ár/érték arányú középkategóriás készüléke a portfólióban, amit bátran merünk ajánlani.

Az XCover-termékcsaládra nincs továbbra sem kedvezmény. Érdekes, hogy egyetlen olyan időszakot se tudnék mondani, amikor valamilyen úton-módon engedtek volna az árából – ha a diákkedvezményt leszámolom.

Termék:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q4-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriás készülékek közé nemsokára beépül a Galaxy S20 FE 256GB, ami még egyelőre nincs a portfólióban, azonban a napokban megtudtuk, hogy a bevezetésre kerül a combosabb változata, ami RAM tekintetében is 2GB-tal többel lesz felvértezve. A Galaxy S10-család valószínűleg kitart a hónapban még. Hiába emlegettük kifutó termékként, a kevésbé népszerű színekben azért még kapható, így biztosan Black Friday-kor is lesz rá valamiféle jó ár.

Nem akadnak a Galaxy S20+ BTS Edition árához nyúlni. Míg az alapmodell már a 339 990 Ft-os árponton van, addig a limitált kiadás tartja magát a nyitányon. Szintén nem várható leárazás a Galaxy Note20-termékekre, a Galaxy Z Fold2 5G-re és a Galaxy Z Flip 5G-re. Hasonló cipőben a Galaxy Note10+ 512GB-os tárhellyel ellátott kiadása.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20 FE256GB274 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

A DxOMark szerint nincs javulás a Galaxy Note 20 Ultra kamerájánál…

Nagyon érződik, hogy a Samsung minél előbb le szeretné felejtetni a 2020-as évet (hiszen januári Unpacked Event-ről beszélnek a külföldi médiumok), mert a csúcskategóriás készülékei nem hozták azokat az elvárásokat, amelyeket szántak nekik. Ez a fajta elégedetlenség egyre inkább táplálja ad annak a híresztelésnek, hogy a Galaxy S- és a Galaxy Note-termékcsalád az összeolvadás küszöbén áll, melynek egyik előjele az lehetne, ha a Galaxy S21 Ultra 5G S Pen képességgel lenne felvértezve. Ha a dél-koreai vállalat meglépné, akkor bizony meg van számlálva a Galaxy Note-oknak az évei, amelyet a 2020-as DxOMark eredményei se tudnának megcáfoltatni, ugyanis a nívós website újratesztelte a legutóbbi tollas flagshipet, melynek keretében olyan érték jött ki a végelszámolásnál, amire nem lesznek büszkék.

Olyannyira nem lesznek azok, hogy romlott az összesített értéke. Míg az októberben kiadott pontszáma 121-en állt meg, addig a novemberi már csak 120-on. Az idő múlása sem segített rajta, de mi a francot csináltak ez idő alatt a szoftverfejlesztők? Mielőtt a részletekbe bocsájtkoznék, mutatnám az új értékeit, amivel a Galaxy S20 Ultra 5G alatt zárt kamera szempontból:

Újratesztelték a Galaxy Note 20 Ultra 5G kameráit.
Forrás: DxOMark

A DxOMark kitért arra, hogy miért volt szükség újra tesztelésre. Behoztak a kimutatásukba egy új részleget, a zoom terjedelmet, valamint, ha már teljes körűen megvizsgálták, akkor kíváncsiak voltak, mennyit változott a korábbiakhoz képest.

Idén meglépte a Samsung a zoom szenzornak a beépítését a csúcskategóriás készülékeibe. A periszkópos elképzelésük legelőször a Galaxy S20 Ultra 5G-ben mutatkozott be, amit a weboldal stábja 88 ponttal illetett, melyből a tele rész kapott 114-et, a széleslátó 47-et. (Az összesített értéke azonos a Huawei Mate 40 Pro-éval, ami hasonlóan 88 ponttal zárta a tesztjét.) Ezzel szemben a Galaxy Note20 Ultra 5G csak 76 pontot szedett össze. Széleslátón ugyanannyit, telében viszont csak 95 pontot kapott, amivel romlott az átlaga. A tisztánlátás miatt mutatnám a két termék szenzorjainak legfőbb jellemvonásait:

  • Galaxy S20 Ultra 5G: 48MP, 1/2.0″ méretű szenzor, 103mm-es lencse, f/3.5-as fényérzékenység, 0.8µm, PDAF autófókusz. (10x-es optikai zoom, 100x-os hibrid zoom)
  • Galaxy Note20 Ultra 5G: 12MP, 1/1.33″ méretű szenzor, 120mm-es lencse, f/3-as fényérzékenység, 1.0µm, PDAF autófókusz és optikai képstabilizátor. (5x-ös optikai zoom, 50x-es hibrid zoom)

Mint az leolvasható: eltérő megapixel számmal, szenzor mérettel vagy éppen fényérzékenységgel dolgoztak. Kicsit mintha a biztonsági játékra törekedtek volna a csökkentett, ám fixebbnek tűnő zoom tartományuknál, azonban ez lett az egyik veszte a terméknek. A másik, hogy fél év se volt elegendő arra, hogy normális szoftvert írjanak mögé, ami teszi a dolgát, hiszen álláspontom szerint: a hardveres adottságokkal nincs egyik modellnél se probléma, hanem inkább a képfeldolgozásnál, ami a versenytársaknál sokkal jobban működik.

Ha pedig már felemlegettem, akkor ki kell emelnem a tömegből a Xiaomi Mi 10 Ultra-t, ami 101 pontos összesített értéket mutat fel a zoom szegmensben, ahol mind a tele (133 pont), mint a széles (53) pontszáma magasabb a dél-koreai vállalatéhoz képest. Nem vettem szemügyre a többieket, de az egyik legjobb eredményt szállítja, az biztos!

Jelenpillanatban, ha összesített ranglétrára vettek egy kósza pillantást, akkor az mutatkozik, hogy a 14. helyre csúszott le a Galaxy Note 20 Ultra 5G, ahol a Google Pixel 5 és a Xiaomi Redmi K30 Pro Zoom Edition foglal helyet. A Samsungnak fel kell kötnie a gatyáját, ha benn akarja tartani a TOP10-ben magát, ugyanis jelenleg a Galaxy S20 Ultra 5G tűnik fel csak ott, az is a vége felé, a 7. helyen. A listavezető a HuaweiMate 40 Pro 136 ponttal, amitől nagyon messze vannak jelenleg.

Kíváncsi leszek, 2021-ben milyen stratégiával állnak elő, mert ez az év, bármennyire is rossz leírni: elúszott számukra.

Szépen halad a One UI 2.5-re történő frissítés

Míg több országban megkezdődött a One UI 3.0-nak a béta tesztidőszaka, addig a szoftverfejlesztők véghajrába kerültek a One UI 2.5-ös felületének a frissítési ütemezésével. Szinte minden olyan készülékre megérkezett már, amire el akarták hozni – persze akadnak régiók, mondjuk a hazai független XEH-s, ahol még nem teljes az összkép. Az utolsó One UI 2.x verziót a Galaxy Note20-szal mutatták be, ami a már emlegetett 2.5-ös verziószámmal büszkélkedik. Ezzel pedig kijelenthető, hogy zárul az életpályája, ami jó hír lehet azoknak, akik csak belépőszintű vagy közép alsó szegmensű terméket vásároltak, mivel akadnak köztük olyanok, amelyek csak 2.0-ra update-telödtek gyengébb hardveri adottságaikból fakadóan, így várják a főverzió ugrást.

A One UI 2.5 egyik húzó USP-je a vezeték nélküli DeX mód elhozása volt, amit a gyártó 2019 után piacra dobott tévéinél lehet használni. Anno a Galaxy S8-cal mutatkozott be az üzemmód, amihez a DeX Station nevű kiegészítő elengedhetetlen volt, majd a Galaxy S9-cel Dex Pad-ra váltottak. A dél-koreai vállalat viszonylag hamar belátta, hogy ha népszerűsíteni szeretnék a funkciót, akkor el kell hagyniuk a plusz kiegészítő használatát. Végre bizonyos esetekben nincs szükség a plusz kábelre. Egy másik érdekes húzás a felületnél a Wi-Fi-nek az okosítása, amivel stabilabb kapcsolatra képes azáltal, hogy a felhasználót informatív jelleggel tájékoztatja.

A One UI 2.5 életciklusa augusztusban vette kezdetét. A felsőkategóriát egészen a 2018-as modellekig frissítik fel, azonban a Galaxy S9-eknél és a Galaxy Note9-nél még éppen az átírási folyamat zajlik. Vélhetően napokon/heteken belül a magyar felhasználóknál is feldobódik a szoftverfrissítési lehetőség, amivel bátran éljetek. Külön kiemelném a Galaxy A51 és a Galaxy A71 duóját, hiszen a két középkategóriásra szintén befut, csak éppen a hiányosabban változata – mivel DeX módra egyik sem alkalmas.

UPDATE: Közben megérkezett a Galaxy S9-családra!

A tisztán látás mivoltából összeszedtük a felületváltás élesítésének kiadási dátumait, így, aki már régebben telepített frissítést a készülékére, az is csekkolni tudja, hogy van-e rá már 2.5 vagy sem?!

A kép illusztráció.
Fotó: Galaxy Világa

Íme a frissítési menetrend:

2020 augusztusában:

2020 szeptemberében:

2020 októberében:

2020 novemberében:


Zárásképpen másolnám a hivatalos frissítési leírást:

  • Samsung DeX:
    • Vezeték nélküli DeX csatlakozás támogatása.
      Vezeték nélküli csatlakozás TV-készülékekhez Wi-Fi Direct segítségével (Miracast-tal kompatibilis).
    • Gyorspanel DeX: 2019 után forgalomba bocsátott Samsung okostelevíziók használata javasolt.
      Képernyőnagyítás és betűméret-opciók támogatása a testreszabáshoz eltérő kijelzőméreteknél.
  • Wi-Fi:
    • Ha a közeli wifi routerek alkalmasak a minőségi adatok mérésére, az információ megjelenítése Nagyon gyors, Gyors, Normál és Lassú lesz.
      Ezt a funkciót a „Hálózatminőség információinak kijelzése” beállításainál kapcsolhatja be.
    • Ha egy wifi routerhez jelszóval próbál hozzáférni, egy újonnan bevezetett funkció most lehetővé teszi a felhasználónak a wifi router jelszavának lekérését egy közelben lévő felhasználótól, aki mentve van a kapcsolati listáján és már csatlakozott az adott routerhez.
      A wifi jelszó beírási képernyőjén megjelenik a „Jelszó lekérése” gomb, ahol lekérheti a jelszót.
  • Always On Display: A Bitmoji matricák támogatottak az Always on kijelzőn. (Óra stílusa)
  • Samsung billentyűzet:
    • A billentyűzet keresési funkció egy újabb funkcióval bővült, mellyel a felhasználó a YouTube-on is kereshet.
    • Az osztott képernyő fekvő módban támogatott.
    • A Billentyűzet beállítási oldal „Beviteli nyelvek kezelése” képernyőjének keresési funkciója egy új frissítéssel bővült, mely segítségével könnyebb megtalálni a billentyűzet beviteli nyelveit, melyeket a felhasználó hozzá kíván adni, vagy törölni szeretne.
  • Fényképező: A Pro Video funkció feljavításra került.
  • Üzenetek:
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó felhívhat egy olyan személyt, aki el van mentve az előre beállított segélykérő üzenet kontaktjaként.
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó vészhelyzeti üzeneteket tud küldeni a földrajzi helyzetéről minden 30 percben 24 órán keresztül.