Címke: Galaxy Tab S7 Plus

Új színben mutatkozik a Galaxy Tab S7 széria Magyarországon

A Samsung félévvel a Galaxy Tab S7 széria piacra dobását követően új színnel próbálja felpezsdíteni a tabletcsaládjának a forgalmát. Nem újkeletű a húzás, mivel, mint azt írtuk korábban, már jó párszor előfordult, hogy a kezdeti alapszínek mellé exkluzívak kaptak helyet a portfólióba. Most a jelenlegi legerősebb modelljénél tesz hasonlóképpen. A döntés hátterében az állhat, hogy jelentősen felélénkült irántuk a forgalom a koronavírus által. A táblagépek piaca 28%-os növekedésen esett át úgy, hogy egy ínséges időszakon van túl a világ lakossága.

A Galaxy Tab S7-ek: Misztikus Ezüst, Misztikus Fekete és Misztikus Bronz színben láttak napvilágot, azonban utóbbi nem került forgalomba hazánkban. Ami még eltérés más piacokhoz képest, hogy csak 128GB-os belső tárhelyűvel számolhatnak a magyar érdeklődők. Most a Mystic Navy színkódú modell érkezett meg az Wi-Fi-s változatokból – de nincs kizárva, hogy kisebb csúszással a SIM kártya képesek is befutnak. Egyelőre még nem szerepel a Samsung Magyarország aloldalán a magyar színelnevezése, így csak a külföldiként említenénk; viszont amit leszögezhetünk, hogy a korábban írt Fantomkék (Phantom Navy) magyarítás nem fedi a valóságot. Amint hivatalossá érik, megírjuk!

További érdekesség, hogy míg Németországban a 256GB-os modellek érvényesülnek, addig hazánkban csak a 128GB-os. Árban nincs eltérés a további Misztikus színeikhez képest. A Samsung Experience Store-okba már beérkeztek a készletek, keressétek bátran!

Fotó: Galaxy Világa

Hónap végéig tartó promócióval csökkentik a Galaxy A12 árait

Februárban már a tavaszt várja a hazai Samsung képviselet. Érdekes a jelenlegi felállás a promóciók kapcsán, ugyanis, mint azt tegnap olvashattátok, két januárban elrajtolt kedvezményét hosszabbította meg. Az egyik a Galaxy S21 termékcsaládhoz kapcsolódó, melynek lényege abban merülne ki, ha készülékbeszámításával váltanátok, akkor jobban jöttök ki a végelszámolásnál. A másik esetében járna egy 20 ezer forintos ajándékkártya, amit a következő vásárlás során használhattok fel. (A részletekbe már tényleg nem bonyolodnánk, hiszen az archívumban rátalálhattok.)

Most két egyidejűleg futó akcióra hívnám fel a figyelmetek. A februári okostelefon áraknál olvashattátok, hogy egész hónapra leakciózzák a legtöbb készüléket. Igen ám, viszont a Galaxy A12 kakukktojást képez azáltal, hogy frissen bevezetett termék. Nem kellett sokat várni az első áresésére, ugyanis egy hónapon belül bekövetkezett. Cserébe teljes februárban élvezhetjük, és közben az se titok már, hogy nem csak 64GB-os tárhellyel, hanem 128GB-ossal is debütál a magyarországi független kereskedésben.

Aki ki szeretné használni az ajánlatot, az 2021. február 8. és 28. között látogasson el bármelyik Samsung márkaboltba, vagy az ahhoz tartozó webshopba.

Termék:Típusszám:2021/Q1-es ár:Akciós ár:
Galaxy A12 64GBSM-A125F69 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A125F76 990 Ft69 990 Ft

A tabletek se maradnak ki a mókából, melyek közül a felsőkategóriára helyeződik a prioritás. A tavaly debütált összes opciójukra árleszállítást alkalmaznak, melyet azok az érdeklődők fognak legjobban díjazni, akik régóta szemeznek a Galaxy Tab S7-termékcsaláddal. Mindegyik tag jelentősen olcsóbban érhető el – amire Black Friday-kor volt más csatornákon precedens, nem pedig Samsung Experience Store-ok által. Érdemes fejben tartani azt is, hogy a Galaxy Tab S7 Wi-Fi változata azáltal, hogy 250 ezer forint alá mérséklődik, már csak 2 éves garanciával büszkélkedik. Ha valakinek ez probléma, akkor nem a legjobb időszak a vásárlásra, hiszen alapból 3-mal kapná, amit szerintem átgondolandó tény.

A lentebbi árak: 2020. február 8-tól 21-ig érvényesek, illetve a készlet erejéig.

Termék:Modelkód:2021/Q1-es ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft299 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft369 990 Ft

Íme a kreatívja a promóciónak:

Fantomkék színnel bővült a Galaxy Tab S7-család több országban

A Samsung tavaly többször előállt azzal a húzással, hogy egy termék megjelenését követően több hónappal hozott csak forgalomba olyan színopciókat, amelyek sokkal ütősebbek, mint az alapok, amelyekkel debütált. Elég csak felidézni a Galaxy S20+-t, ami két-három hónap csúszással Aura Blue és Aura Red színekben tűnt fel – többek között Magyarországon is. Hasonló helyzetben volt a Galaxy Buds Live, amit szintúgy piacra dobtak Mystic Blue színelnevezéssel. Hozhatnék még számtalan példát a felsőkategóriás készülékek köréből, ugyanis ezzel bármikor újabb lendületet tudnak adni az eladásoknak, mert ha ritkábban látja vissza a vásárlója másoknál, akkor az pluszban egyfajta exkluzivitási élményt eredményez.

Amire az előző évek egyikében se volt precedens, az az, hogy a tabletek szegmensénél alkalmazzák. A Galaxy S21 termékcsaláddal egy időben debütált a Phantom elnevezés, és mivel a Galaxy S21 Ultra 5G-nél behoztak egy különleges színvariációt Phantom Navy kulcsszóval, így ezt átörököltették a Galaxy Tab S7-ekre.

A Galaxy Tab S7 Phantom Navy színe már rendelhető Németországban.
Forrás: Samsung DE

A Samsung Németország weboldalára már belistázásra került, de más országok kínálatában szintén jelen van, mint pl.: az USA-ban. Kétségtelen, hogy nagyon jól néz ki. Ez a Navy szín, nagyjából a sötétkirálykékre hajaz, abszolút prémium érzése sugároz a felhasználója felé. Talán, ami számomra lelombozó, hogy érkezésével mennyire erőtlennek tűnik a Misztikusbronz és a Misztikusezüst színválaszték.

Mutatnám a modellkódjait a termékeknek:

Árban nincs differencia csak azért, mert más színről van szó – legalábbis hivatalos forgalmazásban semmiféle megkülönböztetés nem szokott lenni. Már csak ebből kiindulva se válasszatok olyan kereskedőt, aki a limitáltság miatt felárat kérne érte.

Íme néhány fotó az új színről:

A februári tablet árakról…

Nem jellemző, hogy az év első hónapjaiban új terméket vezessenek be a tabletek frontjára, ugyanis figyelembe véve az elmúlt esztendők tendenciáját, ilyenkor a vásárlók visszafogottabban költekeznek. Állításomat a Canalys elemzése támasztja legjobban alá, ami ráreflektál arra, hogy az első negyedév mindig csökkenést eredményez. 2020/Q4-ben pedig olyan magasságokban járt a szegmens, amire 2015 óta nem volt példa. A koronavírus jó hatással volt a termékcsaládra, hiszen évről évre romló eladási mutatókat tudott felmutatni – ezáltal sokakban ott lapult a kérdés, hogy mi értelme van fenntartani?!

A Samsung hazai képviselete teljesen áttekinthető portfóliót kínál az érdeklődők elé. Tavaszig biztosan két termékkel próbál érvényesül a belépő- és középkategóriában; míg a felsőben már jóval többel, szám szerint 5 darabbal. A Galaxy Tab S5e a kifutó státuszban lévő tabletek listáját erősíti, így aki ragaszkodna a csúcskategória alapmodelljénél a S.AMOLED kijelzőhöz, az ne sokat agyaljon, mert le fog róla maradni. Másrészről, annyira elkülöníti a két sávot a dél-koreai vállalat magyar részlege, hogy csak a gyengébb kütyüjeire hoz egész hónapos árcsökkentést.

A most következő árak tájékoztató jellegűek, amelyek promóciók hatására változhatnak. Az árcímék 2021. február 1. és 28. között értendők.

A Galaxy tabletekhez egy közös fotó!
Forrás: Samsung Shop

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2021/Q1-es ár:Februári ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft47 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft58 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft84 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2021/Q1-es ár:Februári ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft

One UI 3.1-re, illetve Android 11-re frissült a Galaxy Tab S7 | S7+

Nagyon szépen halad az Android 11-es operációs rendszerre történő átállással a Samsung Magyarország. Sikeresen helyesbítették a Galaxy S10 termékcsaládnál felbukkanó gondokat, melyek aggodalmat okoztak. Tulajdonképpen az összes felsőkategóriás okostelefonjuk megkapta a One UI 3.0-ás felületet, így haladhatnak tovább a tabletek fele, valamint a középkategóriásokra. Talán, amire kevesen számítottak volna, hogy a Galaxy Tab S7 széria lesz az első a Galaxy S21-ek után, amelyek One UI 3.1-gyel futnak be. Fel is kerekedett a szemem a frissítési napjánál, hiszen a One UI 3.0 kimaradásra került a repertoárból.

Egyből cseréltek, így meg se lepjen senkit sem, hogy több mint 2GB-os rendszerupdate várja feltelepülését. Természetesen az alapokban nincs különbség, mert mindent megöröklött; viszont a lentebbi felsorolásban lesz egy külön blokk, a „Feljavított csatlakoztathatóság más eszközhöz”, ami újítás. Ez alatt gondoljatok arra, amikor másodlagos kijelzőként használjátok a számítógépeknél; vagy arra, amikor Galaxy Buds-szal társítanátok. És még sok más!

A tabletcsalád utoljára december elején kapta meg az évvégi lezárását, amivel tökéletesítettek a biztonságán, ám mélyebb belenyúlással valamikor október tájt találkozhattak a felhasználói, amikor sokat babráltak a Kékfényszűrőjén. Idén már január végén mindegyik modellre: kicsire és nagyra, valamint Wi-Fi-sre és SIM kártya képesre elindították az OTA szerverein keresztül a Tx7xXXU1BUAC buildszámú csomagok elérését. Bátran telepítsétek, nem okoz rendellenességét. Saját tapasztalat, mivel azzal használom napok óta a kisebbik Wi-Fi-s variánsom.

Továbbra is áll az a gondolatsor, miszerint, ha ráérsz és van kedved az újratelepítésével vesződni, akkor Android 11-re történő átállást követően végezz el egy gyári visszaállítást, hogy minden felesleges telepítési file letörlődjön; illetve hátramaradottságával ne okozzon rendellenességet! Én mondjuk most kihagytam, mert annyi mindenre nem használom, de akik rendesen belakták nyár vége óta, azoknak igencsak ajánlott.

A Galaxy Tab S7+ Misztikus Bronz színben.
Forrás: Samsung

Buildszám: T870XXU1BUAC | T875XXU1BUAC | T970XXU1BUAA | T976BXXU1BUA8
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2021-01-29 | 2021-01-29 | 2021-01-26 | 2021-01-25
Biztonsági javítás szintje: 2021-01-01


Az alábbiak az újdonságok:

One UI 3.1 frissítés (Android 11)

A One UI 3.1 arra szolgál, hogy segítsen Önnek a fontos dolgokra összpontosítani. Vizuális újratervezésünk révén továbbfejlesztettük azokat a helyeket, amelyeket Ön a legtöbbször látogat meg, például a Kezdőképernyőt és a gyorspanelt, hogy csökkenthessük a zavaró tényezőket, kiemeljük a fontos információkat, és következetesebbé tegyük az Önnek nyújtott élményt. A teljesítményfejlesztések segítségével az alkalmazások gyorsabban futnak, miközben az akkumulátor-töltöttséget kevésbé veszik igénybe. A One UI 3.1 pedig új adatvédelmi vezérlőelemekkel, egyszeri engedélyekkel és továbbfejlesztett Digitális jólét funkcióval segíti az Ön általi irányítást.

Vizuális kialakítás

A One UI 3 kinézetét és hangulatát számos módon – kisebb-nagyobb mértékben – frissítettük, az új, következetesebb ikonoktól kezdve a gyorspanelek és értesítések intelligensebb rendszerezéséig. A mozgás simább és természetesebb, mint valaha, továbbfejlesztett animációkkal és érzékelhető visszajelzésekkel a gyakori interakciókhoz. A kezelőfelület pedig igazodik a különböző képernyőméretekhez, így minden eszközön a legjobb élményt nyújtja, legyen szó telefonról, kinyitható eszközökről vagy táblagépről.

Jobb teljesítmény

Optimalizáltuk a One UI 3 felhasználói felületet, így az alkalmazások gyorsabban futnak és jobb teljesítményt nyújtanak. A háttértevékenységeket is korlátoztuk, a jobb teljesítmény és energiafelhasználás biztosítása érdekében.

Jobb testreszabás:

  • A Dinamikus zárolt képernyő új képkategóriákkal bővült, és Ön egyszerre akár 5 kategória közül választhat.
  • A Zárolt képernyőn hozzáadhat egy widgetet a használati idő ellenőrzéséhez.
  • Kapjon interaktív előnézetet háttérkép beállításakor.
  • A zárolt képernyő beállítása egyszerűbbé vált.
  • Hívásháttér hozzáadása a kép vagy videó megjelenítéséhez, amikor hívást kezdeményez vagy fogad.
  • A Samsung Interneten átrendezheti és zárolhatja a füleket.
  • A Bixby Routines még több vezérlőelemmel rendelkezik, hogy segítsen Önnek az élete automatizálásában.
  • Az új ikonok és a Zárolt képernyő widgetek megkönnyítik az Ön rutinjainak keresését és vezérlését.
  • Használja a Digitális jóllét funkciót külön személyes és munkaprofil okkal.

Feljavított funkciók:

  • Kezdőképernyő és Zárolt képernyő:
    • A Kezdőképernyőn egy alkalmazás megérintésével és nyomva tartásával adjon hozzá widgeteket.
    • Kapcsolja ki a képernyőt a Home vagy a Zárolt képernyőn egy üres hely kétszeri megérintésével. (Ez beállítható a Beállítások > Speciális funkciók > Kéz- és egyéb mozdulatok menüpontban.)
    • A Zárolt képernyőn érintse meg az óra területét, hogy megtekinthesse az olyan widgeteket, mint a naptár, az időjárás és a zene.
  • Hívások és csevegések:
    • A beszélgetéseket az értesítési panelen külön tekintheti meg. Ez a funkció az Üzenetekkel és kedvenc csevegőalkalmazásaival használható.
    • Könnyedén eltávolíthatja az ugyanazon a fiókon tárolt duplikált névjegyeket a Névjegyek menüpontban. A törölt névjegyek tárolási idejét 15 napról 30 napra hosszabbítottuk.
    • A több csatlakoztatott névjegy szerkesztése egyetlen képernyőről lehetőség hozzáadva.
    • Az Üzenetekben hozzáadtuk a Kuka opciót, így a nemrégiben törölt üzenetek 30 napig tárolódnak.
  • Képek és videók:
    • Gyorsabban készíthet fényképeket a továbbfejlesztett autófókusszal és automatikus expozícióval.
    • Könnyebben megtekintheti, szerkesztheti és megoszthatja képeit és videóit a Galériából.
    • Találjon meg gyorsabban képeket és videókat az új keresési funkciókkal és kategóriákkal a Galériában.
    • A szerkesztett képeket bármikor visszaállíthatja eredeti verziójukra, még a mentésük után is, így soha nem veszíti el a felvételeit.
  • Beállítások:
    • A Beállítások funkció immár egy új, egyszerűbb megjelenést és hangulatot közvetít. Az Ön Samsung accountja felül látható, és a így már könnyebben hozzáférhet Kezdőképernyő beállításaihoz.
    • Az új Keresés funkciók segítségével könnyebben megtalálhatja a szükséges beállításokat. A szinonimák és a gyakori elírások jobban kezelhetők, és a címkéket megérintve megtekintheti a kapcsolódó beállítások csoportjait.
    • A Gyorsbeállítás gombokat csökkentettük, hogy csak a leggyakrabban használt funkciókat biztosítsuk. Gombokat is hozzáadhat a saját testre szabott gyorspanel létrehozásához.
  • Samsung billentyűzet:
    • A beviteli nyelvek számát 370-re növeltük.
    • Egyszerűbbé tettük a szöveges üzenetekből átmásolt képek és ellenőrzőkódok beillesztését.
    • Szöveges emotikon megadásakor emoji és matrica javaslatok hozzáadása.
    • Átrendezett billentyűzetbeállítások, hogy könnyebben elérhesse a gyakran használt beállításokat.
  • Hatékonyság:
    • Az ismétlődő és bonyolult feladatok minimalizálásával és hatékony kezelésével egészséges egyensúlyt tarthat fenn a munka és az magánélet között.
    • A napi életvitele és használati szokásai alapján új rutinokat javasolunk.
    • A Bixby Routines olyan beállítást biztosít, amely mindent visszaállít a rutin futtatása előtti állapotba.
    • Az Internet alkalmazásban elrejtheti az állapot- és navigációs sávokat a még magával ragadóbb élmény érdekében, és gyorsan lefordíthatja a weboldalakat.
    • A rendszer arra kéri, hogy blokkolja azokat a weboldalakat, amelyek túl sok felugró ablakot vagy értesítést küldenek.
    • A Saját fájlok fájlválasztó képernyőn böngészhet és kiválaszthatja a felhőalapú meghajtó fájljait.
    • Most már törölheti a gyorsítótár fájljait a Saját fájlokban annak érdekében, hogy könnyen felszabadítson tárhelyet.
    • Az azonos kezdési idővel rendelkező események együtt jelennek meg a hónapban, és listázzák a nézeteket a Naptárban.
    • Használja telefonja vagy táblagépe ikonelrendezését a Samsung DeX-ben, így tudni fogja mindennek a helyét.
    • Nyissa meg az érintőpadot telefonja vagy táblagépe navigációs sávjából.
  • Egyszerű média- és eszközvezérlés: A média- és eszközvezérlés egyszerűbb a továbbfejlesztett média panelnek köszönhetően az értesítésekben. Megtekintheti a nemrégiben használt médiaalkalmazásokat, és gyorsan módosíthatja a lejátszóeszközt. Továbbá áttekintheti az Android Auto beállításokat a Beállításokban lévő Speciális funkciók menüben.

Azonosítsa és tökéletesítse digitális szokásait

A továbbfejlesztett Digitális jóllét funkciók megkönnyítik a telefon vagy táblagép használatának ellenőrzését, és segítenek a megfelelő digitális szokások kialakításában. Ellenőrizze a használatot vezetés közben, vagy tekintse meg a képernyőidőben bekövetkezett heti változásokat egy szempillantás alatt a frissített heti jelentések segítségével.

Kisegítő lehetőségek mindenki számára

A One UI 3 hasznos Kisegítő lehetőségek funkciókat javasol Önnek az Ön általi eszközhasználat alapján. A továbbfejlesztett Kisegítő lehetőségek parancsikon megkönnyíti a kisegítő lehetőségek funkciók elindítását és használatát. A Billentyűzetbevitel felolvasása funkció segítségével hang visszajelzést kaphat a gépelésről, még akkor is, ha TalkBack funkció ki van kapcsolva.

Fokozott adatvédelem

Mostantól megteheti, hogy csak egy alkalomra ad engedélyt az adott alkalmazásnak arra, hogy hozzáférjen a mikrofonjához, kamerájához vagy tartózkodási helyéhez. Minden olyan engedély, amelyet egy alkalmazás egy ideje nem használt, automatikusan visszavonásra kerül. Többé nem adhat engedélyt az alkalmazásoknak, hogy mindig láthassák a tartózkodási helyét a szokásos engedélyező felugró ablakban. Ahhoz, hogy az alkalmazások elérhessék az Ön tartózkodási helyét, amikor nem használja azokat, a Beállításokban be kell lépnie a tartózkodási hely engedélyezési oldalára.

Feljavított csatlakoztathatóság más eszközökhöz:

  • A táblagép használható számítógépek másodlagos kijelzőjeként.
  • Támogatja a Buds automatikus átváltását a Galaxy telefon és a táblagép között (ha mindkét eszköz Samsung accountot használ).
  • A Samsung Internet és a Samsung Notes zavartalan támogatása egyazon Samsung accountot használó eszközök között.
  • Szövegek és képek másolásának és beillesztésének támogatása egyazon Samsung accountot használó eszközök között.
  • A táblagép billentyűzetéről történő bevitel támogatása megosztással a táblagép billentyűzettel rendelkező tokjáról okostelefonra.

További fejlesztések

Az Óra funkción belül az eszköz hangosan felolvassa a jelzés idejét és az előre beállított nevét, amikor az ébresztő hangjelzés hallható.

Egyes alkalmazásokat a One UI 3 frissítése után külön kell frissíteni.

Többé nem használhatja a Wi-Fi Directet más eszközökre történő fájlküldéshez. Helyette használhatja a Nearby Share lehetőséget. Továbbra is fogadhat fájlokat a Wi-Fi Directen keresztül.

A Smart View használatával többé nem csatlakozhat a Chromecasthoz. Helyette használhatja a Google Home lehetőséget.

A januári tablet árakról…

Várom már az első piacelemzéseket a tavalyi tablet fogyásokról, hiszen a COVID-19 világjárványból fakadóan megnőtt a távoktatásnak köszönhetően az igény rájuk – legalábbis Magyarországon biztosan. Rétegtermékké vált a termékcsoport, hiszen a nagyobb és a hajlítható kijelzős okostelefonok megjelenésével már nincs akkora kereslet irántuk, mint hajdanán. Ettől függetlenül a Samsung nem akar kiszállni, inkább átpozíciónálja a portfólióját az időtállóbb megoldások fele, illetve jelentősen kevesebb készüléket helyez a kínálatában, hogy leegyszerűsítse a választást.

Mondanom se kelljen, de a Galaxy Tab A 8.0 (2019) nemsokára a kifutó státuszába lép, hiszen a második évébe lépett. Hasonló cipőben említhető a Galaxy Tab S5e, melyet tavaly nyáron a Galaxy Tab S6 Lite váltott. Felsőkategóriában a Galaxy Tab S7-termékek örzik a nyitóárukat, míg a középkategóriánál a Galaxy Tab A7 érvényesül hasonló módon.

A következő árak: 2021. január 1. és 31. között értendők.

A Galaxy tabketekről egy összesített fotó!
Forrás: Shop Samsung App

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q1-es ár:Januári ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft
Galaxy Tab Active3 EE LTESM-T575199 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q1-es ár:Januári ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft134 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft154 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft

Az utolsó pillanatokban is számíthatsz a Samsung márkaboltokra

Beléptünk karácsony hetébe. Gondolom azért akadnak olyan olvasók, akik még a karácsonyfa alá szerzik be az ajándékokat, mert megcsúsztak valahol a folyamattal. Nincs ezzel semmi baj, hiszen nem mindenki kezdi el időben; illetve a kialakult helyre való tekintettel olyanokról is meg lehet emlékezni, akik hiába szerették volna letudni, valahogy nem jött ki a lépés. Közöttük vagyok! Rájuk is azért gondolt a Samsung hazai képviselete, mert afféle last minutes akcióval rukkolt elő, amelyben szinte mindegyik készülékcsaládját leárazták.

Mielőtt azonban rátérnék az árakra, ki kell térnem egy vele egy időben zajló bundle promócióval. Ha a meghirdetett időben vásároltak Galaxy A-, Note- vagy S-szériás terméket, és mellé választatok hozzáillő tokot, akkor a kiegészítő végösszegéből elengednek 30%-ot! Ez azért nagyon jó deal, mert Joy- vagy Glamour-napokkor is maximum 20% marad a zsebünkben. Igaz, ez nem használható fel hordozható kiegészítőkre, vagy más tartozékra; csak tokokra, abból is csak a vásárolt termékhez kapcsolódó azonossal. Nincs kiskapu, hiába agyaltok rajta, már végigjártuk!

A promóció időtartama eléggé szűkös: 2020. december 21. és 24. között, illetve a készlet erejéig. December 24-én a legtöbb Samsung Experience Store nyitva tart 14 óráig, de ha javasolhatom, akkor ennyire nem toljátok ki, mert tényleg limitáltak a készletek.

A középkategóriás okostelefonok:

Az utolsó utáni pillanatban a Galaxy A10-re is befutott egy afféle kiszóróakció, hiszen nagyszülőknek vagy olyan felhasználóknak, akik tényleg csak butatelefont helyettesítenének vele, azoknak tökéletes választás lehet.

Ha viszont többre vágynál, akkor is érdemes lesz körbe nézni, mert a 2020-as Galaxy A-termékcsalád teljes egészében leárazásban részesül. Különösen tudom ajánlani: a Galaxy A41, a Galaxy A51 és a Galaxy A71 trióját, illetve ne feledkezzetek el, hogy a szilikontok és a S View Wallet tok közül választhattok, ha a tartozékon spórolnátok.

Termék:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy A10?60 990 Ft39 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft77 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft87 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft119 990 Ft

A felsőkategóriás okostelefonok:

A lista hiányosnak tűnhet, de csak azért, mert a Galaxy S10 és a Galaxy S20 eltűnt a portfólióból. Mindegyik kifutott, de azáltal, hogy a Galaxy S20 FE árát 200 ezer forint alá lőtték be, szerintem senki se bánja, mert remek telefont lett az árszegmensben. A Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note10 Lite szintén kiszóró promócióban részesül. Ha az S Pen nem hiányozna, akkor mindenképpen előbbi mellett célszerű le tenni a voksot.

Külön azért megemlíteném a Galaxy Note10-termékcsaládot, ami igaz olcsóbb, de ha mellőzhetitek a toll képességet, akkor inkább a Galaxy S20+-t válasszátok, mégis naprakészebb a hardverje, erősebb a kamerája és minimálisan kompaktabb. És akkor még az anyagkezeléséről nem beszéltem.

Termék:ROM:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft169 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft289 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft349 990 Ft309 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft379 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft269 990 Ft

A felsőkategóriás tabletek:

Karácsony alkalmával a Samsung úgy döntött, hogy a Galaxy Tab S7 termékcsalád bizonyos darabjaira is alkalmaz árlecsapást. A kisebb modellből a Wi-Fi képest, míg a nagyobból a SIM-kártya képest választották, amelyek eléggé jó áron érhetők el. Hasonlóra ne nagyon számítsatok a közeljövőben, így aki bármelyikben gondolkodott, az ugorjon rá a lehetőségre. Másrészről, ilyenkor eléggé vicces látni, hogy az előző flagship generációért mennyi pénzt kérnek…

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft389 990 Ft

Az aktivitásmérők és okosórák:

Tartanám magam a korábban írtakhoz, miszerint, ha aktivitásmérőn agyalnátok, akkor egyértelműen a 2020-as generáció mellett tegyétek le a voksotok, azaz a Galaxy Fit2 mellett.

Okosórák területén is elég szépen alkalmazták az kedvezményt. Galaxy Watch Active 2-t már 75 ezer forintért lehet vásárolni, míg a legkisebb Galaxy Watch3-at picivel többért, mint 100 ezer forint. Szintén érdemes elgondolkodni a titánium változaton, ha ilyenre fájna a szívetek, mert a decemberi árából továbbit engednek el. A szokásos táblázat ráreflektál, mennyi az annyi!

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft11 990 Ft9 990 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft22 990 Ft20 990 Ft
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft14 390 Ft12 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft67 490 Ft63 790 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft85 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft94 490 Ft88 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft80 990 Ft75 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft89 990 Ft84 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft107 990 Ft101 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft116 990 Ft116 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840149 990 Ft134 990 Ft126 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850159 990 Ft143 990 Ft135 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, TitániumSM-R840NTKAEUE229 990 Ft206 990 Ft194 990 Ft

A vezeték nélküli fülhallgatók:

Zárásképpen pedig jöjjenek a vezeték nélküli fülhallgatók, aminél az új generációs Galaxy Buds Live-ot tudnám ajánlani, a többiek voltak már olcsóbbak is Black Friday-kor.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17044 990 Ft40 990 Ft37 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft52 190 Ft49 990 Ft
Galaxy Buds+ BTS EditionSM-R175NZPBXAR79 990 Ft71 990 Ft67 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18069 990 Ft62 990 Ft58 990 Ft

Íme a promóció kreatívja:

Hivatalos a One UI 3.0 és az Android 11 magyarországi ütemterve

A Samsung Magyarország kiadta a hivatalos közleményt, miszerint melyik készülékére mikor érkezhet meg az Android 11-es operációs rendszer a One UI 3.0-ás felülettel! Az előző év mintájára, ismételten a közlés helyéül a Samsung Members applikációját használták, hiszen az éppen futó karácsonyi nyereményjáték-sorozatból fakaróan sokkal nagyobb forgalmaz bonyolít le, illetve rá szeretnék szoktatni a közönségüket, hogy sűrűbben használják azt, ahogy a Community közösségi felületét is, ami elérhető általa.

Szintén nincs változás a frissítési menetrend lefolyásában, hiszen legelőször a tavasszal napvilágot látott Galaxy S-széria tagjai kapták meg. Olyannyira, hogy szinte mindegyik modellre elérhető lett az elmúlt 1 hétben, mind a független, mind szolgáltatói oldalról. A Galaxy S20 FE természetesen kivételt képez, hiszen októberben debütált, így legkorábban februárban futhat be a friss Android 11-es operációs rendszer rá. A listán helyet foglal az 5G-s változata, ami azért fura, mert nincs egyelőre forgalomban egyik csatornán sem. Szerintünk, egyre közelebbi a készülék bevezetésének időpontja, hiszen a Galaxy Note10+ 5G vagy éppen a Galaxy S20+ 5G is elérhető volt részükről.

Jövő év elején lehet számolni: a Galaxy Note20-aknak, a Galaxy Note10-eknek, a Galaxy S10-eknek és a Galaxy Z-termékcsalád tagjainak az update-jével. A jelenlegi felállás szerint a középkategóriás készülékek közül a Galaxy A51-re futhat be legkorábban, aminél márciust emlegetik. Ugyanebben a hónapban érkezhet a Galaxy Tab S7-családra. Ami viszont abszolút fura, hogy a tavalyi Galaxy A-szériások a jelek szerint hamarabb frissülhetek, de lentebb szemléltetem is dátumok formájában. Az utolsó fázisban megint a tabletek kapnak odafigyelést, valamint a gyengébb belépőszériások.

A teljesség kedvéért feltűntettem a németországi régiónak a plusz termékeit is, amelyek Magyarországot elkerülték, gondolok itt: a Galaxy M-szériára, valamint a 2020-as belépőszintű Galaxy A széria modelljeire.

A One UI 3.0 felületének egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2020 decemberében:

2021 januárjában:

2021 februárjában:

2021 márciusában:

2021 áprilisában:

  • Galaxy A71 (SM-A715F) – [Frissítve – 2021.03.25]
  • Galaxy A40 (SM-A405F) – [Frissítve – 2021.03.29]
  • Galaxy M51 (SM-M515F) – Németországban – [One UI 3.1 – 2021.03.15]

2021 májusában:

2021 júniusában:

  • Galaxy A41 (SM-A415F)
  • Galaxy A31 (SM-A315F)
  • Galaxy A21s (SM-A217F)
  • Galaxy Tab Active3 (SM-T575F)
  • Galaxy Tab A7 2020 (SM-T500 | SM-T505F)
  • Galaxy A11 (SM-A115F) – Németországban
  • Galaxy A01 (SM-A015F) – Németországban
  • Galaxy A01 Core (SM-A013F) – Németországban
  • Galaxy M11 (SM-M115F) – Németországban

2021 júliusában:

2021 augusztusában:

2021 szeptemberében:

A [2] oldalon megtalálhatjátok a közlemény képernyőfotóját.