Kategória: Elemzés

Töltők tesztje, avagy mennyivel gyorsabb 45 wattal a töltés?!

Az idei év egyik sláger specifikációs jellemvonása a felsőkategóriás készülékeknél a töltési sebesség volt. A Samsung 2019-ben vezette be a szupergyors töltő 2.0 technológiát, melynek köszönhetően bizonyos termékeket akár 45 wattal is tölthetett a felhasználó. Jelenleg ez a maximális házon belül, azaz nincs gyorsabb. Muszáj kihangsúlyozni, hogy ez a sebesség nem konstans, azaz bizonyos százalékoknál visszább esik, hogy azzal biztosítsa a terhelés eloszlását és hosszabb életciklusra legyen hivatott. Legjobb tudomásunk szerint 80%-k felett már csak 25 wattal, majd 15 és 10 wattal pumpálja az energiát a telepekbe a hálózati töltő; illetve 15-20% alatt sincs másképp.

Fotó: Samsung

Nem olyan régen rátaláltam egy remek összefoglaló videóra, amira arra hegyezi ki a témát, hogy a Galaxy S20 Ultra 5G készüléket a különféle töltőkkel hány perc alatt lehet teljes töltöttségre visszahozni 0%-ról! A folytatásban ezt elemeznénk ki, azonban előbb muszáj említést tennem az EP-TA845 típusszámon futó termékről, ami maga a 45 wattos hálózati töltője a Samsungnak. Specifikációja így festene:

  • Kimeneti feszültség (Max, Gyorstöltés): PDO: 9V, 15V, 20V / PPS: 3.3-11.0V or 3.3-16.0V vagy 3.3-21.0V.
  • Kimeneti áram (Max, Gyorstöltés): PDO: 3A (9V, 15V), 2.25A(20V) / PPS: 4.05A (3.3-11.0V) vagy 2.8A (3.3-16.0V) vagy 2.1A (3.3-21.0V).

A termékhez alapból 5A-es áram továbbadására képes 1 méteres adatkábelt mellékelnek, ami a 25 wattos kábelhez képest picivel vastagabb. (Azért nem hosszabb, mert valószínűleg ott már nem tudnák biztosítani a veszteségmentességet.) Nyilván más az erezése, hogy az egységnek továbbítani tudja a megfelelő elektromos töltést. 2020 évvégéig mindössze egy kezünk elegendő ahhoz, ha össze akarjuk számolni, mely termékei kompatibilisek vele:

  • a Galaxy Note 10+
  • a Galaxy Note 10+ 5G
  • a Galaxy S20 Ultra 5G
  • a Galaxy Tab S7
  • a Galaxy Tab S7+

Megjegyzés: Lehet használni más készülékekhez is, csak éppen nem olyan töltés gyorsasággal fog dolgozni, mint ami a dobozára van írva.

A Galaxy S20 Ultra 5G-re kanyarodjunk vissza, ugyanis 愛蓁 AiZhen vette a fáradságot és a dél-koreai vállalat összes vezetékes töltési megoldásával szemre vételezte, hogy 0%-ról 100%-ra hány perc alatt képes visszatölteni egy 5.000mAh-ás akkumulátorteleppel rendelkező tavaszi csúcskategóriás készüléket. A vezetékes megoldások között kapott helyet: a 10 wattos, a 15 wattos, a 25 wattos és a 45 wattos is. Ezen kívül bevette a játékbe a 15 wattos vezeték nélküli töltőpadot, hiszen arra is egy jó teszt volt, hogy leomlasztja azon teóriákat, miszerint lassabban töltődik a termékünk wireless kiadással, mint ha a hálózatra csatlakoztatnánk kábel segítségével.

Töltési idő egységes diagramon.
Kreálta: Galaxy Világa

Megjegyzés: mikor eléri a 100%-os töltöttségi %-ot a készülék, akkor még nem nevezhető teljesnek a töltöttsége. Ezt a (tovább mögötti táblázatban és) a grafikonon feltűntetésre került.

A teszt remekül szemlélteti, hogy nincs állandóság a töltési sebességekben. Ha csak a záróértéket vesszük figyelembe, akkor a 45 watt és 25 watt között cirka 12 percnyi különbséget vélhetünk felfedezni, ami nem hangzik soknak. A szupergyors töltőnek nem is az a lényege, hogy egyből visszanyerjük a teljes töltöttségünket, hanem az, hogy 80%-ig az átlagosnál gyorsabb tempóban, majd az azt következőben egyfajta levezetés mutatkozzon, hogy mégse legyen sok az akkumulátornak a kapott áram.

Érdemes szemre vételezni a 15 wattos megoldásokat, amik tényleg fej-fej mellett haladnak. Vicces látni, hogy a 100%-os értéket a vezetékes megoldás éri elő előbb, míg a teljes töltöttséget a vezeték nélküli.

Összességében a 45 wattos töltő azoknak lehet egy kiváló választás, akik szeretik a készülékük határainak a feszegetését. Meríteni, ameddig kihúzható, majd pedig gyorsan visszatölteni legalább a háromnegyedéig. Tehát a gyorsaságon a hangsúly. Éjszakára abszolút nem javasolt a használata, hiszen másfélóra se kell a teljes töltöttség eléréséhez, ha pedig nettó 6 órát alszol, akkor a maradok 4 és fél csak pazarlás minden szempontból.

Annak okára azért kíváncsi lettem volna, hogy miért nem támogatja a Galaxy Note 20 Ultra a 45 wattot? – Tippek jöhetnek komment formában! A videót és a táblázatos levezetést a tovább mögé rejtettem!

“Töltők tesztje, avagy mennyivel gyorsabb 45 wattal a töltés?!” Tovább olvasása

Helytállt a Galaxy Note20 a DxOMark tesztjén

„Kicsit a bors, de erős” effektussal találhatjuk szembe magunk, amikor rápillantunk a Samsung Galaxy Note20 hátlapi kameratesztjére a DxOMark weboldalán. A kritikus szemek minden népszerű készüléket górcső alá vesznek, hogy azokat rangsorba állítsák. A kezdetekben csak a kamerákra helyeződött a hangsúly, majd kiszélesedett a paletta, hiszen a hangzás mellett már a kijelzők tesztelésére is ráfeküdtek. A népnek van igénye, így kiszolgálják azt. Ha visszaemlékeztek, akkor még október elején olvashattátok a nagyobb tollas testvér mellett szóló érveket, amit azóta némiképp felülvizsgáltak egy hónappal később. Jobban nem járt a dél-koreai vállalat a húzással, azonban legalább fixálódott, mire képes a jelenlegi legdrágább modellje.

Igen ám, de vannak olyan felhasználók, akik inkább a „kisebb” méretet preferálják. Nekik lehet egy tökéletes választás a glasstic hátlappal ellátott Galaxy Note20, ami kamerasziget szempontjából más elven próbálja az igényeket kielégíteni, azonban összességében nem leszünk csalódottak a végeredménnyel, mert bizony a helytállás a pontszámain abszolút mutatkozik.

A DxOMark szerkesztősége szerinti végpontszáma.
ForrásDxOMark | Képernyőfotó kreátor: Galaxy Világa

Összesített pontértéke 120-on állt meg, mint ahogy a nagytestvérének. Szerintem erre azért nem sokan gondoltak volna?! Már csak azért sem, mert a két termék között egy egészséges 100 ezer forintos árkülönbség felfedezhető a magyarországi piacon, de máshol is hasonló!

A csapat a Galaxy Note20-ból az Exynosos változatot tesztelte, azaz azon típust, ami Európában is jelen van. Mint említettem, a két Galaxy Note 20 között egyetlen pontnyi különbséget se találtak. Ezzel pedig adja magát a tény, hogy a Samsung berkein belül a Galaxy S20 Ultra 5G bitorolja a trónt 126 pontjával, amelytől az őszi tollas jószágok jelentősen elmaradnak. TOP20-ba azért sikerült még behozniuk magukat, azonban elég sokan vannak előttük, köztük a legújabb Apple okostelefonok is, ami azért szívfájdítóként élhető meg. A trónt továbbra is a Huawei Mate 40 Pro birtokolja 136 ponttal – amelynek hasonlóan magas (104 pontnyi) értéke van szelfie tesztnél is, hogy a 2020-as év királya címet behúzza.


A teljesség kedvéért mutatnám a hátlapi kamerasziget főbb jellem vonásait:

  • Tripla kamera:
    • Főszenzor: 12 MP, 1/1.76″ méretű szenzor, 1.8µm-es pixelméret, 26 mm-es lencse, f/1.8-as rekeszérték, Dual Pixel PD-autófókusz, optikai képstabilizátor.
    • Ultra-széles szenzor: 12MP, 1/2.55″ méretű szenzor, 1.4µm-es pixelméret, 13 mm-es lencse, f/2.2-as rekeszérték.
    • Teleszenzor: 64MP, 1/1.72″ méretű szenzor, 0.8µm-es pixelméret, 27 mm-es lencse, f/2.0-as rekeszérték, PD-autófókusz, optikai képstabilizátor. (3x-os optikai zoom, 30x-os hibrid zoom)
  • Dual-Pixel technológia.
  • auto-HDR felvételek.
  • LED vaku.
  • Videó képesség: 8K 4320p/24fps, 4K 2160p/60 fps.

Fényképezésben jobb pontszámot hozott a kisebb modell, hiszen 123-mal zárta (122 helyett) a kategóriát, ám zoom tartományban picivel elmaradt, mégis csak 74 lett az összesített pontja (76-tal szemben). Videózásnál sem érződik annyira jelentősen a differencia, hiszen egyetlen értékkel marad el, ami ilyen magasságban figyelmen kívül hagyható. A teszt teljes valójában itt olvasható el, azonban azért összefoglalnánk dióhéjban, miket emeltek ki és marasztaltak el.

A Samsung termékekre jellemző magas dinamikatartományt a Galaxy Note20-nál is kiemelték, ami legfőképpen kültéri fotóknál élvezhető. Hiába van kisebb zoom tartománya, mégsem marasztalták el a képek részletességét. Nem estek szét azok (kisebb gyűjtőtávnál), amikor alkalmazták a közelítést. Meg voltak elégedve az ultraszéles kamerával is, valamint az éjszakai portrézás végeredményével, amikor a vakut segítségül hívták. Zárásképpen az optikai képstabilizátorát éltették, hiszen videózásnál nagyon jól kompenzálta a mozgást.

Elmarasztalták viszont a színdúságot, amit beltéri fényképeknél tartottak zavarónak. Nagyobb zoom tartományoknál már azért lehetett kritizálni a fotók minőségét, amelyeknél már a hibrid megoldás vegyül az optikaival. Alacsony fényviszonyok mellett zajossá váltak a képek, vagy éppen nem voltak eléggé részletgazdagok.

Összességében: becsületesen teljesített, bátran ajánlják a készüléket, ami éppen az 1.000 dolláros ársáv alatt van.

Meglepő végeredmény született a Galaxy Note 20 Ultra üzemidő tesztjénél

Miután ősszel bemutatkozásra kerültek az okostelefongyártók csúcskészülékei, Mr whose the boss úgy döntött: egy össznépi teszt alá veti mindegyiket, hogy kiderüljön, melyikből sikerülhet a legjobb üzemidőt kisajtolnia a felhasználóknak. Az általa választott termékek között kapott helyet: az iPhone 12 Pro Max, az iPhone 11 Pro Max, a Huawei Mate 40 Pro, a Xiaomi Mi 10 Ultra, a One Plux 8 Pro, illetve a Samsung Galaxy Note 20 Ultra. A dél-koreai vállalat modellje legjobb tudomásunk szerint a Snapdragon processzorral felvértezett variáns, ami a vetélytársakhoz képest a legnagyobb, 6.9 inches kijelzővel büszkélkedik. A legkisebbel pedig az Apple tavalyi csúcsmodellje, az iPhone 11 Pro Max, ami „csak” 6.5 inchet tud felmutatni.

A teszt különlegessége, hogy mindegyik készüléknél a legmagasabb képernyőfrissítési lehetőséget kapcsolta be, azaz a Galaxy-mobilnál adaptív 120Hz-en zajlottak a folyamatok. A Xiaomi és a OnePlus csúcskészülékénél szintén hasonló rátával történt az aksi merítés, a Huawei-nél 90Hz-en, míg a két Apple terméken csak 60Hz-en. A riválisok közül az Apple iPhone 12 Pro Max-nak volt a legkisebb akkumulátor kapacitása, ugyanis csak 3.687mAh-val vértezte fel a gyártója, ami azért is tűnhet fura specifikációs paraméternek, mert mind a kijelzője, mind a felbontása növekedett.

Az első megmérettetés értékei nem túl bíztatók.
Forrás: Mrwhosetheboss

A Galaxy Note 20 Ultra 25%-os akkumulátor merültségi állapotot nagyjából 2 óra 45 perc alatt érte el. Ekkor már szemügyre vételezhető, hogy kezd a mezőnyből kiemelkedni, mert mint látható lesz, míg neki 73%-on állt a töltöttségi szintje, addig az Apple idei csúcsmodelljének csak 62%-on. Az eset pikantériáját az is megadja, hogy miután lezajlott az első komolyabb fázisteszt, a másodiktól már be tudta hozni az elmaradását, amit az AMOLED kijelzőjének köszönhet, illetve az adaptív módnak.

Félidőhöz érkezve már 5 órája folyik a készülék nyüstölése. A dél-koreai vállalattal a Huawei próbálja tartani a lépést 49%-os akku állapottal, majd a Xiaomi és a OnePlus 47%-kal. A legtragikusabb helyzet üzemidő területén az Apple-nél mutatkozik, hiszen a 12 Pro Max-nál már 30% alá beesett az állapotjelző csík. 7 óra 10 perc elteltével érkezük meg a Galaxy-készülék 25%-os aksi állapotához. A rangsor marad ugyanez. Amikor már a kritikus 5% van hátra, akkor találkozhatunk egy érdekes jelenséggel, hiszen a Mate 40 Pro az iPhone-ok után száll ki a versenyből és hagyja hátra a többieket.

Utolsóelőttiként hagyja el a „versenypályát” a Xiaomi Mi 10 Ultra 8 óra 31 perc körüli értékkel, amit a Galaxy Note20 Ultra 8 óra 41 perccel, azaz 10 perc plusszal. Kár, hogy a Galaxy S20 Ultra-t nem csapták a többiek mellé, hiszen 5.000mAh-jával lehet, hogy még ezt is tudta volna überelni! Sose tudjuk meg!

Végeredményben tehát újabb pirospont a dél-koreai vállalat mérnökeinek, hiszen megnyerte a „Battery Life drain” tesztet. Még egy ok, hogy miért lehetünk büszkék a tollas flagshipre. Már csak az a kérdés, hogy az Exynos 990-cel hol szállt volna ki a mezőnyből?!

A teljes tesztvideó a tovább mögött csekkolható.

“Meglepő végeredmény született a Galaxy Note 20 Ultra üzemidő tesztjénél” Tovább olvasása

2021 az Exynos éve lehet?

A Samsung ugye bejelentette, hogy nem fejlesztenek több egyedi processzormagot, így meglévő modulokból dolgoztak az Exynos 1080 5G chipsetnél. Félelem fennállhatt a vásárlókban, hiszen idén a dél-koreaiak saját fejlesztése jelentősen elmaradt teljesítményben és terhelhetőségben a riválistól, ami azért lehet bosszantó, mert közben árcetlin nem volt megkülönböztetve. Nyilván, ez a különbség olyan, amit átlag felhasználó nem vesz észre, de ha már ugyanannyit fizet ki valaki egy Galaxy S20-ért csak dollárban, akkor elvárt, hogy ugyanolyan jó minőséget kapjon. A középkategóriás termékekben szánt lapka meglehetősen jól teljesített az első benchmark tesztjein, így bátran bizakodhatunk, hogy 2021-ben a felsőkategóriás chipsetnél se várható aggodalom.

Noha, a lapkakészlet még bemutatásra vár, azonban Ice Universe információi szerint az Exynos ismét előnyre tehet szert. Ha csak a processzorklaszterekre helyezzük a hangsúlyt, illetve nem vesszük figyelembe az előzetes (esetlegesen visszafogott és korai) benchmark teszteket, akkor az előnye már érezhető, hiszen sokkal másabb GHz-tartományokban mozog, mint a versenytársa, a Snapdragon 875.

A processzorklaszterek teljesítmények eloszlása.
Forrás: Ice Universe

A heterogén több magos dizájn legerősebb klaszterje 2.91GHz-et préselhet ki magából egyetlen magjával. Az hétköznapi használatért egy hárommagos modull rész felel, mely 2.81GHz-en tenné a dolgát. Ergo, majdnem megközelíti a Snapdragon legmagasabb órajelűjét, ami 2.84GHz-en működne. Lesz különbség az energiatakarékosságért felelő processzorklasztereknél is, hiszen 2.21GHz-es teljesítménye magasnak tűnhet az 1.80GHz-hez viszonyítva. Felmerület persze a kérdés, hogy fogyasztásban nem lesz-e kevesebb az üzemidőnk – de ugye itt már 5nm-es EUV technológiáról van szó, korábban pedig 7nm-rel dolgoztak.

Természetesen a helyzet koránt sem annyira egyszerű. Szeptemberben már megírtuk, miként teljesített az Exynos-lapkakészlet, ami 1038 pontot préselt ki egymagos felállásban, míg 3060-at többmagjával. Ugyanakkor nem rég feltűnt a rivális chipset is, aminél 1120 pont és 3319 pont mutatkozott. A két modell pontszámbeli különbsége nem drámai, attól még ebbe a kontextusban helyezbe érezhető.

Mielőtt ismét melegebb éghajlatra küldenénk bárkit, érdemes fejben tartani, hogy a két eredmény között két hónap különbség van, azaz, nincs kizárva az Exynos lapkának az optimalizációja. Mindenképpen érdemes lesz megvárni a valós eredményeket.

A Samsung továbbra is tartja magát az eddigi stratégiájához, miszerint az európai és a hazai régióba a saját chipsetjét dobja piacra, míg mondjuk Amerikában a Snapdragon-os változatot. Az év elején már indítottak a „becsapottnak vélt” felhasználók petíciót azzal kapcsolatban, hogy hagyjanak fel a fejlesztésekkel, és inkább adják át a teret Qualcomm megoldásának. A következő Galaxy S-széria tagjaira már nem kell sokat várnunk, hiszen a jelenlegi értesülések szerint már januárban megtörténhet a bemutatása, valamint a forgalomba helyezése, ami a korábbi tendenciához képest jelentősen koraibb.

Növekvőben az okoskiegészítők piaca

A Canalys piackutatócég nem csak elemezni szokott, hanem jóslatokba bocsátkozni is. A COVID-járványból fakadóan a vásárlási szokásaink (ideiglenesen meg)változtak. Mi sem más, mint a második negyedévnek a mutatói prezentálják legjobban a csökkenést. Az ok egyszerű: bizonytalanságban az emberek inkább raktároznak, és csak létszükségre költenek. Ez persze nem teljesen igaz. A fogyasztók többségénél ott a kisördög, aki arra ösztönöz, hogy még ínséges időkben is megengedhetnek maguknak egy s mást, néhány apróságot, hogy az örömszerzés meglegyen. Tulajdonképpen, ezt a nézetet szokták rúzshatásnak becézni az elemzők. (A rúzs jelképezi a megfizethető luxust a válságos időszakokban.)

A világjárvány meghosszabbítja az okostelefonok lecserélésének periódusát, azonban a rúzshatás arra ösztönözi a fogyasztókat, hogy egy aktuális gazdasági visszaesés alatt is költsenek olcsóbb és kisebb termékekre, hogy örömet szerezzenek maguknak. A járvány során a fogyasztók az egészégre és a wellnessre fordított figyelme jelentősen megnövekedett (…)

mondta Cynthia Chen, a Canalys kutatási elemzője.
Megélénkülhet az okoskiegészítők iránti igény a következő években.
Forrás: Canalys

Alapul véve a jelenséget, elkészítették az okoskiegészítők lehetséges fogyását a következő 5 évre levetítve. Az elemzők úgy vélik, hogy a járvány lefolyásától függetlenül növekedés várható, hiszen egyre nagyobb fókuszba kerül a piac ezen szegmense. Míg 2019-ben a hordható kiegészítők közül az okosórák és az aktivitásmérők voltak a kelendőbbek, 2020-ra fordult a kocka, és immáron a vezeték nélküli fülhallgatók felé nyitnak nagyobb számban a felhasznalók. A becslések szerint előbbiből megközelítőleg 200 millió darab, míg utóbbiból ~260 millió darab találhat gazdára, azonban 2021-re átlépheti kettőjük szummája az 550 milliós darabszámot.

A növekedés lelassulását 2024-re jósolják, amikor már csak 5.6%-os emelkedést prezentálhatnak a mutatók az előző évhez képest – ami az ez évi 32%-hoz viszonyítva jelentősen csekélynek tűnik. Értékesítési darabszámban azonban már ¾ milliárdnál járnánk, ami nem rossz összkép ügyileg. Kihangsúlyozzák azt is, hogy 4 év múlva megduplázódik a TWS iránti kereslet az okosórákhoz mérve, amiből a zenei streaming platformok profitálhatnak.

Jelenpillanatban a legtöbb kiegészítőt Észak-Amerikában értekesítik, majd Kínában és Európában. 2024-re azonban átpozíciónálódhat a globális házrész arány. Jóslatukban kitérnek arra, hogy Kína állhat a dobogó legfelsőfokára, majd pedig az Ázsiai rész (Kína nélkül) követheti.

A lehetséges eloszlása a piacnak.
Forrás: Canalys

A lassulás azért is mutatkozhat véleményünk szerint, mivel a következő két évben azok a (leendő) felhasználók megvásárolják, akik nyitnának a termékek felé, s mivel az eszközök fejlődése már nem annyira számottevő, hosszabb életciklussal használják majd azokat.

A fentebb említett számok darabszámban értendőek, illetve a piac egészére. Találkozunk négy év múlva és konklúziót vonunk.

Kijelzőjével lekörözte a Galaxy Note20 Ultra 5G a DxOMark mezőnyét

Nagyon úgy tűnik, hogy a Samsung legszívesebben elfelejtené a 2020-as évet. A harmadik negyedévben bedarálta a mezőnyt, mégsem érződik az, hogy az elért teljesítménynek teljes szívből őrülne. Talán, ha az okokra szeretnénk reflektálni, akkor a csúcskategóriás készülékeinél kell keresni a probléma forrását. A Galaxy S20-termékcsalád, majd a Galaxy Note20-ak nem hozták azt a fajta vásárlói felélénkülést, mint, amit reméltek. Noha fogyott mind a két családja, sikertermékekről egyáltalán nem lehet beszámolni. Olyan átütő megoldást pedig egyikben se mutatkozott be (nem Én mondom, a Többség!), amivel az érdeklődők körében eldöntöttnek látszott a verseny. Mindkettő jó-jó, csak éppen nem kimagasló.

A DxOMark weboldala megvizsgálta a Galaxy Note20-at, hiszen a mondás úgy tartja: őszre szedi össze magát a dél-koreai vállalat. A hátlapi kamerájával TOP10-be került, bár a versenytársak egyre jobban szorongatják. Mostanra már csak TOP20-ban kell emlegetni! A hangzás világban is elmarad házon belül a Galaxy S20 Ultra 5G-től, ami elszomorító. Tényleg, fel is merül az emberben, hogy a tollon kívül, mégis mi az a USP-je, ami miatt érdemes mellette letenni a voksukat?!

A weboldal megadja rá a választ, hiszen már nem csak kamerákat és hangzás élményt tesztel, hanem kijelzőt is. Abból viszont páratlan került a Galaxy Note 20 Ultra 5G-be.

Forrás: DxOMark

A pontszáma: 89 lett. Ez egy összesített érték, amit többszempont az átlagából raknak össze. Olyan elemeket vizsgálnak, mint az olvashatóság, a színvilág, a videónézési élmény vagy éppen az érintés érzékenysége és reakciója.

Amondó vagyok, hogy tegyük helyére a számot, és nézzük meg, hogy az összesített tabellájukon: miként fest a teljesítménye. (A cikk: 2020. november 17-én íródott, tehát későbbi módosulás lehetősége fennáll.) Mint említettem, trónra ülhetett a Galaxy Note20 Ultra az elért pontszámával. Mögötte foglal még helyet a dobogón a OnePlus 8 Pro (88 ponttal), valamint a Galaxy S20 Ultra és az iPhone 12 Pro (87-87 ponttal). A futottak még kategóriából maximum a TCL 10 Pro-t említeném meg, de a miértjére nemsokára kitérek. Neki jutott a hatodik helyezés. A tabellát a teljességkedvéért befotóztam, hogy legyen egy teljes kép az összes tesztjükről.

Pillanatfotó a jelenlegi tabelláról.
Forrás: DxOMark | Kreálta: Galaxy Világa

A teljesség kedvéért mutatnám a kijelzőhöz kapcsolódó főbb szempontokat:

  • Dinamikus AMOLED 2x panel, 120Hz-es adaptív képfrissítéssel, HDR10+ támogatással.
  • 6.9 inches kijelzőméret (116.7 cm2), ~91.7% képernyő-készülékház arány.
  • Infinity-O kamerakívágás, ami keskenyebb, mint a Galaxy S20 Ultra-nak.
  • 1440 x 3088 px-es felbontás, ~496ppi képsűrűség.
  • Ívelt Gorilla Glass Victus kijelzővédelem.
  • Legmagasabb kicsocsájtott fényerő: 1500 nit

Sokak nevében beszélhetek, hogy már a Galaxy S20 Ultra-nak se volt gyenge a fényerőssége, azonban a Galaxy Note20 Ultránál sikerült ezt tovább fokozni. Ugye előbbi 1.200 nittel állt be a sorba, ugyanannyival, mint amit a Galaxy Note10 lerakott az asztalra. Ehhez képest is felülmúlta magát a dél-koreai gyártó, hiszen +300 nittel növelte, ami elképesztő szám.

A Galaxy Note20 Ultra 5G elért pontszámai.
Forrás: DxOMark

A DxOMark csapata elmarasztalta a teltszínvilága miatt. Míg 79 ponttal illették, addig a OnePlus 8 Pro 88-at húzott be. A Samsung készüléke hajlamos a fehér színnél olykor halvány narancssárgára váltani. Mégsem itt múlta alul magát, hanem az érintésnél. A csapatban vegyesek az érzések, ugyanis nem volt mindig olyan pontos, mint amilyenre vágytak volna; bár ezt első sorban az ívelt oldalakhoz közeli részeknél tapasztalták. Szintén a OnePlus előzte be 57:83-ra, ami eléggé durva. Talán még a negatívumok közül a kékfényt említeném, ami hiába csökkent 13%-kal a korábbi modellekhez képest, mégsem az igazi.

Minden másban azonban jól teljesített. Gondolok itt a magas fényerőre, amit határozottan kiemeltek, hiszen ilyennel a piacon lévő egyik telefon se büszkélkedhet – bár azt hozzáfűzném, hogy Mi már kicsit feleslegesnek tartjuk ezt a magas értéket. Kihangsúlyozták, mennyire kellemes rajta keresztül videótartalmakat nézni, valamint galériában képeket csekkolni, esetleg interneten böngészni. Ergo, tartalmat fogyasztani, amit a Samsung többször kihangsúlyoz a USP-jei között. HDR10+ és Netflix, helló! Zárásképpen hozzáteszik, hogy a mozgások elmosása is páratlan.

Ha valaki a teljes tesztet elolvasná, az bátran klikkeljen ide. Jó látni, hogy azért ha már kamerában nem is éllovas a dél-koreai vállalat, kijelzőben továbbra is verhetetlen.

A Galaxy A21s a legkelendőbb okostelefonja Samsungnak

Felemás évet tudhatnak maguk mögött az okostelefon-gyártók, azonban mindegyik próbálja túlélni a cseppet sem hétköznapi helyzetet. Utoljára az első negyedévről hoztunk hasonló kimutatást, amikor lehullott a lepel arról, melyik okostelefonokat vásárolják a legtöbben. Ha felidézitek, akkor derenghet, hogy a Samsungnál a Galaxy A51 lett a legkelendőbb az év első három hónapjában, ami azért volt nagyszerű hír, mert hasonló bravúrt ért el az elődje tavaly, azaz a Galaxy A50. Már csak az volt a kérdés, hogy az idő múlásával a felhasználók lelkesedése kopik-e valamelyes vagy megtartja ez idő alatt is az előnyét?!

Mondom se kelljen, de számos „testvére” futott be az alacsonyabb ár szegmensben, ami egyből mondatta, hogy ha TOP10-be is kerül, akkor is hátrébb sorolásban részesül. Így is lett, hiszen a dél-koreai vállalat legkelendőbb okostelefonja a Galaxy A21s lett. Természetesen a többféle kondíciót egy kalap alá kell sorolni, azaz hiába van belőle 32GB-os vagy éppen 128GB-os változat, attól még nem számlálják külön. Az összesített táblázatból kiderül, hogy cirka 10.5 millió körüli eladás generált vele a Samsung.

A harmadik negyedév legkelendőbb készülékei.
Forrás: Canalys

Jól mérlegeltek a dél-koreaiak, hiszen a Galaxy A21s mögött lohol a Galaxy A11 néhány százezeres elmaradással, mert ez a termék is kicsivel 10 millió felett zárt. A harmadik készüléke a Galaxy A51 lett házon belül a tabellán, ahol igaz csak 8 milliónyi eladást rögzített be a piackutatócég, azonban ez az első negyedévhez képest magasabb. Tehát leszögezhető, hogy a koronavírus okozta bizonytalanság némiképp leülepedett, és az emberek bátrabban vásároltak termékeket. A futottak még kategóriában a Galaxy A31 és a Galaxy A01 Core tűnik fel.

A TOP10-ben Samsung részéről 5 okostelefon került fel, mellyel a legtöbb helyet tudták behúzni maguknak. A legkelendőbb termékek azonban az Apple oldaláról kerültek ki, ugyanis az iPhone 11 „lehozta” ezt a negyedévet is, illetve mögött az iPhone SE érvényesült még, ami picivel a Galaxy A21s értéke felett hozott.

Az össznépi negyedéves kimutatásól már elhoztunk egy összefoglalót. Ott olvashattátok, hogy 348 millió okostelefon került leszállításra, ami a tavalyi azonos időszakhoz képest 1%-kal kevesebb, azért még mindig szép mutató. Mindebből a Samsung 80.2 milliót ragad ki, s ezáltal 23%-kal uralja a piac ezen részlegét. Ergo, hiába nem tőlük került ki a legnépszerűbb okostelefon, attól még eladási mutatók területén nagyon szépen áll. Kíváncsi leszek, mennyit formálódik az utolsó negyedévben a lista; illetve arra, hogy hányadik helyen végez a Galaxy A51 a végelszámolásban? …hiszen az leszögezhető, hogy a TOP10-ben már biztosan benne lesz!

Nem tartják versenytársnak a Samsungot Kínában

Nagyot ment a Samsung a 2020 harmadik negyedévében. Globalban ismételten a dobogó legfelsőfokára állhatott fel, és mindezt tette úgy, hogy 2%-os növekedést generált az előző évi azonos időszakhoz képest. Legfőbb riválisa továbbra is a Huawei, így úgy gondoltunk, vizsgáljuk meg a kínai gazdaságot, hiszen mégis csak ott kerül értékesítésre a vetélytársának a legtöbb készüléke. Az ok egyszerű: a koronavírus jelenléte miatt az emberek inkább a „hazai brandeket” támogatják, illetve népes területről beszélhetünk, amikor felemelegetjük. Pontosan ezt használják ki, hogy az eladási mutatóikat feltornásszák és piacvezető szerephez juthassanak. Igen ám, viszont ott se fenékig tejfel az élet, amit a Canalys által kiadott kimutatás is remekül prezentál, hiszen forgalom tekintetében visszaestek mind 2020/Q2-höz, mind 2019/Q3-hoz képest.

Ez az a régió, ahol a dél-koreai vállalatot számon se tartják. Csak a „többiek” közé sorolják, mert annyira elenyésző a piaci részesedése. Mindössze 4.8%-ot ragadnak ki az összből az Others szegmens, ami 48%-nyit csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest, amikor 7.7 milliónyi terméket sikerült értékesíteniük. Most ezzel szemben mindössze 4 milliót könyveltek el, ami valóban egy igen számottevő csökkenés.

Visszaesett a kínai gazdaság a koronavírus miatt.
Forrás: Canalys

Kínát egyértelműen a Huawei tartja markában, viszont 18%-kal esett a mutatójuk az 1 évvel korábbiakhoz viszonyítva. Míg akkoriban 41.5 millió terméket szállítottak le, addig most csak 34.2 milliónyit, bár ez a csökkenés a piaci részesedésükben aligha mutatkozik, hiszen tartják magukat 41% körül, ami nagyon erős. A koronavírus által mutatkozó elmaradás egyaránt sújtott minden okostelefongyártót.

A vetélytársai jelentős elmaradással loholnak mögötte. A második helyre a Vivo hozta be magát, 18.4%-kal; míg a dobogó alsófokára az Oppo állhatott fel 16.8%-kal. Természetesen, a Xiaomi itt is az Apple előtt jár, de ez tavaly se volt másképp. Az amerikai cég terméke iránt a kereslet egyszerűen csekélyebb a térségben. Annyira, hogy el se mozdultak az eladási adataik, ugyanúgy megközelítőleg 5.1 millió termék került gazdára. Az időszak nyertese egyedül a Xiaomi lett, ami nem csak nagyobb szeletet ragadott ki a tortából, hanem több készüléket is adott el, mint 2019-ben.

„A piaci visszaesés várható volt. A Huawei kénytelen volt korlátozni okostelefonjainak szállítását az amerikai augusztus 17-i szankciók nyomán, amelyek a harmadik negyedévben bizonyos csatornákon űrt okozott, amit még a versenytársaiknak sem sikerült kitöltenie.”

mondta Mo Jia, a Canalys egyik elemzője.
Csökkent a Huawei eladása a kínai piacon.
Forrás: Canalys

„Annak ellenére, hogy szeptemberben nem dobott piacra új iPhone-t az Apple,  elkerülte a harmadik negyedév súlyos csökkenését, amelyet megfizethetőbb iPhone-nak köszönhet, mint például: az iPhone SE-nek és az iPhone 11-nek”

mondta Nicole Peng, a Canalys egyik fejese.

Érdemes szemügyre venni a fentebbi diagramot, hiszen a Huawei 2018/Q3 után egészen 2019/Q4-ig folyamatosan erősödött, majd a koronavírus felcsapásának hajnalán a mutatói némileg meggyengültek, azonban 2020/Q1-től ismét felfelé ívelt a sikerük, míg el nem érték a legutóbbi negyedévet, amikor csökkenés mutatkozott.

Azért kíváncsiak lennénk, hogy a Samsung mennyi terméket adhat el a régióban, de mint az látszik a fenti görbéken, nem ez az a térség, ahol megszedi magát. Egy másik érdekességre is szeretnék rávilágítani, ami a globális adatokra épülne, ahol a Huawei-nél 51.7 millió eladott terméket rögzítettek be ugye, amelyből 34,2 millió talált gazdára Kínában, azaz 17,5 millió máshol. Az nem túl sok, de vélhetően az amerikai szankciók és a Google-mentesség miatt romlott le ennyire a mutatója, ha a koronavírustól részlegesen eltekintünk.