Címke: Galaxy S21

Januárban több leleplezésre lehet számítani a Samsung részéről

Nem árult el sok újdonságot a Samsung, ugyanis a netre került híresztelések igaznak bizonyultak: a hónap első felében sok leleplezés várható. 2021 se lesz másabb a 2020-asnál. Nemsokára elstartol a Consumer Electronics Association – rövidebben: a CES –, ami megnyitja az új esztendőt a gyártók termékei előtt. Minden évben ilyenkor mutatnak be több készüléket, amelyek között lesznek koncepciók vagy éppen fejlesztés alatt álló prototípusok. Gondoljunk csak vissza a tavalyira, ahol a Ballie felhívta a figyelmünket, hogy a sciente-fiction filmekbe megálmodott jövő küszöbe felé közelítünk, amikor az androidok/robotok azért lesznek, hogy az életünket segítsék és könnyítsék. Az idei rendezvényeknél is valószínűleg a virtuális előadótér lesz a jellemzőbb, de ez senkit se zavarjon, mert nem a show minőségén a hangsúly, hanem a jövő ikonikus kütyüin.

Az év első Unpacked eseményének teaser kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Mint már fentebb írtam, január első felében szám szerint négy főbbel lehet számolni a Samsung részéről, ami globális jellegű. Világszintű, hiszen pl.: a holnapi Galaxy M02s-t nem feltétlenül sorolnám ide, de azért lássuk egybe a programrendet:

  • 2021. január 6. (szerda): The First Look 2021 (TV)
  • 2021. január 7. (csütörtök): Get Ready to #MaxUp (Galaxy M02s / India)
  • 2021. január 11. (hétfő): Samsung CES 2021
  • 2021. január 12. (kedd): Exynos is back (Exynos 2100)
  • 2021. január 14. (csütörtök): Galaxy S21 Unpacked Event

A móka ma veszi kezdetét egy nagyobb szabású tévés leleplezéssel. Kíváncsi leszek, milyen újdonságokkal készülnek az esztendőre a barnaárus kollégák. Azért felszínesen átvesszük azokat az érdekességeket, amikről szó esik. A héten lesz még a Galaxy M02s bejelentése, amiről az elmúlt napokban már párszor cikkeztünk.

Jövő hét már izgalmasabb lesz, hiszen kedden megtudjuk, mire képes valójában az Exynos 2100 lapkakészlet, amit a felsőkategóriás készülékekbe szán a dél-koreai gyártó. Majd két nappal később a Galaxy S21-ről hullhat le a lepel és startolhat el egy úttal az előrendelési időszaka. Várjuk már az újdonságok tárházát. Lesz bőven cikk a következő két hétben, így célszerű az oldalsó sávban helyet foglaló feliratkozás gombra klikkelni egy e-mail cím beírását követően!

Beszélgessünk a Galaxy S21 széria színeiről

Decemberben egyszer már átbeszéltük, hogy a Galaxy S21 széria egyes tagjai, milyen színekben pompázhatnak. Letisztáztuk, hogy a két kisebb modellből néggyel lehet számolni – amelyek közül előfordulhat olyan, amelyik nem érkezik hazánkba, hiszen sosem a teljes portfólióval dolgozik a hazai képviselet. Elég csak felidézni legutóbbi Galaxy Note20 Ultra fehér színváltozatát, ami a mai napig nem futott be. Ezzel szemben a Galaxy S21 Ultra-ból a jelenlegi értesülések szerint a pre-order időszakban csak kettővel tessék számolni, ugyanis arról szólnak a hírek, hogy a bevezetést követően futhat be újabb kettő, valamikor kora tavasszal.

A két kisebbik Galaxy S21-es a legújabb színben.

Tron kolléga ismételten hozott néhány exkluzív hírt a színekkel és a tárhellyel kapcsolatban. Utóbbinál kihangsúlyozza, hogy egyelőre a RAM-okról nem szeretne nyilatkozni, mert nincs megbízható értesülése.

A begyűjtött infók alapján a Galaxy S21-ek legalább 256GB-os tárhelyeinél az alábbiképpen festhet a dél-koreai portfólió:

  • Galaxy S21 / 256GB: Grey, White, Violet, Pink
  • Galaxy S21+ / 256GB: Black, Silver, Violet, Pink
  • Galaxy S21 Ultra / 256GB: Black, Silver
  • Galaxy S21 Ultra / 512GB: Black, Silver, Titanium, Navy, Brown

Nem titok, hogy Dél-Koreában az Exynos 2100 lapka kerül a készülékvázába. Ha ez a tény valós, már pedig az előző éveket alapul véve: Miért ne lenne az?, akkor az európai piacra szintén ezek várhatóak. A Galaxy S21-nél a Szürke és a Fehér lesz az az egyedi szín, ami a többi családtagnál nem mutatkozhat. Tavaly a Galaxy Note20-nál a Misztikus Zöld, míg a Galaxy S20-nál a Rózsaszín Felhő volt hasonló cipőben. A jelek szerint megtartják ezt a fajta stratégiát, sőt annyira, hogy a nagyobb tárhelyű méretesebb variánsnál is alkalmazzák. Ez amúgy nem újkeletű, hiszen, ha visszaemlékeztek, akkor először a Galaxy S10+ 512GB-os és 1TB-os modelljéből hoztak el Kerámia hátlapos kiadásokat, amit másfél évvel később az alapmodell

Manapság, a dizájnháborúk éveiben lehet hatni az emberekre egy megnyerő külsővel. Kíváncsi leszek, hogy a három extra szín közül, melyik tetszik a legjobban a leendő vásárlóknak. Ezen kívül, hogy mennyire lesz érezhető a Silver és a Titanium között a különbség.

Régiónként eltérő változatokban érkezik a Galaxy S21 széria

A Galaxy S9-termékcsaládig kellett várniuk a magyar felhasználóknak, hogy végre valahára a felsőkategóriában is feltűnjenek a két SIM-kártyás modellek. A mérföldkő átlépését követően már szinte mindegyik készüléke ily módon került a portfólióba az európai piacon. Természetesen akadtak olyan területek, mint pl.: Ázsiában, ahol megtartották az egyetlen SIM-es elérést, de Magyarországra már csak két kártya befogadására képes okostelefonokat szállítottak. Manapság el se tudnám képzelni az életem a dupla telefonszám nélkül, bár azt azért nagyon sajnálom, hogy egyelőre még csak hibrid megoldásban oldják meg annak kezelését – s ezáltal kizárják a microSD-s bővíthetőséget.

A Galaxy S20 SIM-tálcája és lehetőségei.
Forrás: Nasilemaktech

A Samsung mindig is kísérletezett. Ott a Galaxy Alpha vagy a Galaxy S6-család, aminél elhagyták a memóriakártyás bővíthetőséget. Nem díjazta a közönség!  Nincs másképp a Galaxy Note10 és a Galaxy Note20 duójánál sem, aminél nem tették lehetővé a hibrid foglalatot. Csak a dupla SIM fogadása van prioritásban, a bővíthetőséget elhagyták.

Most, hogy tiszta vizet öntöttünk a pohárba, Tron egyik fontos tweetjét hoznám el, amit nem feltétlenül tudtam 100%-osan értelmezni, de majd segítetek benne:

Az egyik népszerű informátorunk, aki rengeteg tényt közölt az elmúlt időszakban, hozta el, hogy Európába szinte biztosan két SIM-kártyás változatban érkezik a Galaxy S21+ és a Galaxy S21 Ultra. Ez afféle megerősítésként könyvelhető el, hiszen felmerülhetett a tény, hogy visszaváltanak egy SIM-kártyára, mint ahogy az USA-ban lehet számolni ilyesmivel.

A listája több ponton nem tiszta számomra. Az egyik homályos pont, hogy a „Dual SIM for Europe” alatt mit érthet a kolléga? – Ha tippelnem kellene, akkor azt, hogy maradt a második szlotnál a hibrid megoldás, mint a Galaxy S20-aknál, azaz majd a felhasználó dönti el, mit szeretne a termékébe pakolni: bővíthetőséget vagy másodlagos telefonos elérhetőséget. Mindezt abból gondolom, hogy Vietnámnál, Indonéziánál, Indiánál, Szingapúrnál és Malajziánál csak egykártyás elérhetőséget és microSD-s tárhely megtoldást említ. Kínával kapcsolatban nincs információja, de, ha a Galaxy W2021-et veszem alapul, akkor a dupla fizikai foglalat társítható mellé.

A hibrid tálca megoldása a felsőkategóriás készülékeknél.
Forrás: Samsung

Egy másik ködös gondolatot a SIM kártya kezelésnél vélek felfedezni. Az összehajtható készülékeknél sűrűn bukkan elő az eSIM megoldása. Tudjátok, amikor szolgáltatói rendszeren keresztül kapcsolják rá a hálózatra, és nincs szükség fizikai kártyára. Amúgy az elmúlt években leginkább az okosóráknál terjedt el a használata, azonban egyre több gyártó ülteti más készülékeibe is, hiszen ezzel helyet takarítanak meg, amit másnak adhatnák át. (Pl.: nagyobb akkumulátornak vagy jobb kameraszenzornak.) A dél-koreai vállalat egyelőre csak a Galaxy Fold-nál és a Galaxy Z-termékeinél alkalmazta, de nincs kizárva, hogy a későbbiekben ezen változtatnak.

Talán az eSIM-es megoldás ellen a szolgáltatás kiépítése szólhat, hiszen pl.: Magyarországon csak a Telekomnál érhető el, ezzel lekorlátozva a vásárlók lehetőségét, mivel használatához mindenképpen váltani kell – amit meg nem biztosan fognak meglépni a vásárlók.

Tron kolléga tweetjét mindenképp fontosnak éreztem leközölni, ugyanis ha hitelesnek mondható a forrása, akkor nem kell aggódnia az itthoni leendő vásárlóinak a kártya szlotja kapcsán. Persze hátra még nem dőlhetünk, mert egyértelműen nincs megerősítve, hogy mind a három modell bővíthető és hibrid megoldásban két SIM-es lesz-e?!

Megfejtették a Galaxy S21-ekhez tartozó betű és szám párosának kilétét

Talán még emlékeztek arra a cikkre, amelyben éppen fejtegetésbe kezdtünk, hogy a Galaxy S21 termékek milyen betű és szám kombinációval vannak az átlagember elől elrejtve. A Samsung mindegyik csúcskategóriás készülékét ellátja egy rövidebb és egy beszédesebb fedőnévvel, ha netán valami kiszivárogna, akkor se derüljön ki ténylegesen, melyik termékük az pontosan – csak egyfajta sejtést sugalljon. Biztosan mindenkinek megvan az, hogy a Galaxy S20-akat Hubble-nek, a Galaxy Note20-akat pedig Canves-nek híresztelték. A szériát a folytatásban se hagyja abba a dél-koreai vállalat, ám a lelkes tech rajongóknak se kell több, hogy ráálljanak a kódfejtésre.

A Galaxy S21 termékekhez kapcsolódó lehetséges kreatív,
Forrás: Khrtnv555

Azt már egy ideje tudni véltük, hogy a Galaxy S21 kódneve Palette lett. Nem volt mindig így, ugyanis az előzetes időszakban az Unbound-dal is illették, de valamiért elálltak mellőle. Ugyanebben az időszakban pl: Ishan Agarwal, az egyik népszerű szivárogtató, akinek mindig eléggé valósághoz közeli tényeket közöl, kitweetelte, melyek lehetnek a lehetséges betű-szám kombinációi, amelyekkel bizonyos dokumentációkban rátalálhatunk a Galaxy S21 utalásokra. Nos ez téves volt, mert az idő tisztázta, hogy másképpen kell gondolkodni.

A jelenlegi felállás a következő:

Termék:Rövidített kód:Fedőnév:
Galaxy S21 5GO1Palette
Galaxy S21+ 5GT2Palette
Galaxy S21 Ultra 5GP3Palette

Ha emlékeztek, Max Weinbach volt az egyik olyan forrás, aki leközölte a következő listát:

p3“, “t2“, “o3”, “n2”, “o1“, “m1”, “d2”, “d1”, “m3”

Már csak nyilván az a keresztkérdés, hogy a többi elnevezés, amelyeket feltűntetett, mik valójában. Biztosra veszem, hogy a jövőben fogunk a cikkhez nyúlni, mint forráshoz, hiszen kilenc termék kiléte már tisztázott. Amúgy a korábbi gondolatmenetünk, miszerint az m1, az n2 és az o3 lehet a következő Galaxy S-széria nem volt rossz megközelítés, hiszen ha megnézitek, másolták az előző évi abc- és növekvő szám sorrendet. Csak éppen annyival csúszott el a teóriánk, hogy rossz kezdőbetűvel kalkuláltunk.

Zárószó gyanánt még egy kis érdekesség a végére, miszerint lesznek olyan országok, ahova a Galaxy S21 Ultrából 16/512GB-os változat is bevezetésre kerül, merthogy az alapmodellhez csak 12GB RAM társulna. Mondanom se kelljen, de ez a hír annyira minket nem fog érinteni. Ettől függetlenül durva látni, hogy ugyanannyi lehet egy okostelefonba, mint a jelenlegi asztali PC-mben.

Eltávolította a Samsung a töltővel kapcsolatos trollkodó bejegyzéseit, amelyek az Apple ellen irányultak

Talán sokaknak megvan az a nap, amikor az Apple bemutatta a legújabb iPhone-jait. A bejelentésnek mellett a dél-koreai vállalat riválisa tett egy merész húzást, ami arra irányulna, hogy az újabb modelljei mellé: se töltőfejet, se fülhallgatót nem fog csomagolni. Az indoklásuk érve a környezetvédelem volt, hiszen a plusz fejjel – amit lehet, hogy nem is használnak a felhasználók – csak felesleget gyártanak (akinek kell az külön megvásárolhatja); illetve a kiegészítők elhagyásával vékonyabbá tudják tenni a készülék csomagolását, ezáltal pedig nagyobb raktárkészletet tudnak mozgatni földön, vízen és levegőben, mellyel a széndioxid kibocsátásból is tudnak lefaragni.

Az már csak egy mellékes tény, hogy a külön vásárolt töltőfejnek és fülhallgatónak is van csomagolása, így, ha valakinek elengedhetetlen, akkor ugyanúgy meg kell vennie. Nem vagyok benne feltétlenül biztos, hogy a környezet javát szolgálja a döntés, abban viszont igen, hogy a gyártó profitál a húzásból. Profitál, hiszen a szállítási költségből faraghatnak azáltal, hogy többet tudnak ugyanazon a területen (pl.: kamion rakodóterében) szállítani; illetve a külön vásárolt tartozékok ára nem lett lekompenzálva a készülék árából.

A Galaxy S21 Ultra lehetséges csomagolása.
Forrás: Technizo Concept

A TheVerge.com oldalának tűnt fel, hogy a Samsung eltávolította az összes bejegyzését a közösségi csatornákról, amelyet az Apple döntése után tett közzé. Benne az volt olvasható, hogy:

„a Galaxy készüléked megadja mindazt, amit keresel. A legalapvetőbb dologtól, a töltőtől kezdve a legjobb kameráig, akkumulátorig, teljesítményig, memóriáig és az akár 120Hz-es képernyőig.”

December elején már lehetett sejteni, hogy a dél-koreai vállalat elhalkulása az ügyben azt jelentheti, hogy beállnak a sorba, és ők is kiveszik a töltőfejet. A lehetséges döntésről egy dokumentáció is kiszivárgott, amely megerősíti a tényt. Természetesen lesznek olyan országok, amelyeknek a törvénye meggátolja azt, hogy felszereltség nélkül értékesítsék a termékeket, mint pl.: Franciaország. Ettől függetlenül, ha meglépi a húzást a Samsung Global, akkor Magyarország azon országok listáját erősítheti, amelyeknél elhagyásra kerülhet a töltőkábelt leszámítva az összes kiegészítő, amit megszoktunk az elmúlt évtizedben.

Az újabb mérföldkő a Galaxy S21-nél „tevődhet le”, hiszen a Galaxy S20 FE-nél már a fülhallgató elhagyásra került a csomagolásból, ami nem olyan régen történt. Nagyon úgy fest, hogy félév se kell ahhoz, hogy a Samsung a töltőtől is megváljon. Ha tippelnünk kellene, akkor először a felsőkategóriás készülékeknél vezetik be, aztán az idő múlásával átörököltetik az olcsóbb termékekre, de ahhoz még jó pár évnek el kell telnie véleményünk szerint.

Mit szóltok a tényhez, hogy a Samsung már megint olyan kijelentést tett, amivel önmagát „rúgta tökön”? – Mellesleg egy másik gyártó, a Xiaomi is hasonló cipőben van.

Íme a törölt bejegyzés, ami már nem elérhető:

A Facebook bejegyzés, amivel kigúnyolják az Apple döntését!
Forrás: Samsung / Facebook

A 2021-es csúcskategóriás termékbevezetési menetrend

Forradalmi évtized elé nézünk. Elég csak felidézni azokat a fejlesztéseket, előzetes bejelentéseket, amelyeket a tech gyártók tettek. Eleve ott tartunk, hogy 5 nm-es processzorlapkák kerülnek a csúcskategóriás készülékekbe, amelyek terhelhetők. Konzol szintű játékélmény felé haladunk azáltal, hogy a Cloud Gaming beépült a köztudatba. Rebesgetik a képernyő alá épített szelfie érzékelőnek a debütálását, valamint már lesz alkalmunk olyan fotók készítésére, amivel akár a Holdat is DSRL minőségben tudjuk megörökíteni. Felélénkül az okosotthon iránti igény, és még sorolhatnám a számos olyan újítást, amikkel a gyártók próbálják egymást felülmúlni.

Nagyjából azért sejtjük, hogy a Samsung milyen vonalon akar érvényesülni. Számtalan híresztelés kelt lábra, hogy a tavaszi Galaxy S-széria bevezetése év elejére pozicionálódott, hogy a versenytárs Apple, ne tudjon érvényesülni olyan hosszú intervallumban. Érkezhet a Galaxy Buds-termékcsalád következő generációja, valamint egy intelligens keresésre fókuszáló kütyü, amit már 2017 tájt elkezdtek lefejleszteni, csak éppen valamiért túlták, csúsztatták…

A Galaxy Note-családról semmilyen hírek kerültek a netre. Sokan – ahogy az előző évek mindegyikén, pláne a Galaxy Note7 besülése által – azt jósolják, hogy 2021-ben tollas megoldás nélkül maradhatunk, hiszen a Galaxy S21 Ultra váltja ki. Szerintünk szó sincs ilyesmiről, de azt aláírjuk, hogy két eszköznek nincs sok relevanciája a portfólióban. Szerintünk egy kísérletező év elé nézünk, mint anno a Galaxy S6 Edge+ évében, amikor megnézték, mi lesz a reakciója a felhasználóknak akkor, amikor csak egy nagy készüléket dobnak toll nélkül a piacra.

Kétségtelen, hogy az év második fele a hajlítható okostelefonokról szól. Egyelőre nem várható többszörös hajlítás, se rollable megvalósítás. „Olcsósított”, amolyan FE kiadás már annál inkább befuthat, bárhogy a Fold vagy a Flip ágán, az már egy másik kérdés – de az biztos, hogy elsőként csak az egyikben.

A Galaxy S20 FE – főleg az USA-ban – nagyon népszerű lett, így ezt a vonalat se fogja elengedni a Samsung. És persze az 5G-ről se feledkezzünk el, ami a csapból fog kifolyni. Tehát így állunk okostelefon ügyben.

Formabontó dizájnnal érkezhetnek a jövő évi csúcskategóriások.

Íme a jövő évi várható menetrend, ha nem lesz valami nagy leleplezés:

Januárban:

  • Galaxy S21 | S21+ | S21 Ultra
  • Galaxy Smart Tag
  • Galaxy Buds Pro

Nyáron:

  • Galaxy Note 21
  • Galaxy Z Flip 3
  • Galaxy Z Fold 3
  • Galaxy Tab S8
  • Galaxy Watch Active 3
  • Galaxy Buds Live 2? (vagy fejhallgató vonalon valami újdonság)
  • Galaxy Buds Ultra (fejhallgató vonalon kiegészítő)

Ősszel:

  • Galaxy S21 FE
  • Galaxy Z Flip Lite/FE

A Galaxy S21 előrendelői is számíthatnak valamilyen ajándékra

Nem volt mindig így! Anno a Galaxy S6 idején vezette be a Samsung Magyarország, hogy az előrendelőket meglepi valamiféle ajándékkal, hogy azzal is elismerje azt a bizalmat, amit a leendő felhasználóik látatlanban megszavaznak. A Galaxy Note4-nél ütötte fel fejét a Samsung Gear VR, azonban a nulladik generációt még nem hozták el, viszont az elsőt igen, amit az említett termékcsalád mellé csomagoltak. Az, hogy mennyire volt hasznos az már egy másik kérdés, de mindenképpen kell díjazni a megmozdulást.

Az idő múlásával ez a fajta kedveskedés azért jelen volt. Akadtak olyan szériabevezetések, amelyeknél eltekintettek az ajándéktárgytól, helyette inkább a készülékbeszámítást (másabb nevén a trade-in-t) erőltették. Tisztán rémlik, hogy a Galaxy S9-ek eladták magukat. Nem igényeltek extra tartozék megtoldást, de, hogy mégis adjanak valamit, lecsaphattak az előrendelők a termék kezdőárjából akkor, ha a pre-order időszakban neveztek be rájuk.

Mondjuk ritka az a jelenség 2020-ban, hogy egy termék a megjelenés napján olyan népszerűségnek örvendjen, hogy bánja az ember a döntés meglépésének hiányát. Én azért jártam már így, bár az Nintendo játék volt! A Ringfit-re bő háromnegyedévet kellett várnom, hogy aztán nyitó árához képest némi felárért hozzájuthassak. Azért van rá ellenpélda, vegyük komolyan, hiszen a Galaxy Tab S7 modelleknél is adódtak beszállítási problémák, ami miatt jelentősen eltolódott a termék átadásának ideje. Másrészről, az előrendelések történelmében a Samsung oly módon is kedveskedett már, hogy előbb hozta el 3-7 nappal, mint hogy piacra dobták volna.

Az egykori Galaxy Note8-nak a felhívó kreatívja az előrendelési ajándékra.
Forrás: Samsung

A teljesség kedvéért összeszedtem egy listát, amivel azt a tényt erősítem, hogy mindig azért készül a Samsung Magyarország azoknak, akik a megjelenés előtt ruháznak be az éppen aktuális csúcskategóriásukba:

  • Galaxy Note8 – Samsung DeX dokkoló
  • Galaxy S9 | Galaxy S9+ – Készülékbeszámítás esetén 30 000 Ft értékű vásárlási utalvány
  • Galaxy Note9 – Készülékbeszámítás esetén 30 000 Ft értékű vásárlási utalvány a 128GB-osnál, 60 000 Ft értékű az 512GB-osnál (amivel csökkenteni lehetett a végárat is!)
  • Galaxy S10eNem járt mellé semmi
  • Galaxy S10 | Galaxy S10+ – Galaxy Buds vezeték nélküli fülhallgató
  • Galaxy Note10 | Galaxy Note10+ – Készülékbeszámítás esetén 30 000 Ft készülékkedvezmény
  • Galaxy S20Nem járt mellé semmi extra tartozék
  • Galaxy S20+ | Galaxy S20 Ultra – Galaxy Buds+ vezeték nélküli fülhallgató
  • Galaxy Note20 – Galaxy Buds+ vezeték nélküli fülhallgató
  • Galaxy Note20 Ultra – Galaxy Buds Live vezeték nélküli fülhallgató
  • Galaxy S20FE – Galaxy Fit2 vagy MOGA XP-5-X vezeték nélküli kontroller

A Galaxy S21 termékcsaládra is várható valamiféle előrendelési promóció. Ez az előző évek mintájából simán leszűrhető. Sőt az se titok talán, hogy a Galaxy S21 lehet a tavaszi kakukktojása, mint idén a Galaxy S20 vagy tavaly a Galaxy S10e, amelyhez nem dukált semmi. Ha bejövő jóslatokba kellene bocsátkoznom, akkor ismételten a Samsung Members applikációját kell a felhasználóknak segítségül hívniuk, hogy aktiválják a hozzátartozó ajándék megszerzést, mert biztosra vehető, hogy nem a termék átadásakor kapják, mint egykoron.

A netes híresztelések szerint ismét a két erősebb családtagra helyeződik a fókusz. A Galaxy S21+ és a Galaxy S21 Ultra mellé járhat az extra kiegészítő. Az interneten megoszlanak a teóriák, hiszen van olyan jóslat, miszerint a következő Galaxy Buds-termék dukálhat melléjük; de arról is írnak, hogy választhatóvá teszik pl.: a Galaxy S21 Ultra esetében, amelynél a vezeték nélküli fülhallgató helyett a Galaxy Smart Tag-re szintúgy eshet a vásárló választása. Abszolút helytálló a két nézőpont, hiszen a Galaxy S20FE-nél láttunk már választási opciós kiadást; illetve a Galaxy Note20-aknál se ugyanaz járt a kisebbik és a nagyobbik modell mellé.

Bárhogy is alakuljon, az biztos, hogy az előrendelők valamilyen formában jól fognak járni! Már csak az a kérdés, hogy milyen értelemben!

Megmutatnánk a Galaxy S21 5G lehetséges színvariánsait

Annyira hivatalosnak tűnnek a most következő fotók, hogy már szinte sajtófotóknak is elmehetnének. (Lehet, hogy valójában azok kerültek a netre!) Ha a híresztelések igaznak bizonyulnak, akkor beléptünk az utolsó hónapba, ugyanis egyes külföldi források arról számolnak be, hogy 2021. január 14-én a CES rendezvényen kerülhet bemutatásra a Galaxy S21-termékcsalád. A ténynek táptalajt ad az a mérhetetlenül sok kiszivárgott információ, ami jelen van az éterben. Már tényleg csak olyan apró részletekről nem tudunk, amikre a tech-guruk nyitottak.

Ismételten három taggal érkezik első körben a Galaxy S-család, hogy aztán a negyedikkel az év második felében mutatkozzon. Ugye az lesz majd vélhetően a Galaxy S21 FE, de ne rohanjunk előre, hiszen itt van nekünk a legkisebb családtag, a Galaxy S21, ami a jelenlegi híresztelések szerint négy féle színben fog napvilágot látni, amelyeket:

  • Phantom Pink,
  • Phantom Silver,
  • Phantom Violet / Purple,
  • és Phantom White

…fantázianevekkel illethetnek. Arról is beszámolnak a külföldi oldalak, hogy 128GB-os és 256GB-os tárhely felszereltséggel érkeznek. Míg nincs hivatalos oldalról megerősítés, addig szerintem senki se rágja magát azon, hogy várható-e mind a kettő tárhelyvariáció, vagy csak az egyik a hazai piacra. A Galaxy S20-nál nem éltek a lehetőséggel, ellenben a Galaxy S10-nél igen. Nincs kizárva, hogy idén megugorják ismételten, hiszen a Galaxy S20 FE-ből is csak-csak behozták egy hónappal később.

Ám most a színekre és a valódinak tűnő küllemre szeretném a hangsúlyt helyezni, hiszen @rqzandt jóvoltából nagyon úgy fest, hogy a Galaxy S21 valós kiléte immáron kezelhető fix tényként, legalábbis az általa közölt képek nagyon megnyerőek és WÁÓ-faktorosok! Mutatnám is ezeket!

FRISSÍTVE: elviekben ezek hivatalos sajtóképek!!!

Phantom Pink:

Phantom Silver:

Phantom Violet/Purple:

Phantom White:

Nektek bejön az új formaterv, valamint a színportfólió?