Címke: Galaxy Z Fold 2 5G

A Samsung uralta a 2020-as évet az összehajtható okostelefonok piacán

Nem semmi évet tudhat a Samsung magunk mögött. Idén tavasszal és ősszel is bemutatott egy-egy összehajtható készüléket, elég csak felidézni a Galaxy Z Flip-et és a Galaxy Z Fold2 5G-t. Azóta mind a kettő kapott egy kiegészítő változatot, hiszen előbbiből az 5G-s került piacra, utóbbit pedig a kínai régióban egy másabb formában hozták el. Jelenleg tehát nagyjából 7 változattal rendelkezik, amely valójában csak háromnak feleltethető meg. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a versenytársak még a kivárásra játszanak. Láttunk 2020-ban másabb megoldású prototípusokat, mint pl.: a rollable szegmenst, aminek azért még ki kell forrnia.

A Samsung egyértelműen dominált az összecsukható okostelefonok piacán 2020-ban. A dél-koreai vállalat a 2020-as évben 90% feletti házrész arányt zsebelt be, amivel messze kiemelkedik a konkurencia eredményei közül. Várhatóan ez az évtized indíthatja be az szegmens fellendülését, ami 2025-re teljesedhet ki és terjedhet el a tabletek, valamint a notebookok körében is. De ne rohanjunk annyira előre, helyette vessünk egy pillantást, miként alakultak az elmúlt negyedévek.

Negyedéves felosztásban az összehajtható okostelefon eladásai mutatói.
Forrás: DisplaySupplyChain

A DSCC jelentése szerint, az összecsukható panelek szállítása 2020-ban 454%-kal növekedtek az előző évhez képest, ami nagyjából 3.1 milliónyi készüléket takarnak. Ez a következő esztendőben további 394%-kal mozdulhat ki felfelé, de nyilván csak becsült adatokról van szó, amibe egy újabb esetleges COVID-19 hullám is bármikor beleszólhat, vagy éppen bármiféle Huawei elleni szankció. A lényeg, hogy a becsült szállítmányok értéke 462 millió amerikai dollárt is meghaladhatja.

Bárhogy nézzük, a Samsung egyelőre versenytárs hiánya miatt tud ilyen mértékben érvényesülni. Senkit meg se lepjen, hogy a legnépszerűbb készülékei között az ideiek foglalnak helyet. Az oldal információi szerint a legnagyobb szeletet a tortából, egészen pontosan 65%-ot a Galaxy Z Fol2 5G ragad ki, amit a Galaxy Z Flip 5G követ 27%-kal.

Ezenkívül a jelentés azt is kimondja, hogy a dél-koreai vállalat az összecsukható Z-termékcsaládjára összpontosít a Galaxy Note-sorozaton túl. Az elkövetkező esztendőben a Samsung várhatóan nem kevesebb, mint három foldable kategóriás készüléket dobhat a piacra, melyekkel a Galaxy Z-családot erősíti. Nagyon benne a levegőben az a pletyka, miszerint várható egy úgy nevezett FE vagy Lite változat, bár egyelőre nagyon a sűrű erdőben tapogatóznak a pletykálkodók, hiszen arról se tudni, melyik változatból futhat be.

Külön meglepetés, hogy az európai régióban van a legnagyobb igény a termékcsoportra. 29%-át bitorol a tortából, amelyet Dél-Korea követ 26%-kal, majd pedig Kína 25%-kal. (Így már érthető, miért volt olyan fontos a Galaxy W2021 5G-nek a bevezettetése.)

Az összehajtható okostelefonok eladási házrész aránya.
Forrás: Counterpoint Research

Zárásképpen szeretnék még néhány érdekes információt megosztani. Az egyik ilyen, hogy a termékcsalád legkedveltebb processzorlapkája a Qualcomm lett, ami 96%-os házrésszel eltiporta a konkurens chipseteket. Többségében a Snapdragon 865+-os lapka épült a termékekbe, de azért akadtak Snapdragon 855+-osok is, mint pl.: a Galaxy Z Flip LTE változata által. Összességében előbbi erőforrás 80%-ot tett ki az összből.

A panel alapanyaga szempontjából az ultravékony üveg (UTG) eléggé nagyot ment. A 2020 harmadik negyedévében eladott készülékek 92%-ában ilyen épített, ami várhatóan az évzárásával 87%-ra esik vissza, de annyi baj legyen. A csökkenés azért következhet be, mivel az LTPO megoldás debütált az év utolsóelőtti időszakában, ami a jövő évben nagyobb hangsúlyban kaphat.

Kíváncsian várom, miként formálódik a jövő évben a foldable/rollable termékcsalád!

Hivatalos a One UI 3.0 és az Android 11 magyarországi ütemterve

A Samsung Magyarország kiadta a hivatalos közleményt, miszerint melyik készülékére mikor érkezhet meg az Android 11-es operációs rendszer a One UI 3.0-ás felülettel! Az előző év mintájára, ismételten a közlés helyéül a Samsung Members applikációját használták, hiszen az éppen futó karácsonyi nyereményjáték-sorozatból fakaróan sokkal nagyobb forgalmaz bonyolít le, illetve rá szeretnék szoktatni a közönségüket, hogy sűrűbben használják azt, ahogy a Community közösségi felületét is, ami elérhető általa.

Szintén nincs változás a frissítési menetrend lefolyásában, hiszen legelőször a tavasszal napvilágot látott Galaxy S-széria tagjai kapták meg. Olyannyira, hogy szinte mindegyik modellre elérhető lett az elmúlt 1 hétben, mind a független, mind szolgáltatói oldalról. A Galaxy S20 FE természetesen kivételt képez, hiszen októberben debütált, így legkorábban februárban futhat be a friss Android 11-es operációs rendszer rá. A listán helyet foglal az 5G-s változata, ami azért fura, mert nincs egyelőre forgalomban egyik csatornán sem. Szerintünk, egyre közelebbi a készülék bevezetésének időpontja, hiszen a Galaxy Note10+ 5G vagy éppen a Galaxy S20+ 5G is elérhető volt részükről.

Jövő év elején lehet számolni: a Galaxy Note20-aknak, a Galaxy Note10-eknek, a Galaxy S10-eknek és a Galaxy Z-termékcsalád tagjainak az update-jével. A jelenlegi felállás szerint a középkategóriás készülékek közül a Galaxy A51-re futhat be legkorábban, aminél márciust emlegetik. Ugyanebben a hónapban érkezhet a Galaxy Tab S7-családra. Ami viszont abszolút fura, hogy a tavalyi Galaxy A-szériások a jelek szerint hamarabb frissülhetek, de lentebb szemléltetem is dátumok formájában. Az utolsó fázisban megint a tabletek kapnak odafigyelést, valamint a gyengébb belépőszériások.

A teljesség kedvéért feltűntettem a németországi régiónak a plusz termékeit is, amelyek Magyarországot elkerülték, gondolok itt: a Galaxy M-szériára, valamint a 2020-as belépőszintű Galaxy A széria modelljeire.

A One UI 3.0 felületének egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2020 decemberében:

2021 januárjában:

2021 februárjában:

2021 márciusában:

2021 áprilisában:

  • Galaxy A71 (SM-A715F) – [Frissítve – 2021.03.25]
  • Galaxy A40 (SM-A405F) – [Frissítve – 2021.03.29]
  • Galaxy M51 (SM-M515F) – Németországban – [One UI 3.1 – 2021.03.15]

2021 májusában:

2021 júniusában:

  • Galaxy A41 (SM-A415F)
  • Galaxy A31 (SM-A315F)
  • Galaxy A21s (SM-A217F)
  • Galaxy Tab Active3 (SM-T575F)
  • Galaxy Tab A7 2020 (SM-T500 | SM-T505F)
  • Galaxy A11 (SM-A115F) – Németországban
  • Galaxy A01 (SM-A015F) – Németországban
  • Galaxy A01 Core (SM-A013F) – Németországban
  • Galaxy M11 (SM-M115F) – Németországban

2021 júliusában:

2021 augusztusában:

2021 szeptemberében:

A [2] oldalon megtalálhatjátok a közlemény képernyőfotóját.

Egyetlen órád lesz, egy vissza nem térő ajánlatra!

A Samsung Magyarország nyár közepén útnak indított egy műsorsorozatot, amit heti kétszer lehet nyomon követni a hivatalos weboldalon. Keddenként általában a fehér- és a barnaárú termékkínálata, míg csütörtökönként az okostelefonok, a tabletek és a hozzájuk vásárolható kiegészítőké kerül bemutatásra. November közepén akadtunk rá az Élő közvetítések aloldalon az évvégi menetrendek között egy speciális adásra, ugyanis december 11-hez egy bizonyos „Karácsonyi meglepetés: Galaxy csomag bemutatása és ajánlat” elnevezésre hallgató van beírva. Csak hogy értsétek, miért különleges: eddig sosem volt műsor pénteken, így adja magát.

A hét elején azonban lehullott a lepel, amikor megérkezett a hazai képviselettől a szokásos hétindító sajtóközlemény. Benne található a lentebbi kreatív, ami felhívja a figyelmet, hogy 2020. december 11-én 18 és 19 óra között egy különleges ajánlattal várják az érdeklődőket a Samsung Experience Store-okban. Az összes puzzledarab meglétével pedig már adja magát, hogy a két dolog összefüggésben van egymással.

A promócióban – ami köré adást építenek – az év leginnovatívabb terméke kap reflektorfényt, a Galaxy Z Fold 2 5G. Aki régóta agyal a hajlítható okostelefonban, az mindenképpen éljen a vissza nem térő ajánlattal, ugyanis az, aki leadja rendelését, az grátiszba kap mellé egy Galaxy Buds Live-ot. Ezen felül, ha okosórából is beújítanál, akkor 50%-kal tudod olcsóbban megvásárolni a Galaxy Watch3at. A kreatívon olvasható, hogy csak a Samsung márkaboltokban lesz elérhető az ajánlat a különleges adás ideje alatt.

Íme a promóció kreatívja:

A decemberi okostelefon árakról…

Túl vagyunk az év legmeghatározóbb időszakán, hiszen a november a Black Friday-őrületre fókuszált 2020-ban is. Kíváncsiak leszünk, hogy a piackutatócégek milyen eladási adatokról fognak beszámolni, illetve a COVID-világjárvány második hulláma mennyire érintette az időszakot. Magyarország se maradt ki azon országok névsorából, ahol megszorítások léptek életbe, viszont szerencsére olyan mértékű bezárás, mint amit tavasszal megtapasztaltunk nem volt. Talán a nagyobb kérdés az, hogy a tavalyi azonos időszakhoz mérten, mennyivel mozdultak el a mutatók? – illetve, melyek voltak a legkelendőbb termékek!

A decembert se szabad félvállról venni, hiszen az év utolsó két hónapjában generálódik a legnagyobb eladás. Most, hogy a kereskedelem online csatornákra átcsapott, amondóak vagyunk, hogy magasabb mutatók fognak mutatkozni, mint 2019-ben. A Samsung Magyarország több termékének az árát megváltoztatta, de ezek csak alapárak. A hónap mindegyik napjára készülni fog különféle promóciókkal, amiről a folytatásban ugyanúgy jönnek a külön cikkek. Nézzük elsőként az okostelefonok szegmensét.

A következő árak: 2020. december 1-je és 31-e között értendők – azon időszakokra, amikor a termékek nincsenek valamiféle promócióban. Lássuk csak!

Érkezik az ünnepi szezon.
Fotó: Samsung USA

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Novemberhez képest december nem hozott sok változást árazás területén a belépőszintnél és a középkategóriánál. Sehol se tudnék elmozdulást kiragadni a felsorolásból. Négy terméknél maradt a nyitóár, hiszen az XCover-termékcsaládnál eleve sosincs leértékelés; illetve a Galaxy A21s és a Galaxy A31 duójának 128GB-os tárhelyvariánsa még frissnek tekinthető, így megtartották a bevezetési árpontjukat.

Termék:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q4-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felső kategóriánál kicsit más a helyzet. Nemsokára megírom, de a Samsung Magyarország egész hónapra kiterjedő promócióba kezdett, mellyel lejjebb nyomta a drágább termékeinek az árait. Gondolok pl.: a Galaxy Note20-ra, a Galaxy Note20 Ultra-ra vagy éppen a Galaxy S20 FE-re. Kiindulva abból, hogy havi leárazást kaptak, ez évben még megtartanám a nyitópontjukat.

Változás vélhető felfedezni ellenben a Galaxy S20+ BTS Edition-jénél, ami 389 990 Ft-ról 349 990 Ft-ra csökkent, elengedve ezzel 40 ezer forintot az alapárából. Szintén csökkentettek a Galaxy S20-nál is, hiszen novemberhez mérten 10 ezret engedtek el. Nyilván közrejátszhat az a tény, miszerint kifutó modellről beszélünk, amelynek készletei az utolsókat rúgják.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20 FE256GB274 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft289 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft349 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

Elegáns bőrtok érkezett két kiemelt termékhez

A Samsung Electonics tartozékokért felelős részlege nem ül tétlenül a babérjain, ugyanis több hónappal az ősz eleji Unpacked Event-sorozat után piacra dobott egy roppant mód elegáns tokvariánst két csúcskategóriás termékéhez. Név szerint, a Galaxy Z Fold 2 5G-hez, illetve a Galaxy Buds Live-hoz. A borítások különlegessége ott mutatkozik, hogy mind a kettő készülék immáron akár bőrtokban is tündökölhet. Önmagában ez nem akkora szó, hiszen már alapvetően létezett leather cover-je, azonban van csavar.

A Galaxy Z Fold 2 5G barna és fekete bőrtokban.
Forrás: Samsung

Kezdeném a sort a Galaxy Buds Live-val, ami egy vezeték nélküli fülhallható, azaz nem okostelefon, se nem tablet, hanem egy okoskiegészítő, amit külön kell megvásárolni. A dél-koreai vállalat eddig gyári külön kiegészítőt a kiegészítőhöz nem dobott piacra, azaz csak a Thom Browne kiadásos Galaxy Z Fold 2 5G-nél, de ott a vételár eléggé megkövetelte. Most ezzel szemben elhozott a töltőbölcsőre egy komplett bőrborítást, ami megvédi az ejtésektől, illetve elegánsabbá teszi a legdrágább aktív zajszűrővel ellátott termékét. Mindezt 22 ezer dél-koreai wonért kínálják, ami cseppet se drága, hiszen 6 ezer forintért bőrt venni semmiség.

A jelenlegi legdrágább okostelefonja se maradhatott bőrborítás nélkül. Nyilván, most előttetek lehet azon cikkünk, amiben kiemeltük, hogy már pedig létezik hozzá, csak éppen az féltok. Sok panasz érte a Samsungot, hogy a külső kijelző védtelen, illetve nagyon drága a „fél” megoldás. Idehaza 24 990 Ft-ot kértek el érte a kezdetekben, azonban ez mérséklődött novemberre. Nem kellett nekik se sok, hogy belássák: kell másféle megoldás. Így született meg a flip bőrtok, ami nem csak a hátlapot védi, hanem az előlapot is. Nincs kivágás, teljesen lefedi a kisebb megjelenítőt. Két színben érhető el: barnában és feketében. A kiegészítőért 99 ezer dél-koreai wont kérnek el, azaz cirka 27 ezer forintot, mint nagyjából a szimpla megoldásért.

Mindkét kiegészítőt egyelőre csak a hazai piacra hozzák el, azonban nincs kizárva, hogy később befut Európába és Észak-Amerikába. Zárásképpen, mutatnék néhány fotót róluk:

Összesítettük az Edigital és a Media Markt Black Friday ajánlatait

Elkészítettem a Black Friday 2020 címkefelhőjét, hogy egy helyen lássátok, milyen ajánlatokkal készültek az idei esztendőkben a különféle üzlethálózatok. A Samsung Experience Store-ok háromnapos eventet tartanak, afféle hosszú hétvége formájában, hogy senki se késsen le az ajánlataikról. Nem csak a készülék portfóliójára adnak árengedményt, hanem a tartozékaikra is. Információnk szerint, ez viszont csak bolti vásárlás során vehető igénybe, a webshopban leadott rendeléseknél sajnos nincs lehetőség a kedvezmény aktiválására. (Természetesen kijátszható a rendszer, hiszen ha nincs módotok felkeresni egyik üzletüket sem, akkor telefonáljatok rá a hozzátok legközelebbire és kérjetek egy átutalásos számlát, mellyel egyből jogosultak leszek a későbbi bolti átvételre is.)

A teljesség kedvéért úgy döntöttünk, hogy szemre vételezzük a konkurens üzlethálózatokat, hiszen a cél: a hivatalos partnereknél történő készülékvásárláson, illetve a jó ár megtalálásán van. A folytatásban az Edigital második körére, valamint a Media Markt Black Friday-hétvégéjére helyeződik a hangsúly. Mind a kettőnél minap startolt el a Fekete Péntek-őrülete, ami egészen vasárnapig fog tartani – illetve a készlet erejéig. És mint láthatjátok majd, akadnak azért olyan okostelefonok, amiből kifogytak.

A tisztánlátás mivoltából azért feltűntettük a novemberi árakat, hiszen úgy véljük érdemes látni azt: mennyivel lehet olcsóbb most, mint ha egy olyan időszakban választanátok a Samsung márkaboltok bármelyikében, amikor nincs rá semmiféle kiemelt promóció.

OKOSTELEFONOK:

A belépőszintű és középkategiás termékek árazása:

Nem csak a Samsung márkaboltoknál van fókuszba a belépőszint és a középkategória, hanem a többi csatornán is. Mind az Edigitalnál, mint a MM-nél a Galaxy A20s a legbasicebb okostelefon, illetve ezzel egyidejűleg a legolcsóbb is. A stáb mégis azt javasolja, hogy inkább az utód mellett tegyétek le a voksot, mert sokkal jobban jártok vele. A középkategóriából a Galaxy A41-re hívnám fel a figyelmet, ami a Media Marktban árminimumon van. Ennyiért nagyon jó deal, pláne, ha kisebb telefonra vágytok. A Galaxy A51 szintén 90 ezer forint remek karácsonyi ajándékválaszték tud lenni. A Galaxy A71-nél nincs árkülönbség a SES-ekhez viszonyítva.

Termék:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy A20s54 990 Ft49 990 Ft48 999 Ft
Galaxy A21s 32GB64 990 Ft55 990 Ft54 999 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft74 990 Ft72 999 Ft
Galaxy A31 64GB89 990 Ft75 990 Ft69 999 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft84 990 Ft79 999 Ft
Galaxy A4189 990 Ft75 990 Ft74 999 Ft
Galaxy A51104 990 Ft90 990 Ft89 999 Ft
Galaxy A71129 990 Ft114 999 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft84 990 Ft84 999 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft177 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

A Media Markt nem hozott külön nagyobb leárazást a felsőkategóriás termékekhez.

Ezzel szemben az Edigital a múltkori ajánlatát hozta el pepitában. Míg a Samsung Experience Store-okban a Galaxy S20 FE-re megy a fókusz, addig a versenytársnál minden másra. Felhívnám a figyelmet, hogy általuk kapta meg a legelső leárazását a Galaxy Note20-termékcsalád, hiszen a sima modellnél 25 ezer, a nagyobbnál pedig 30 ezer forintot engednek el, ami korrekt, főleg úgy, hogy az első negyedévben ilyesmi meg se történhetne papíralapon. Nem véletlenül hoztak a közelmúltban egy trade-in promóciót köré építve.

Termék:Belső tárhely:Novemberi ár:Edigital ár:
Galaxy S10+128GB244 990 Ft229 990 Ft
Galaxy S20+128GB339 990 Ft270 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB459 990 Ft355 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB174 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Note 10256GB259 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB319 990 Ft299 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft329 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB454 990 Ft464 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft529 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft699 990 Ft

TABLETEK:

Csak a tisztánlátás mivoltából hoznám el ismételten a tablet szegmenset, hiszen karácsony előtt egy hónappal már érdemes elgondolkodni a vásárlásán, ha ilyennel termékkel szeretnénk szeretteinket meglepni. A Samsung márkabolthoz ajánlatához képest nincs egyáltalán differencia, szóval bárhol vegyétek a három közül, jó döntötök.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29051 990 Ft42 490 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29561 990 Ft54 999 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T51589 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft99 989 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 999 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 999 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720149 990 Ft134 999 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725164 990 Ft152 999 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft110 490 Ft119 999 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft128 490 Ft139 999 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860229 990 Ft206 999 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865249 990 Ft205 490 Ft224 999 Ft

Zajlik az edigital oldalán a Black Friday

November kétségtelenül a Black Friday időszakáról szól. Karácsonyi ajándékvásárlást mindenki időben szeretné letudni, ezért az emberek többsége kihasználja az éppen kápóra jövő alkalmakat, amikor spórolhatnak. Célszerű azért körbe nézni az interneten, mert előfordulhat, hogy a feltűntetett ajánlat nem minden esetben a legjobb, és csak felárazás-leárazásról van szó. Természetesen a nagyobb cégeknél ez “nem jellemző”, azaz nem szeretnék megkockáztatni a pénzbírságot, így feltételezhető a korrektség.

Több mint 1 éve követjük nyomon promócióról promócióra a Samsung okostelefonok árait, így táblázat formájába összefoglaljuk, mennyire dolgozik az Extreme Digital Fekete Péntek alkalmával jó árakkal. Fontos kiemelni, hogy az általuk meghirdetett leértékelések csak a mai napra értendők, ergo, ha hozzájutsz valami jóhoz, akkor szerencsés péntek 13-on vagy túl. Szintén érdemes fejben tartani, hogy a “készlet erejéig” szócskána van ereje, hiszen limitált az.

A Samsung Experience Store-ok információin szerint jövő pénteken tartják meg a Black Friday-t.

Az edigital Black Friday logója.
Forrás: edigital

A belépőszintű és középkategiás termékek árazása:

Régóta vártuk, végre bezuhant Black Friday alkalmával a Galaxy A51 ára 100 ezer forint alá. Olyannyira az alá, hogy mindössze 90 ezret kérnek érte, ami abszolút jó vétel. Hasonlóan korrekt kínálattal várják azokat, akik inkább a nagytestvére mellett tennék le a voksukat, hiszen a Galaxy A71 nem sokkal kerül drágábba, mint 110 ezer forint. Ritka alkalmak egyikre, de a Galaxy Xcovertermékcsalád se marad ki a jóból. Szintén kaptak egy kisebb kedvezményt. Ha viszont valakinek tényleg csak telefonálásra kell az okostelefon, akkor ott a Galaxy A20e, ami ennyiért elfogadható ajánlat, bár a helyetekben akkor se mennék Galaxy A21s választása alá.

Termék:2020/Q4-es ár:SES ár:edigital BF ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft39 990 Ft
Galaxy A20s74 990 Ft62 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft62 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft77 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft87 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft102 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft124 990 Ft112 990 Ft
Galaxy XCover 4s94 990 Ft84 990 Ft
Galaxy XCover Pro185 990 Ft177 990 Ft

A felsőkategóriás termékek árazása:

Most érdemes nagyot álmodni. Már csak azért mondom ezt, mert a Galaxy Z Fold 2 5G, amiről azt feltételeztük, hogy úgy se fog árcsökkenés áldozatává válni, kapott egy 10%-os lecsapást, mellyel 670 ezeren áll meg. Abszolút jó vétel. Ha pedig a másik összehajtható termékcsaládban, a Galaxy Z Flip-ben gondolkodnátok, akkor csak az 5G-s változatra hívnám fel a figyelmet, mivel míg az alapmodell 11%-kal lett olcsóbb, addig a ráncfelvarrott 23%-kal. Hol a logika? – Nem tudjuk, de jó látni, hogy mérséklődött.

Ha pedig szimplán a Galaxy S-szériánál tennéd le a voksod, akkor a Galaxy S20-család között biztosan rálelsz a jövendőbélidre. Jegyzem meg, a Galaxy S20 FE is a leértékelt termékek listáján szerepel attól függetlenül, hogy előző hónapban látott napvilágot. A lista magáért beszél, mutatnám, hogy mi mennyi.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:SES ár:edigital BF ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft169 990 Ft144 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft229 990 Ft219 990Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft169 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft249 990 Ft239 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft299 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft264 990 Ft249 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft299 990 Ft269 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft399 990 Ft354 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G128GB539 990 Ft474 990 Ft474 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft444 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft669 990 Ft

Az edigital odatette magát, mint ahogy láthatjátok. A SES ár oszlop az éppen aktuális Samsung márkaboltban lévő árazás.


Közbe észrevettük, hogy a tablet szegmens is kapott leárazást, így kiegészítettük a cikket a teljesség kedvéért. Külön kiemelém, hogy Galaxy Tab S7 akciós úgy, hogy csak 3 hónapja van a piacon. Nem sokkal, de lejjebb csapták az áraikat.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Aktuális ár:edigital BF ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft41 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft71 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Tab Active2 LTESM-T395174 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:edigital BF ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft139 990 Ft119 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft159 990 Ft144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft134 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft154 990 Ft127 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft194 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft204 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft399 990 Ft

A novemberi okostelefon árakról…

Az év véghajrájába érkeztünk. Érdemes lesz nyitott szemmel járni, hiszen a november a Fekete Péntektől lesz hangos a 2020-as évben. Nem írtunk külön cikket, de a Media Markt-okban elstartolt az első felvonása, bár azt alapul véve, hogy nincs jelentős árkülönbség a jelenleg futó Samsung márkaboltos októberi promócióhoz képest, nem szándékozunk külön foglalkozni az áruházlánccal. Helyette csak felhívnám a figyelmet arra, hogy a hónapban esedékes a Joy napok is, amivel mindjárt jövő héten fogtok találkozni. Kíváncsi leszek, mennyire veszi el az érdeklődését a Black Friday, mert jobb árakkal a papírforma szerint akkor találkozhatnak a vásárlók, legalábbis, ha mindenki betartja a fair játékot, és nem lesz előtte felárazás-leárazás.

Advent első vasárnapja november utolsó hétvégéjére esik, így az ünnepekre történő rákészülést próbálja az összes áruház kihasználni. Mi a folytatásban is csak azt tudjuk ígérni, hogy minél előbb elhozzuk az éppen aktuális promóciót. Ismét a Samsung Experience Store-ok havi árairól hoznánk az összehasonlító táblázatot, amik egy éppen érkező leárazással módosulhatnak, de ha minden igaz, akkor a novemberi árakhoz képest magasabbak nem várhatók.

Mutatnám, mivel számoljatok: 2020. november 1-je és 30-a között. Az árszabás módosulása benn a pakliban, így kezeljétek a leírtakat tájékoztató jelleggel.

A Galaxy Z Fold2 5G termékcsalád.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A belépőszintű termékeiből a Samsung Magyarország nagyobb tárhely változatokat hozott. Mint arról már beszámoltunk, a Galaxy A21s és a Galaxy A31 duó kapott 4/128GB-os társat az alapmodell mellé. Talán kicsit késeinek érzem az igyekezetet, de legalább lesz választási lehetősége annak, aki ilyen termékekben gondolkodik. Várhatóan a SES-ek Black Friday-napjain leértékelésre kerülnek! A Galaxy A31 64GB-os variációja, illetve a Galaxy A41 tartja magát ugyanazon az árponton. A Galaxy A51 a jelenlegi legjobb ár/érték arányú középkategóriás készüléke a portfólióban, amit bátran merünk ajánlani.

Az XCover-termékcsaládra nincs továbbra sem kedvezmény. Érdekes, hogy egyetlen olyan időszakot se tudnék mondani, amikor valamilyen úton-módon engedtek volna az árából – ha a diákkedvezményt leszámolom.

Termék:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q4-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriás készülékek közé nemsokára beépül a Galaxy S20 FE 256GB, ami még egyelőre nincs a portfólióban, azonban a napokban megtudtuk, hogy a bevezetésre kerül a combosabb változata, ami RAM tekintetében is 2GB-tal többel lesz felvértezve. A Galaxy S10-család valószínűleg kitart a hónapban még. Hiába emlegettük kifutó termékként, a kevésbé népszerű színekben azért még kapható, így biztosan Black Friday-kor is lesz rá valamiféle jó ár.

Nem akadnak a Galaxy S20+ BTS Edition árához nyúlni. Míg az alapmodell már a 339 990 Ft-os árponton van, addig a limitált kiadás tartja magát a nyitányon. Szintén nem várható leárazás a Galaxy Note20-termékekre, a Galaxy Z Fold2 5G-re és a Galaxy Z Flip 5G-re. Hasonló cipőben a Galaxy Note10+ 512GB-os tárhellyel ellátott kiadása.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20 FE256GB274 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft