Címke: Galaxy Note 20 Ultra

Január végi akcióval kedveskednek a Samsung márkaboltok

Felemás hónapot zárnak a Samsung Experience Store-ok, ugyanis azzal, hogy a Galaxy S21 széria, valamint a Galaxy Buds Pro bemutatkozott, minden figyelem – kampány szempontjából – az előrendelésükre orientálódik. Nem is igazán írtunk semmiféle különleges promócióról, nagyobb árleszállításról. Most azonban a hazai képviselet módosított az árakon, hiszen az érdeklődők többsége nem feltétlenül a legaktuálisabb csúcskategóriás felé nyitna; melynek eredménye az lett, hogy a hónap végére egy árleszállítással kedveskedik.

Mielőtt azonban a részletekbe merülnénk, vegyük át, hogy milyen kedvezmények futnak párhuzamosan a lentivel. Ott a Galaxy S21 előrendelése, valamint a Galaxy Buds Pro-é, amelyek 23:59-kor lezárulnak. Ha viszont készülékbeszámítással vásárolnád meg az előbbi trió valamelyikét, akkor január 31-ig van lehetőséged élni az extra kedvezménnyel. Természetesen, ha korábbi generációból választanál, vagy csak min. 150 ezer forintért vásárolnák, akkor kapsz grátiszba egy 20 ezer forint értékű kupont.

Zajlik az előrendelés utolsó napja.
Forrás: Samsung

A Samsung Magyarország számos elektronikai áruházláncnál lejjebb csapta a belépűszintű és a középkategóriás okostelefonjainak az árát. Jelenpillanatban a Galaxy A41 remek áron érhető el, hiszen ritkán látható 80 ezer forint alatt. Talán érződik az, hogy nemsokára befut a Galaxy A42, avagy az utódja. A nála alacsonyabb szintű modellekre szintén alkalmaztak árleszállítást, melyet a szokásos táblázatunkban prezentálnám felétek:

Termék:2020/Q1-es ár:Januári ár:Akciós ár:
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft77 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft82 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft87 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft79 990 Ft

A felsőkategóriás modelleknél a Galaxy S20 FE vált ismét roppant mód olcsóvá, hiszen 200 ezer forintért best buy kategóriás. Jó tudás, megfelelő áron – mint a középkategóriások legtöbbjénél. Azt viszont kimondottan sajnáljuk, hogy a 256GB-os belső tárhelyű változathoz nem akarnak hozzányúlni. Az őszi tollas csúcskategóriások se kerülték el az árcsökkenést. 300 ezer forint alá bukott a sima Galaxy Note20 – bár hasonló összegért inkább a Galaxy S20+ mellett raknám le a voksom, ami noha csak 128GB-os, de mégis szerintem összerakottabb. Természetesen a Galaxy Note20 Ultra 5G is árleszállításban részesült. Míg január 24-ig 412 190 Ft-ba került, addig most már csak 409 990 Ft-ot kérnek érte.

Termék:Belső tárhely:2021/Q1-es ár:Akciós ár:
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft199 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft299 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft409 990 Ft

A fenti árak: 2021. január 26-tól 31-ig tartanak, illetve a készlet erejéig. Kreatív nincs a promócióhoz, ami ritkaság számban megy.

A januári okostelefon árakról…

Ismét egy döcögősnek tűnő év kezdés elé nézünk, legalábbis, ha azt veszem alapul, hogy a legtöbb elektronikai üzletházban az év első szállításai csak jövő héten futhatnak be, akkor semmiképpen sem nevezném a jelenséget gördülékenynek. Lezártunk egy érdekes évet, amelyet a COVID-19 világjárvány átitatott. Voltak hónapok, amikor nagyon megváltoztak a vásárlói szokások. Az év első felét a bizonytalanság jellemezte, amit megérzett az összes piac. Okostelefonokból kevesebb fogyott, mint a korábbi év azonos időszakában, de azért nem panaszkodhatnak a gyártók, mert tragikusnak a mutatókat semmiképp se nevezhetjük.

2021-ben a Samsung teljesen más stratégiával áll az érdeklődői elé. A Galaxy S21 sorozatot már januárban bemutatják, hogy megpróbálják kihasználni a Huawei hátrányát, amit az amerikai szankció által ért el; illetve csökkentsék az Apple iPhone 12 eladásait. Kíváncsi leszek, mire lesznek képesek, hiszen egyes piacelemzők szerint a széria nem lesz könnyű helyzetben. Meglátjuk. Szintén az év elején lehet számolnia az új Galaxy A-családdal.

A lentebb feltűntetett árak tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartjuk.

A Galaxy okostelefonokról egy összesített fotó!
Forrás: Shop Samsung App

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Nem sok meglepetést tudok felmutatni. A később bevezetett 128GB-os Galaxy A21s és Galaxy A31 visszament a nyitóárára. A népszerűbb termékek, mint pl.: a Galaxy A51 és a Galaxy A71 árpontját megtartották, amit majd különféle promóciókkal fognak kedvezőbbé tenni; velük ellentétben a Galaxy A41-nél egész hónapban lehet számolni egy nyomottabbal, ami 89 990 Ft-on áll meg; de előbbi rá is érvényes.

A tavalyelőtti Galaxy A-sorozatból a Galaxy A10 60 990 Ft-ért, valamint a Galaxy A20e 54 990 Ft-ért és a Galaxy A20s 59 990 Ft-ért még elérhető a kínálatban. A készleteik már a végüket járják. Másrészről, inkább döntsetek a tavalyi Galaxy A21s mellett, mégis csak frissebb.

Termék:2020/Q1-es ár:Januári ár:
Galaxy A20e61 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q1-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A Galaxy S10 és a Galaxy S10+, valamint a Galaxy S20 lekerült a listáról, hiszen mindegyik kifutott.

Mint említettem decemberben, a tavalyelőtti felsőkategóriás készülékek End of Life életciklusukba kerültek, ami annyit jelentene, hogy ne számítsatok már nagyobb leárazásra rájuk. A készleteik már a végüket járják, így ha valaki bármelyikben gondolkodna, akkor ne habozzon, mert hoppon maradhat.

Termék:Belső tárhely:2021/Q1-es ár:Januári ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20 FE256GB274 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft179 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft539 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

A legkapósabb 5G képes okostelefonok listája 2020 októberéig

Nagyon fontos évet tudhatunk magunk mögött, hiszen hazánkban az 5G kiépítése minden eddiginél nagyobbat ment. Ezzel szemben elégedettnek cseppet sem mondanám magam, hiszen ingázásaim között sűrűn akadnak olyan zónák, ahol az H+ kapcsolati státusz kiírás is előfordul. Szerintem azért ezt már ki kellett volna küszöbölniük, de (…) DE a népszerűbb és nagyobb városokban megkezdődött a gigabites internethálózat kiépítése. Magyarország szépen kezd bepirosodni azon a bizonyos térképen, csak éppen lassú a folyamat. Ne siettessük, hiszen a minőségen a hangsúly, nem pedig az elterjedtségen: ahol lehet használni, ott lehessen kimaxolni.

A Counterpoint Research piackutatócég készített egy kimutatást, ami azért fontos a Samsung számára, mert leolvasható, milyen nagyot ment a versenytársa fél hónap leforgása alatt. Az Apple októberben leplezte le az iPhone 12-termékcsaládját, amelyek között akadnak 5G képesek. Nem is kellett sokat küszködniük, hogy a kéthetes forgalmukkal a legerősebb házrész arányt hozzák össze. Gratula ez úton nekik, hiszen példát vehetnek róluk a többiek!

A legkelendőbb 5G-s okostelefonok listája.
Forrás: Counterpoint Research

A piackutató 2020 januárjától októberig vizsgálta meg világszinten az 5G-s piacnak az alakulását. A dobogó két legfelsőfokára az Apple állhatott fel, azonban a harmadik helyet behúzta a dél-koreai vállalat egy eléggé friss termékkel: a Galaxy Note20 Ultra 5G-vel.

Kanyarodjunk vissza az almás brandhez. Sikerükhöz kellett az, hogy az USA-ban lévő forgalom egyharmadát behúzzák, ami nem kevés. Aztán lehet említeni, hogy szinte mindegyik szolgáltató az iPhone 12-t 0 dollárért kínálta, melyhez a korlátlan szolgáltatás is mellécsapták, amire az érdeklődők többsége aligha tudott nemet mondani. Világszinten a kínaiaknál és a japánoknál hódított még a konkurens termék. Nincs mese, hozták a kötelezőt, ahogy a nagykönyvben meg volt írva.

A Samsungnak sem szabad csüggednie, hiszen a Galaxy Note20 széria mindkét tagja helyet foglal a TOP10-ben. Talán, ami egy fokkal meglepőbb, hogy a tavaszi Galaxy S20 Ultra előtt zártak, aminek több ideje volt a közönség gyűjtésre. További pozitívum, hogy a három felsőkategóriás készülékkel próbalta állni a sarat.

Lesz mit alapul venniük a jövőt illetően! Semmiképp se könyvelném el a fenti gyengébb muzsikálásukat csalódásként, inkább tapasztalat szerzésként.

Megérkezett a Galaxy Note 20-akra és a Galaxy Z Flip 5G-re az Android 11

Beindult a gépezet. A Samsung nem sok időt fecsérel a One UI 3.0 felületének elhozásával, próbálja tartani a megígért dátumokat. December elején a Galaxy S20-termékcsalád több tagja megkapta az Android 11-es operációs rendszerrel felvértezett újdonságokat, így már csak az őszi tollas csúcskategóriás készülékek felhasználóinak kell várniuk, akiknek a januári hónapra írták ki a megérkezését – azonban sejteni lehetett, hogy hamarabb befuthat a frissítésnek az opciója, legalábbis ha az előző évi tényeket veszem alapul.

Nem történt másképp, tartották magukat a szavukhoz. Olyannyira, hogy már december utolsó napjaiban örülhettek a Galaxy Note20 termékek tulajdonosai. Nem hagyták ki egyik modellt sem. Mind a független, mind a szolgáltató által kiadott készülékekre befuthat a napokban a telepítési felajánlás. Ez alól a Galaxy Note20 5G sem érez kivételt! Azért írok részleges jövő időben, mert a szerverekre történő ráeresztés fokozatos, hogy ne legyen terhelt. Az egyes verziójú buildeknek paramétereit lentebb tűntettem fel.

Kevesen tudják, azonban a Galaxy S20 és a Galaxy Note20 készülékek Android 11-es frissítési ütemtervének elindítása között a Galaxy Z Flip 5G felhasználói is örülhettek, akiknél karácsony előtt debütált. Tehát az első összehajtható készülékre is befutott. További érdekesség, hogy az LTE változatra egyelőre nincs még aktiválva, ahogy a Galaxy Z Fold2 5G-re sem. A frissítés annyiban tér el a fentebb említett modellekétől, hogy nem tartalmazza a következő menüpontot, ugyanis nem bővíthető:

„A Dual Messengerrel létrehozott alkalmazásmásolatok többé nem férhetnek hozzá közvetlenül az SD-kártyán lévő fájlokhoz. Ahhoz, hogy az SD-kártyán lévő fájlokat megoszthassa az alkalmazásmásolattal, válassza ki a fájlokat a Galériában vagy a Saját fájlokban, koppintson a Megosztás lehetőségre, majd válassza ki az alkalmazásmásolatot.”

Mielőtt az Android 11-et feltelepítenétek, javaslom ejtsetek meg egy teljes gyári visszaállítást a használt készüléken, és azt üresen, frissen telepítsétek, mert a főszoftverek váltásakor előfordulhatnak anomáliák, amik megkeseríthetik az életetek. Másrészről, nagyon sok a temp fájl egy teljes Android rendszer átfutása alatt, és most inkább arra gondolok, hogy elindítod a folyamatod One UI 2.0-ról, ami után még két komolyabb érkezett az újig!

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy Z Flip 5G teljes valójában.

Buildszám: N980FXXU1CTL5 [Galaxy Note 20] | N981BXXU1CTL5 [Galaxy Note 20 5G] | N986BXXU1CTL5 [Galaxy Note 20 Ultra 5G]
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2020-12-28
Biztonsági javítás szintje: 2020-12-01


Buildszám: F707BXXU1CTL6 [Galaxy Z Flip 5G]
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2020-12-22
Biztonsági javítás szintje: 2020-12-01


Az alábbiak az újdonságok:

A One UI 3 arra szolgál, hogy segítsen Önnek a fontos dolgokra összpontosítani. Vizuális újratervezésünk révén továbbfejlesztettük azokat a helyeket, amelyeket Ön a legtöbbször látogat meg, például a Kezdőképernyőt és a gyorspanelt, hogy csökkenthessük a zavaró tényezőket, kiemeljük a fontos információkat, és következetesebbé tegyük az Önnek nyújtott élményt. A teljesítményfejlesztések segítségével az alkalmazások gyorsabban futnak, miközben az akkumulátor-töltöttséget kevésbé veszik igénybe. A One UI 3 pedig új adatvédelmi vezérlőelemekkel, egyszeri engedélyekkel és továbbfejlesztett Digitális jólét funkcióval segíti az Ön általi irányítást.

A részletekről <ide klikkelve> informálódhatsz!

Az Exynos 990 maga mögé utasította a Snapdragon 865+ lapkát

Nagyon érdekes tesztet készített a DxOMark oldala. December eleje felé döntött úgy a tesztcsapat, hogy elszeparálja az USA régióját a Globaltól, melynek értelmében bizonyos modelleknél tudni fognak dupla szemrevételezést csinálni. Mondanom se kelljen, de a Galaxy Note20 Ultra 5G az egyik ilyen készülékük volt, hiszen míg az amerikaiaknál a Snapdragon 865+-os lapkakészlettel, addig a többi régióban, mint pl.: Európában vagy Dél-Koreában az Exynos 990-nel szerelték fel. Az év elején a dél-koreai vállalat sajátfejlesztése kapott bőszen hideget és meleget, hiszen nem éppen sikerült a megfelelő optimalizációja, melynek eredménye az lett, hogy a versenytárs szép előnyre tett szert ugyanolyan árponton.

Sokszor hangoztattam az elmúlt hónapokban, hogy alapvetően nincs probléma a Samsung hardveres megoldásaival, inkább a szoftveresnél kell a gondokat keresni, ami miatt elmaradnak a konkurenciáitól. Ez részben fedi a valóságot, részben pedig nem. A jelenlegi teszt lesz a legjobb bizonyíték arra, hogy ugyanazt az operációs rendszert másképp kell kezelni egy másik chipsetnél, hiszen nagyon sok múlik a feldolgozó processzorrészen, elengedhetetlen a finomítás.

A DxOMark csapata beszerzett egy Exynos 990-es modellt, melynél eléggé meglepő végeredmény született.

Egymásnak eresztették az eltérő lapkakészlettel szerelt Galaxy Note20 Ultrákat.
Forrás: DxOMark

Mint az látható a fenti fotón, az Exynos 990-nel felszerelt Galaxy Note20 Ultra 5G magasabb pontszámot generált, mint a Qualcomm-féle Snapdragon 865+-os lapkája. Nem tűnik soknak az a 3 pontnyi differencia, de higgyétek el, ilyen magasságokban olyan ez, mint a kameraszenzornál a 0.2-es fényérték, aminél már nagyon nagy az eltérés.

Aki mélyebben elmerülne a tesztekben, azoknak mutatnám a cikkeket. Az USA-ban helyet kapó készüléknek a próbatételét itt olvashatjátok el, míg a hazánkban feltűnőkét ide klikkelve. Hogy teljes legyen a körkép, azt azért megemlíteném, hogy a Galaxy Note20 Exynos-os változata hasonlóképpen 120 ponton zárt, míg aSnapdragonos tesztjét még nem ejtették meg, de mindenképpen érdemes fejben tartani, hogy a sokak által kritizált gyengébb és minőségtelenebb termék hozza azt a színvonalat, mint az Ultra jelzővel és utótaggal ellátott. Dióhéjban mindenképpen összefoglalnám, melyik javára mi szólt!

Kezdjük a sort a fényképekkel. Az állóképeknél a színvilágban verhetetlen a Snapdragon, hiszen 100 pontot tett le az asztalra. A textúrák összerakásában szintúgy ügyesebb, azonban a hidegzuhanyt akkor kapják a felhasználók, amikor az autófókusszal vetik össze, hiszen 94 ponttal lealázza a jenkik megoldását, aminél csak 88-at tudnak felmutatni. Szintén meg kell említeni a gyengébb fényviszonyok közötti fotózást, aminél egyik se teljesít kimagaslóan, azonban a saját fejlesztés egy fokkal azért erősebb.

Nincs különbség az expozíciók összerakásánál, ahogy a bokeh képek gyártásánál sem. Fej-fej mellett araszol egyik a másikhoz képest. A zoom lencsék képalkotása mondhatni megint csak azonosak, nem igazán tennék különbséget.

Egymás mellett a kétlapka készlet teljes elemzése!
Forrás: DxOMark #1 | DxOMark #2 | Kreálta: Galaxy Világa

A videónál szintén mutatkozik az eltérés. Míg a Qualcomm chipsetjével az expozíció kell abszolút kiemelni, ami a színekkel remek összhatást ér el, addig az Exynos lapka sokkal több téren bravúroz. Kezdeném azzal, hogy zajmentességben jobban teljesít. Folytatnám azzal, hogy ugyanolyan stabil mozgás kikompenzálás mellett egy fokkal gyorsabb az autófókusza. Ám, amiben rengeteget kell fejlődnie az amerikaiaknak az a textúrák összerakása, aminél 76 kontra 84 a különbség, amit cseppet sem lehet elhanyagolhatónak hívni.

Remélem a jövőben többször készítenek rövidebb időn belül hasonló teszteket, mert így legalább látják az európai felhasználók, hogy annyira még sem rossz a hazai lapkakészlete a Samsungnak – legalábbis jobban van a szoftver rá optimalizálva fotózás és videózás szempontjából.

Sokat javítottak a zoom lencsén, amit a Galaxy S21 Ultra meg is mutat

Jövőre ismét egy erős év elé nézhetünk, hiszen a Galaxy S20-termékcsaláddal elindult egy masszív fejlesztési folyamat, ami 2021-ben teljesedhet ki. Ugye a Galaxy S20 Ultra-ban kapott helyet a Samsung első komolyabb periszkopos zoom megoldása, amivel a felhasználók akár 100x-os hibrid közelítést kaptak. A megoldás hagyott némi kivetni valót maga után, de el kell valahol kezdeni. A Galaxy Note20 Ultra-nál változtattak az elképzelésen és a szenzoron, így sokan kíváncsiak arra már, hogy az Ultra-család következő generációja mire lesz képes?! Képes lesz felülmúlnia az elődjeit, vagy elvérzik?

Az elmúlt hetekben nagyon sok szivargás történt, amit szerintem a Samsung se bán annyira, hiszen olyan adatok és tények kerültek napvilágra, amelyek vásárlásra adnak ösztönzést. Most nem az új kamerasziget dizájnra fókuszálnék, hanem az azon feltűnő “teleobjektívre”, ami megmutatta magát: milyen az, ha valaki 50x-es tartományban szeretné levadászni a Holdat. A teljesség kedvéért mellécsapták a Galaxy Note20 Ultra fotókészségét, melynek összhatása magáért beszél!

Tartanám magam a sokszor hangoztatott kijelentésemhez, miszerint a Samsung nem a hardveres fejlesztéseken csúszik el, hanem inkább a nyersanyagok szoftveres feldolgozásán. Elég csak magunk elé képzelni az előző főszenzorját – a 108MP-es ISOCELL-t – , ami a Xiaomi okostelefonjában jobban muzsikált. Hiába alkalmazzák pl.: a pixelösszevonást, – aminél mindenképpen kiemelném, hogy nagyon jó elképzelés -, a végeredmény mégsem lesz olyan, mint amit megálmodtak. A fentebb látható fotó összehasonlítás azért megnyugtatja a közönséget, mert egy bennfentes felhasználó lőtte egy majdnem kész termékkel, amelyre biztosan fog még szoftveroptimalizálás történni.

A Galaxy S21 Ultra 5G-vel készített kép sokkal tisztább, részletgazdagabb, valamint a fehéregyensúlyja is rendben van. Kíváncsi lennék, hogy paraméter szempontból ugyanazzal dolgozott-e a kép készítője, nem pedig az őszi tollas csúcsnál visszább fogta a végeredményt, hogy a végelszámolásnál az utód jöjjön ki pozitívabb kicsengésben?!

Van egy másik fotónk is, amelyen 60x-os közelítésben fűrészhető a Hold. Már nem azért, de ha tényleg fedi a valóságot, akkor megérte egy generációt várni a kiforrására. Alap DSLR fényképezőgép tudást látok magam előtt, ami elképesztő. Oké, árfekvésben lesznek eltérések, hiszen 500 ezer forint körül nyitóárárral bátran lehet számolni, de cserében a minőség magáért fog beszélni, ami nem egy elhanyagolható tényező.

Mit szóltok a két fotóhoz? Érzekelitek a különbséget?

Hivatalos a One UI 3.0 és az Android 11 magyarországi ütemterve

A Samsung Magyarország kiadta a hivatalos közleményt, miszerint melyik készülékére mikor érkezhet meg az Android 11-es operációs rendszer a One UI 3.0-ás felülettel! Az előző év mintájára, ismételten a közlés helyéül a Samsung Members applikációját használták, hiszen az éppen futó karácsonyi nyereményjáték-sorozatból fakaróan sokkal nagyobb forgalmaz bonyolít le, illetve rá szeretnék szoktatni a közönségüket, hogy sűrűbben használják azt, ahogy a Community közösségi felületét is, ami elérhető általa.

Szintén nincs változás a frissítési menetrend lefolyásában, hiszen legelőször a tavasszal napvilágot látott Galaxy S-széria tagjai kapták meg. Olyannyira, hogy szinte mindegyik modellre elérhető lett az elmúlt 1 hétben, mind a független, mind szolgáltatói oldalról. A Galaxy S20 FE természetesen kivételt képez, hiszen októberben debütált, így legkorábban februárban futhat be a friss Android 11-es operációs rendszer rá. A listán helyet foglal az 5G-s változata, ami azért fura, mert nincs egyelőre forgalomban egyik csatornán sem. Szerintünk, egyre közelebbi a készülék bevezetésének időpontja, hiszen a Galaxy Note10+ 5G vagy éppen a Galaxy S20+ 5G is elérhető volt részükről.

Jövő év elején lehet számolni: a Galaxy Note20-aknak, a Galaxy Note10-eknek, a Galaxy S10-eknek és a Galaxy Z-termékcsalád tagjainak az update-jével. A jelenlegi felállás szerint a középkategóriás készülékek közül a Galaxy A51-re futhat be legkorábban, aminél márciust emlegetik. Ugyanebben a hónapban érkezhet a Galaxy Tab S7-családra. Ami viszont abszolút fura, hogy a tavalyi Galaxy A-szériások a jelek szerint hamarabb frissülhetek, de lentebb szemléltetem is dátumok formájában. Az utolsó fázisban megint a tabletek kapnak odafigyelést, valamint a gyengébb belépőszériások.

A teljesség kedvéért feltűntettem a németországi régiónak a plusz termékeit is, amelyek Magyarországot elkerülték, gondolok itt: a Galaxy M-szériára, valamint a 2020-as belépőszintű Galaxy A széria modelljeire.

A One UI 3.0 felületének egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2020 decemberében:

2021 januárjában:

2021 februárjában:

2021 márciusában:

2021 áprilisában:

  • Galaxy A71 (SM-A715F) – [Frissítve – 2021.03.25]
  • Galaxy A40 (SM-A405F) – [Frissítve – 2021.03.29]
  • Galaxy M51 (SM-M515F) – Németországban – [One UI 3.1 – 2021.03.15]

2021 májusában:

2021 júniusában:

  • Galaxy A41 (SM-A415F)
  • Galaxy A31 (SM-A315F)
  • Galaxy A21s (SM-A217F)
  • Galaxy Tab Active3 (SM-T575F)
  • Galaxy Tab A7 2020 (SM-T500 | SM-T505F)
  • Galaxy A11 (SM-A115F) – Németországban
  • Galaxy A01 (SM-A015F) – Németországban
  • Galaxy A01 Core (SM-A013F) – Németországban
  • Galaxy M11 (SM-M115F) – Németországban

2021 júliusában:

2021 augusztusában:

2021 szeptemberében:

A [2] oldalon megtalálhatjátok a közlemény képernyőfotóját.

Betűk és számok fogságában!

Túl vagyunk lassan a 2020-on. Az év utolsó hónapja már inkább a jövő év termésére koncentrál. Az internet népe bőszen azt próbálja megtudni, illetve leleplezni, hogy mit hoz 2021. Az okostelefon iparánál sincs másképpen. A dél-koreai vállalat egyik legmegosztóbb kérdése ismét beépült a köztudatba, miszerint Mi lesz a sorsa a Galaxy Note-termékcsaládnak?! Vannak arról pletykák, sőt eléggé bennfentes oldalak részéről megerősítések, hogy a következő Galaxy S széria egyik tagjánál az S Pen képesség feltűnik. Nincs a Samsung oldalról megerősítés, és valószínűleg az év eleji Unpacked eseményig nem is lesz.

A Galaxy S21 Ultra-nál említik a toll használatának lehetőségét, hiszen azt lehet már tudni, hogy ez sem lesz kisebb készülék az elődjéhez mérten. Szinte biztosra vehető, ha megtörténik a támogatás, akkor sem kap a készülék vázában helyet a neki szánt S Pen, hanem csak külön megvásárolható formában lehet hozzájutni. Tárolását mondjuk egy toknak köszönhetően lehet elképzelni, szóval lesznek meglepetések bőszen, ha „beérik ez a gyümölcs”.

Öröklődhet tovább a toll?
Fotó: Galaxy Világa

Ha már felhoztam, akkor egy úttal szeretném azt is leírni, hogy a jelenlegi pletykák arról szintén beszámolnak, hogy az előrendelőknek ajándékkal készül mindegyik képviselet. Várhatóan a legfrissebb vezeték nélküli fülhallgatót lehet bizonyos modellek után megigényelni a Samsung Members-ön keresztül; valamint, nincs kizárva, hogy a Galaxy S21 Ultra-nál a vele kompatibilis toll is választható lesz. Annyi biztos, hogy a dobozba nem fog helyet kapni. A fülhallgató még kérdéses, bár a Galaxy S20 FE-ből már kivették, ha pedig melléjár ajándékba az előrendelőknek, akkor valamelyest van azért kompenzáció.

De! … most nem ezzel szeretnék foglalkozni, hanem a jövő évi felsőkategóriában helyet foglaló készülékek neveivel. A Galaxy S21 kódneve Palette lett, amiről már beszámoltam október első napjaiban. Még előbb, valamikor augusztusban írta meg az egyik közkedvelt szivárogtató, hogy a rövidített kódnevek között miket tartunk számon. Mielőtt rátérnék, előzményként bebiggyeszteném a 2020-as csúcsmodellek betű-szám-kombinációját:

Termék:Rövidített kód:Fedőnév:
Galaxy S20X1Hubble
Galaxy S20+Y2Hubble
Galaxy S20 Ultra 5GZ3Hubble
Galaxy Note20C1Canvas
Galaxy Note20 Ultra 5GC2Canvas
Galaxy Z Flip?Bloom
Galaxy Z Flip 5G?Bloom-X
Galaxy Z Fold2?Winner2

Legjobb tudomásom szerint a hajlítható okostelefonok nem kaptak rövidített kódot, viszont ha tévednék, akkor bátran tessék kijavítani. A fedőnevekkel ellenben tisztában vagyok, így ott nincs meglepetés!

A Samsung se fedi el, hogy kódnevekkel illeti a termékeit.
Forrás: Samsung Australia

Max Weinbach számolt be arról október első felében, hogy milyen rövidített kódnevek láthatnak napvilágot a 2021-es évben a Samsung portfóliójában:

Az idő múlásával akadtak azért olyan médiumok, amik megpróbáltak átlátni a szitán, majd megfejteni, hogy 2021 elején melyik rövidítésekbe futhatunk bele. Ha a 2020-as évet vesszük alapul, illetve a Galaxy S20-akat, akkor megfigyelhető az abc sorrend, valamint a számozásnál a növekvő rend. Ha a mintára építünk, akkor talán a legvalószínűbb opciót az alábbi:

  • M1 – Galaxy S21
  • N2 – Galaxy S21+
  • O3 – Galaxy S21 Ultra

Az O3-at vették a legtöbben alapul, ugyanis a források megerősítették, hogy ez a modell S Pen kompatibilitással rendelkezik. Ergo, használható lesz a Samsung tolla rajta. Azt már tudni véljük, hogy három taggal rendelkezik az S-széria, így a ‘3’ végződés támpontot nyújt. A többi pedig adja magát, hiszen az ‘O’ előtt az ‘N’ és az ‘M’ betű foglal helyet.

A Galaxy Note20-aknál egységes betűt (‘C’) használtak, csak a számozás tért el. A sémát ráhúzva a következő Galaxy Note21-ekre: a ‘D1’ és a ‘D2’ a legvalószínűbb rövidítés. Oké, hogy szó sincs jelenleg a termékcsaládról, mégis akad olyan külföldi médium, aki szerint nem kellene temetnünk a tollas megoldásokat, hiszen a Galaxy S21 Ultra-val nem a Note-ok leváltása a cél, illetve az, hogy a Galaxy Z Fold 3 is megkaphatja a kijelzőjénél a digitalizáló réteget még nem zárja ki, hogy teljesen el kellene tűntetni a Note-okat.

A listán helyet foglaló további betűk lehetnek olyan prototípusok, amik 2021-ben se látnak napvilágot, illetve olyanok, amik a hajlítható készülékek kilétét leplezik. Ha van elképzelésetek, melyik mi lehet, írjátok meg komment formában!