Címke: Galaxy Note 20

A Galaxy összeköt az ünnepek alatt is!

Reméljük, mindenkinek boldogan, meghitten és békében zajlanak az ünnepek. A kereskedelmi tévék leporolták a megszokott karácsony témájú filmjeiket és műsoraikat. Maguk a reklámblokkok is átformálódtak más tematikára. Idén a Samsung hazai képviselete öt különböző félperces videóval rukkolt elő azoknak, akik nem tudták eldönteni, milyen termékkel lepjék meg szeretteiket. Adnak hozzá tippeket, amelyek sorában: a Galaxy S20 FE, a Galaxy Note20, a Galaxy Buds Live, a Galaxy Tab S7 és a Galaxy Watch3 foglalt helyet. Mikor, ha nem szenteste a legtökéletesebb alkalom ezeknek a megmutatása. Nem szaporítanám a szót, helyette átadnám a teret.

A ‘tovább mögött’ található a másik négy!

“A Galaxy összeköt az ünnepek alatt is!” Tovább olvasása

Hivatalos a One UI 3.0 és az Android 11 magyarországi ütemterve

A Samsung Magyarország kiadta a hivatalos közleményt, miszerint melyik készülékére mikor érkezhet meg az Android 11-es operációs rendszer a One UI 3.0-ás felülettel! Az előző év mintájára, ismételten a közlés helyéül a Samsung Members applikációját használták, hiszen az éppen futó karácsonyi nyereményjáték-sorozatból fakaróan sokkal nagyobb forgalmaz bonyolít le, illetve rá szeretnék szoktatni a közönségüket, hogy sűrűbben használják azt, ahogy a Community közösségi felületét is, ami elérhető általa.

Szintén nincs változás a frissítési menetrend lefolyásában, hiszen legelőször a tavasszal napvilágot látott Galaxy S-széria tagjai kapták meg. Olyannyira, hogy szinte mindegyik modellre elérhető lett az elmúlt 1 hétben, mind a független, mind szolgáltatói oldalról. A Galaxy S20 FE természetesen kivételt képez, hiszen októberben debütált, így legkorábban februárban futhat be a friss Android 11-es operációs rendszer rá. A listán helyet foglal az 5G-s változata, ami azért fura, mert nincs egyelőre forgalomban egyik csatornán sem. Szerintünk, egyre közelebbi a készülék bevezetésének időpontja, hiszen a Galaxy Note10+ 5G vagy éppen a Galaxy S20+ 5G is elérhető volt részükről.

Jövő év elején lehet számolni: a Galaxy Note20-aknak, a Galaxy Note10-eknek, a Galaxy S10-eknek és a Galaxy Z-termékcsalád tagjainak az update-jével. A jelenlegi felállás szerint a középkategóriás készülékek közül a Galaxy A51-re futhat be legkorábban, aminél márciust emlegetik. Ugyanebben a hónapban érkezhet a Galaxy Tab S7-családra. Ami viszont abszolút fura, hogy a tavalyi Galaxy A-szériások a jelek szerint hamarabb frissülhetek, de lentebb szemléltetem is dátumok formájában. Az utolsó fázisban megint a tabletek kapnak odafigyelést, valamint a gyengébb belépőszériások.

A teljesség kedvéért feltűntettem a németországi régiónak a plusz termékeit is, amelyek Magyarországot elkerülték, gondolok itt: a Galaxy M-szériára, valamint a 2020-as belépőszintű Galaxy A széria modelljeire.

A One UI 3.0 felületének egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2020 decemberében:

2021 januárjában:

2021 februárjában:

2021 márciusában:

2021 áprilisában:

  • Galaxy A71 (SM-A715F) – [Frissítve – 2021.03.25]
  • Galaxy A40 (SM-A405F) – [Frissítve – 2021.03.29]
  • Galaxy M51 (SM-M515F) – Németországban – [One UI 3.1 – 2021.03.15]

2021 májusában:

2021 júniusában:

  • Galaxy A41 (SM-A415F)
  • Galaxy A31 (SM-A315F)
  • Galaxy A21s (SM-A217F)
  • Galaxy Tab Active3 (SM-T575F)
  • Galaxy Tab A7 2020 (SM-T500 | SM-T505F)
  • Galaxy A11 (SM-A115F) – Németországban
  • Galaxy A01 (SM-A015F) – Németországban
  • Galaxy A01 Core (SM-A013F) – Németországban
  • Galaxy M11 (SM-M115F) – Németországban

2021 júliusában:

2021 augusztusában:

2021 szeptemberében:

A [2] oldalon megtalálhatjátok a közlemény képernyőfotóját.

Betűk és számok fogságában!

Túl vagyunk lassan a 2020-on. Az év utolsó hónapja már inkább a jövő év termésére koncentrál. Az internet népe bőszen azt próbálja megtudni, illetve leleplezni, hogy mit hoz 2021. Az okostelefon iparánál sincs másképpen. A dél-koreai vállalat egyik legmegosztóbb kérdése ismét beépült a köztudatba, miszerint Mi lesz a sorsa a Galaxy Note-termékcsaládnak?! Vannak arról pletykák, sőt eléggé bennfentes oldalak részéről megerősítések, hogy a következő Galaxy S széria egyik tagjánál az S Pen képesség feltűnik. Nincs a Samsung oldalról megerősítés, és valószínűleg az év eleji Unpacked eseményig nem is lesz.

A Galaxy S21 Ultra-nál említik a toll használatának lehetőségét, hiszen azt lehet már tudni, hogy ez sem lesz kisebb készülék az elődjéhez mérten. Szinte biztosra vehető, ha megtörténik a támogatás, akkor sem kap a készülék vázában helyet a neki szánt S Pen, hanem csak külön megvásárolható formában lehet hozzájutni. Tárolását mondjuk egy toknak köszönhetően lehet elképzelni, szóval lesznek meglepetések bőszen, ha „beérik ez a gyümölcs”.

Öröklődhet tovább a toll?
Fotó: Galaxy Világa

Ha már felhoztam, akkor egy úttal szeretném azt is leírni, hogy a jelenlegi pletykák arról szintén beszámolnak, hogy az előrendelőknek ajándékkal készül mindegyik képviselet. Várhatóan a legfrissebb vezeték nélküli fülhallgatót lehet bizonyos modellek után megigényelni a Samsung Members-ön keresztül; valamint, nincs kizárva, hogy a Galaxy S21 Ultra-nál a vele kompatibilis toll is választható lesz. Annyi biztos, hogy a dobozba nem fog helyet kapni. A fülhallgató még kérdéses, bár a Galaxy S20 FE-ből már kivették, ha pedig melléjár ajándékba az előrendelőknek, akkor valamelyest van azért kompenzáció.

De! … most nem ezzel szeretnék foglalkozni, hanem a jövő évi felsőkategóriában helyet foglaló készülékek neveivel. A Galaxy S21 kódneve Palette lett, amiről már beszámoltam október első napjaiban. Még előbb, valamikor augusztusban írta meg az egyik közkedvelt szivárogtató, hogy a rövidített kódnevek között miket tartunk számon. Mielőtt rátérnék, előzményként bebiggyeszteném a 2020-as csúcsmodellek betű-szám-kombinációját:

Termék:Rövidített kód:Fedőnév:
Galaxy S20X1Hubble
Galaxy S20+Y2Hubble
Galaxy S20 Ultra 5GZ3Hubble
Galaxy Note20C1Canvas
Galaxy Note20 Ultra 5GC2Canvas
Galaxy Z Flip?Bloom
Galaxy Z Flip 5G?Bloom-X
Galaxy Z Fold2?Winner2

Legjobb tudomásom szerint a hajlítható okostelefonok nem kaptak rövidített kódot, viszont ha tévednék, akkor bátran tessék kijavítani. A fedőnevekkel ellenben tisztában vagyok, így ott nincs meglepetés!

A Samsung se fedi el, hogy kódnevekkel illeti a termékeit.
Forrás: Samsung Australia

Max Weinbach számolt be arról október első felében, hogy milyen rövidített kódnevek láthatnak napvilágot a 2021-es évben a Samsung portfóliójában:

Az idő múlásával akadtak azért olyan médiumok, amik megpróbáltak átlátni a szitán, majd megfejteni, hogy 2021 elején melyik rövidítésekbe futhatunk bele. Ha a 2020-as évet vesszük alapul, illetve a Galaxy S20-akat, akkor megfigyelhető az abc sorrend, valamint a számozásnál a növekvő rend. Ha a mintára építünk, akkor talán a legvalószínűbb opciót az alábbi:

  • M1 – Galaxy S21
  • N2 – Galaxy S21+
  • O3 – Galaxy S21 Ultra

Az O3-at vették a legtöbben alapul, ugyanis a források megerősítették, hogy ez a modell S Pen kompatibilitással rendelkezik. Ergo, használható lesz a Samsung tolla rajta. Azt már tudni véljük, hogy három taggal rendelkezik az S-széria, így a ‘3’ végződés támpontot nyújt. A többi pedig adja magát, hiszen az ‘O’ előtt az ‘N’ és az ‘M’ betű foglal helyet.

A Galaxy Note20-aknál egységes betűt (‘C’) használtak, csak a számozás tért el. A sémát ráhúzva a következő Galaxy Note21-ekre: a ‘D1’ és a ‘D2’ a legvalószínűbb rövidítés. Oké, hogy szó sincs jelenleg a termékcsaládról, mégis akad olyan külföldi médium, aki szerint nem kellene temetnünk a tollas megoldásokat, hiszen a Galaxy S21 Ultra-val nem a Note-ok leváltása a cél, illetve az, hogy a Galaxy Z Fold 3 is megkaphatja a kijelzőjénél a digitalizáló réteget még nem zárja ki, hogy teljesen el kellene tűntetni a Note-okat.

A listán helyet foglaló további betűk lehetnek olyan prototípusok, amik 2021-ben se látnak napvilágot, illetve olyanok, amik a hajlítható készülékek kilétét leplezik. Ha van elképzelésetek, melyik mi lehet, írjátok meg komment formában!

Összehozzák a kedvezményeket a Samsung márkaboltok

Most értem csak utol magam a decemberre kiírt promóciókkal, ugyanis azzal, hogy meghosszabbodott a Zöld hét ajánlat, egy másik is elstartolt december 1-jével, ami kimondottan a legfrissebb okostelefonokat érinti. A Samsung Magyarország úgy döntött, hogy összehozza a kedvezményeket az év utolsó hónapjára, amelyben a Galaxy Note 20, a Galaxy Note 20 Ultra és a Galaxy S20 FE kiemelten fontos szerepet kap. Ugye csak trade-in kedvezménnyel lehetett lejjebb csapni a felsorolt termékek árait, azonban most instant 10%-kal csökkentik a végáraikat, nem kell hozzá semmiféle promócióban részt venni.

A kiszemelt okostelefon mellé érdemes lesz hordható kiegészítőt is vásárolni a Galaxy Buds- vagy a Galaxy Watch-termékcsaládból, ugyanis ekkor már 15%-kal lesz olcsóbb; valamint a választott wearable-höz is hasonló kedvezménnyel jutsz hozzá. Ezen felül grátiszban hozzád csapnak egy szilikontokot, melynek opcióit lentebb írnám. Ha pedig nem szilikontokra vágynál, akkor sincs semmi probléma, mivel a vásárolt tokelképzelésből is elengednek hasonlóan 15%-ot – amit legfeljebb 5db tokig lehet igénybe venni.

A teljesség kedvéért azért mutatnám a megszokott táblázatot. Ugye a ‘Holiday ár’ elnevezésű oszlop takarná a 10%-os engedményt, a ‘15%-os kedvezmény’ nevű oszlop pedig azt, amikor mellett vásárolsz wearable-t, akkor mit kóstál a választott okostelefonod végára:

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Holiday ár:15%-os kedvezmény:
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft224 990 Ft212 490 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft319 490 Ft301 690 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft436 490 Ft411 990 Ft

Ugye említettem, hogy ha vásárolnál mellé Galaxy Buds- vagy Galaxy Watch szériás terméket, akkor grátiszba az alábbi tokok közül választhattok. Értelemszerűen másik modellét nem választhatod! A teljesség kedvéért feltűntettem, mennyi lenne a fogyasztói áruk, illetve mely színvariácok jellennek meg az adott típusoknál, hiszen Magyarországra nem mindegyik került bevezetésre pl.: a Galaxy S20 FE-nél.

Termék:Tokfajta:Szín:Modellkód:Fogy. ár:
Galaxy S20 FESzilikontokNavyEF-PG780TNEGEU6 990 Ft
Galaxy S20 FESzilikontokWhiteEF-PG780TWEGEU6 990 Ft
Galaxy Note20SzilikontokBlackEF-PN980TBEGEU7 990 Ft
Galaxy Note20SzilikontokCooper BrownEF-PN980TAEGEU7 990 Ft
Galaxy Note20SzilikontokMintEF-PN980TMEGEU7 990 Ft
Galaxy Note20 UltraSzilikontokBlackEF-PN985TBEGEU7 990 Ft
Galaxy Note20 UltraSzilikontokCooper BrownEF-PN985TAEGEU7 990 Ft
Galaxy Note20 UltraSzilikontokWhite SilverEF-PN985TWEGEU7 990 Ft

A promóció: 2020. december 1. és 31. között zajlik, illetve a készlet erejéig. A részvételi feltételekről, valamint a szabályzatról ide klikkelve informálódhat.

Íme a hirdetménye a promóciónak:

A decemberi okostelefon árakról…

Túl vagyunk az év legmeghatározóbb időszakán, hiszen a november a Black Friday-őrületre fókuszált 2020-ban is. Kíváncsiak leszünk, hogy a piackutatócégek milyen eladási adatokról fognak beszámolni, illetve a COVID-világjárvány második hulláma mennyire érintette az időszakot. Magyarország se maradt ki azon országok névsorából, ahol megszorítások léptek életbe, viszont szerencsére olyan mértékű bezárás, mint amit tavasszal megtapasztaltunk nem volt. Talán a nagyobb kérdés az, hogy a tavalyi azonos időszakhoz mérten, mennyivel mozdultak el a mutatók? – illetve, melyek voltak a legkelendőbb termékek!

A decembert se szabad félvállról venni, hiszen az év utolsó két hónapjában generálódik a legnagyobb eladás. Most, hogy a kereskedelem online csatornákra átcsapott, amondóak vagyunk, hogy magasabb mutatók fognak mutatkozni, mint 2019-ben. A Samsung Magyarország több termékének az árát megváltoztatta, de ezek csak alapárak. A hónap mindegyik napjára készülni fog különféle promóciókkal, amiről a folytatásban ugyanúgy jönnek a külön cikkek. Nézzük elsőként az okostelefonok szegmensét.

A következő árak: 2020. december 1-je és 31-e között értendők – azon időszakokra, amikor a termékek nincsenek valamiféle promócióban. Lássuk csak!

Érkezik az ünnepi szezon.
Fotó: Samsung USA

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Novemberhez képest december nem hozott sok változást árazás területén a belépőszintnél és a középkategóriánál. Sehol se tudnék elmozdulást kiragadni a felsorolásból. Négy terméknél maradt a nyitóár, hiszen az XCover-termékcsaládnál eleve sosincs leértékelés; illetve a Galaxy A21s és a Galaxy A31 duójának 128GB-os tárhelyvariánsa még frissnek tekinthető, így megtartották a bevezetési árpontjukat.

Termék:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q4-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felső kategóriánál kicsit más a helyzet. Nemsokára megírom, de a Samsung Magyarország egész hónapra kiterjedő promócióba kezdett, mellyel lejjebb nyomta a drágább termékeinek az árait. Gondolok pl.: a Galaxy Note20-ra, a Galaxy Note20 Ultra-ra vagy éppen a Galaxy S20 FE-re. Kiindulva abból, hogy havi leárazást kaptak, ez évben még megtartanám a nyitópontjukat.

Változás vélhető felfedezni ellenben a Galaxy S20+ BTS Edition-jénél, ami 389 990 Ft-ról 349 990 Ft-ra csökkent, elengedve ezzel 40 ezer forintot az alapárából. Szintén csökkentettek a Galaxy S20-nál is, hiszen novemberhez mérten 10 ezret engedtek el. Nyilván közrejátszhat az a tény, miszerint kifutó modellről beszélünk, amelynek készletei az utolsókat rúgják.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20 FE256GB274 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft289 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft349 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

Helytállt a Galaxy Note20 a DxOMark tesztjén

„Kicsit a bors, de erős” effektussal találhatjuk szembe magunk, amikor rápillantunk a Samsung Galaxy Note20 hátlapi kameratesztjére a DxOMark weboldalán. A kritikus szemek minden népszerű készüléket górcső alá vesznek, hogy azokat rangsorba állítsák. A kezdetekben csak a kamerákra helyeződött a hangsúly, majd kiszélesedett a paletta, hiszen a hangzás mellett már a kijelzők tesztelésére is ráfeküdtek. A népnek van igénye, így kiszolgálják azt. Ha visszaemlékeztek, akkor még október elején olvashattátok a nagyobb tollas testvér mellett szóló érveket, amit azóta némiképp felülvizsgáltak egy hónappal később. Jobban nem járt a dél-koreai vállalat a húzással, azonban legalább fixálódott, mire képes a jelenlegi legdrágább modellje.

Igen ám, de vannak olyan felhasználók, akik inkább a „kisebb” méretet preferálják. Nekik lehet egy tökéletes választás a glasstic hátlappal ellátott Galaxy Note20, ami kamerasziget szempontjából más elven próbálja az igényeket kielégíteni, azonban összességében nem leszünk csalódottak a végeredménnyel, mert bizony a helytállás a pontszámain abszolút mutatkozik.

A DxOMark szerkesztősége szerinti végpontszáma.
ForrásDxOMark | Képernyőfotó kreátor: Galaxy Világa

Összesített pontértéke 120-on állt meg, mint ahogy a nagytestvérének. Szerintem erre azért nem sokan gondoltak volna?! Már csak azért sem, mert a két termék között egy egészséges 100 ezer forintos árkülönbség felfedezhető a magyarországi piacon, de máshol is hasonló!

A csapat a Galaxy Note20-ból az Exynosos változatot tesztelte, azaz azon típust, ami Európában is jelen van. Mint említettem, a két Galaxy Note 20 között egyetlen pontnyi különbséget se találtak. Ezzel pedig adja magát a tény, hogy a Samsung berkein belül a Galaxy S20 Ultra 5G bitorolja a trónt 126 pontjával, amelytől az őszi tollas jószágok jelentősen elmaradnak. TOP20-ba azért sikerült még behozniuk magukat, azonban elég sokan vannak előttük, köztük a legújabb Apple okostelefonok is, ami azért szívfájdítóként élhető meg. A trónt továbbra is a Huawei Mate 40 Pro birtokolja 136 ponttal – amelynek hasonlóan magas (104 pontnyi) értéke van szelfie tesztnél is, hogy a 2020-as év királya címet behúzza.


A teljesség kedvéért mutatnám a hátlapi kamerasziget főbb jellem vonásait:

  • Tripla kamera:
    • Főszenzor: 12 MP, 1/1.76″ méretű szenzor, 1.8µm-es pixelméret, 26 mm-es lencse, f/1.8-as rekeszérték, Dual Pixel PD-autófókusz, optikai képstabilizátor.
    • Ultra-széles szenzor: 12MP, 1/2.55″ méretű szenzor, 1.4µm-es pixelméret, 13 mm-es lencse, f/2.2-as rekeszérték.
    • Teleszenzor: 64MP, 1/1.72″ méretű szenzor, 0.8µm-es pixelméret, 27 mm-es lencse, f/2.0-as rekeszérték, PD-autófókusz, optikai képstabilizátor. (3x-os optikai zoom, 30x-os hibrid zoom)
  • Dual-Pixel technológia.
  • auto-HDR felvételek.
  • LED vaku.
  • Videó képesség: 8K 4320p/24fps, 4K 2160p/60 fps.

Fényképezésben jobb pontszámot hozott a kisebb modell, hiszen 123-mal zárta (122 helyett) a kategóriát, ám zoom tartományban picivel elmaradt, mégis csak 74 lett az összesített pontja (76-tal szemben). Videózásnál sem érződik annyira jelentősen a differencia, hiszen egyetlen értékkel marad el, ami ilyen magasságban figyelmen kívül hagyható. A teszt teljes valójában itt olvasható el, azonban azért összefoglalnánk dióhéjban, miket emeltek ki és marasztaltak el.

A Samsung termékekre jellemző magas dinamikatartományt a Galaxy Note20-nál is kiemelték, ami legfőképpen kültéri fotóknál élvezhető. Hiába van kisebb zoom tartománya, mégsem marasztalták el a képek részletességét. Nem estek szét azok (kisebb gyűjtőtávnál), amikor alkalmazták a közelítést. Meg voltak elégedve az ultraszéles kamerával is, valamint az éjszakai portrézás végeredményével, amikor a vakut segítségül hívták. Zárásképpen az optikai képstabilizátorát éltették, hiszen videózásnál nagyon jól kompenzálta a mozgást.

Elmarasztalták viszont a színdúságot, amit beltéri fényképeknél tartottak zavarónak. Nagyobb zoom tartományoknál már azért lehetett kritizálni a fotók minőségét, amelyeknél már a hibrid megoldás vegyül az optikaival. Alacsony fényviszonyok mellett zajossá váltak a képek, vagy éppen nem voltak eléggé részletgazdagok.

Összességében: becsületesen teljesített, bátran ajánlják a készüléket, ami éppen az 1.000 dolláros ársáv alatt van.

Újabb misztikus színek debütáltak az USA-ban

Az ünnepi szezon beköszöntével a legtöbb Samsung képviselet mindent megtesz annak érdekében, hogy a vásárlóknak kedvezzen. Idén sem lesz másképp, hiszen a Samsung Magyarország egy karácsonyi meglepetéssel készül, amiről még mi sem tudunk sokat; csak annyit, amennyit az egyik eldugott aloldalukon közzétettek. Ezzel szemben az Egyesült Államokban más a helyzet, ugyanis két csúcskategóriás termékhez újabb színeket vezetnek be, hogy még egyedibbé tegyék a portfóliójukat. Hogy melyik a jobb húzás, arról majd jövőre értekezünk!

Történt ugyanis az, hogy a kínaiaknál már napvilágot látott Mystic Red színkóddal ellátott Galaxy Note20 5G kerül a színvariációjuk közé. November végéig a termék csak a Mystic Green, a Mystic Bronze és a Mystic Grey volt vásárolható, azonban exkluzív módon beépítették a kínálatukba. Jelenleg egyedi ajánlatokkal várják az érdeklődőket, hiszen 150 dollárt engednek el a végösszegből, ha pedig készülékbeszámítással élnek az ottélők, akkor akár 400 dollárral kerülhet kevesebbe a legújabb okostelefonjuk.

Nem csak a tollas csúcskategória színválasztékát frissítették fel, hanem a Galaxy Z Flip 5G-jét is. A kezdetekben a Mystic Grey és a Mystic Bronze színekben lehetett beszerezni, azonban decemberbe lépve megváltozott mindez, mivel kiegészült a Mystic White-tal. Hasonlóan a fentebbi modellhez, nála is megfigyelhető árengedmény, ha éppen trade-in kedvezménnyel történik a váltás. Mértéke már számottevőbb, hiszen akár 600 dollár maradhat bizonyos termékek után a felhasználók zsebében, ami nem hangzik rosszul.

A teljesség kedvéért mutatnám a két termék színkódját:

  • Galaxy Note 20 5G – Mystic Red: SM-N981UZRAXAA
  • Galaxy Z Flip 5G – Mystic White: SM-F707UZWAXAA

A jelenség, mármint a fehér szín egyre többszöri feltűnése, kezdi beigazolni Ross Young tweet-jét, miszerint a következő Galaxy S-szériának az alapszínei között kell ismételten emlegetnünk; ahogy az ezüstöt is. Ha belegondoltok, akkor a legutóbbi csúcskategóriásoknál jelen volt mind a kettő, hiszen előbbi a Galaxy Note20 Ultra-nál, utóbbi pedig a Galaxy Z Flip 5G-nél szerzett pozitív benyomást a felhasználók és érdeklődők részéről.

A ‘tovább mögött’ megtekinthető iJustine összegző videója arról, hogy éppen miként is néz ki a két termék csomagolása valójában.

“Újabb misztikus színek debütáltak az USA-ban” Tovább olvasása

Összesítettük az Edigital és a Media Markt Black Friday ajánlatait

Elkészítettem a Black Friday 2020 címkefelhőjét, hogy egy helyen lássátok, milyen ajánlatokkal készültek az idei esztendőkben a különféle üzlethálózatok. A Samsung Experience Store-ok háromnapos eventet tartanak, afféle hosszú hétvége formájában, hogy senki se késsen le az ajánlataikról. Nem csak a készülék portfóliójára adnak árengedményt, hanem a tartozékaikra is. Információnk szerint, ez viszont csak bolti vásárlás során vehető igénybe, a webshopban leadott rendeléseknél sajnos nincs lehetőség a kedvezmény aktiválására. (Természetesen kijátszható a rendszer, hiszen ha nincs módotok felkeresni egyik üzletüket sem, akkor telefonáljatok rá a hozzátok legközelebbire és kérjetek egy átutalásos számlát, mellyel egyből jogosultak leszek a későbbi bolti átvételre is.)

A teljesség kedvéért úgy döntöttünk, hogy szemre vételezzük a konkurens üzlethálózatokat, hiszen a cél: a hivatalos partnereknél történő készülékvásárláson, illetve a jó ár megtalálásán van. A folytatásban az Edigital második körére, valamint a Media Markt Black Friday-hétvégéjére helyeződik a hangsúly. Mind a kettőnél minap startolt el a Fekete Péntek-őrülete, ami egészen vasárnapig fog tartani – illetve a készlet erejéig. És mint láthatjátok majd, akadnak azért olyan okostelefonok, amiből kifogytak.

A tisztánlátás mivoltából azért feltűntettük a novemberi árakat, hiszen úgy véljük érdemes látni azt: mennyivel lehet olcsóbb most, mint ha egy olyan időszakban választanátok a Samsung márkaboltok bármelyikében, amikor nincs rá semmiféle kiemelt promóció.

OKOSTELEFONOK:

A belépőszintű és középkategiás termékek árazása:

Nem csak a Samsung márkaboltoknál van fókuszba a belépőszint és a középkategória, hanem a többi csatornán is. Mind az Edigitalnál, mint a MM-nél a Galaxy A20s a legbasicebb okostelefon, illetve ezzel egyidejűleg a legolcsóbb is. A stáb mégis azt javasolja, hogy inkább az utód mellett tegyétek le a voksot, mert sokkal jobban jártok vele. A középkategóriából a Galaxy A41-re hívnám fel a figyelmet, ami a Media Marktban árminimumon van. Ennyiért nagyon jó deal, pláne, ha kisebb telefonra vágytok. A Galaxy A51 szintén 90 ezer forint remek karácsonyi ajándékválaszték tud lenni. A Galaxy A71-nél nincs árkülönbség a SES-ekhez viszonyítva.

Termék:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy A20s54 990 Ft49 990 Ft48 999 Ft
Galaxy A21s 32GB64 990 Ft55 990 Ft54 999 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft74 990 Ft72 999 Ft
Galaxy A31 64GB89 990 Ft75 990 Ft69 999 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft84 990 Ft79 999 Ft
Galaxy A4189 990 Ft75 990 Ft74 999 Ft
Galaxy A51104 990 Ft90 990 Ft89 999 Ft
Galaxy A71129 990 Ft114 999 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft84 990 Ft84 999 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft177 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

A Media Markt nem hozott külön nagyobb leárazást a felsőkategóriás termékekhez.

Ezzel szemben az Edigital a múltkori ajánlatát hozta el pepitában. Míg a Samsung Experience Store-okban a Galaxy S20 FE-re megy a fókusz, addig a versenytársnál minden másra. Felhívnám a figyelmet, hogy általuk kapta meg a legelső leárazását a Galaxy Note20-termékcsalád, hiszen a sima modellnél 25 ezer, a nagyobbnál pedig 30 ezer forintot engednek el, ami korrekt, főleg úgy, hogy az első negyedévben ilyesmi meg se történhetne papíralapon. Nem véletlenül hoztak a közelmúltban egy trade-in promóciót köré építve.

Termék:Belső tárhely:Novemberi ár:Edigital ár:
Galaxy S10+128GB244 990 Ft229 990 Ft
Galaxy S20+128GB339 990 Ft270 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB459 990 Ft355 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB174 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Note 10256GB259 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB319 990 Ft299 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft329 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB454 990 Ft464 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft529 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft699 990 Ft

TABLETEK:

Csak a tisztánlátás mivoltából hoznám el ismételten a tablet szegmenset, hiszen karácsony előtt egy hónappal már érdemes elgondolkodni a vásárlásán, ha ilyennel termékkel szeretnénk szeretteinket meglepni. A Samsung márkabolthoz ajánlatához képest nincs egyáltalán differencia, szóval bárhol vegyétek a három közül, jó döntötök.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29051 990 Ft42 490 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29561 990 Ft54 999 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T51589 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft99 989 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 999 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 999 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720149 990 Ft134 999 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725164 990 Ft152 999 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft110 490 Ft119 999 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft128 490 Ft139 999 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860229 990 Ft206 999 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865249 990 Ft205 490 Ft224 999 Ft