Címke: Update Roadmap

Hivatalos a One UI 6.0 és az Android 14 frissítési ütemterve

Október végén megkezdődött az Android 14 operációs rendszernek az életciklusa a Galaxy készülékeken. A Samsung egy igen hosszú bétaprogramot tudhat maga mögött a Galaxy S23-széria kapcsán, amely után publikussá tehette a szoftvercsomagot az OTA szerverein keresztül. Ez azért meglepő tény, mert ez volt az a sorozat, ami világszerte ugyanazon processzorral debütált, azaz régiós vagy éppen nemzetközi szinten nem tért el. A jelek szerint, ez nemhogy könnyítette volna a feladatukat a fejlesztőket, hanem megmérettette. Mondjuk az is benne a pakliban, hogy a számos újítás, amit a One UI 6 által kapunk, számos új funkciót tartalmaz, melynek tömegtesztelése könnyebben előidézi a hiba detektálást.

A címsorban azért nem „magyarországi frissítési ütemtervet” írtam, mert az egyelőre nincs. Már tavaly se használta ilyen téren a Samsung Members applikációt a Samsung Magyarország, holott tavalyelőtt ott prezentált a lehetséges menetrendjét; de még a Community közösségi fórumán se publikált hozzákapcsolódóan cikket. Természetesen felkerestük a helyi képviselet sajtóosztályát, ahol érdemleges információt nem kaptunk:

„November közepe óta folyamatosan érkeznek a Galaxy készülékekre a frissítések, és várhatóan december végéig a legtöbb felhasználó számára elérhetővé válnak. Érdemes a Beállítások/Szoftverfrissítés menüpontban a Letöltés és telepítésre rákattintani, és ellenőrizni, hogy érkezett-e új szoftver a készülékhez.”

reagáltak megkeresésünkre

A Samsung Németország viszont használta a Samsung Members applikációt, ahol közzé hirdették, mely termékek és nagyjából melyik hónapban kaphatják meg az ominózus update-et. Ezt azért merjük számotokra elhozni, mert igazából velük vagyunk egy CSC kódon, azaz az EUX keretében, ami rájuk, az ránk is vonatkozik, így az ott írtak fed(het)ik a valóságot. (Mindezt amúgy az a Tarun Vats osztotta meg, aki által a bétaprogramot folyamatosan górcső alatt tartottuk. Dél-Koreában egyébként ez lesz menetrend.)

A fotó alatt, hónapokra leosztva folytatnám, mire mikor érkezhet meg a frissítés. A dátumokat kezeljétek fenntartásokkal – hiszen a változás jogát a gyártó simán fenntartja. Azt viszont leszögezhetjük, hogy december végéig a jogosult termékek többsége megkapja a várva várt rendszerfrissítését.

FONTOS: a lenti lista folyamatosan frissülni fog. Magyarországi szoftverupdate-tek időpontjai fognak felkerülni, azaz, ha mondjuk az USA-ban elérhetővé válik valamelyik termékre, de nálunk még nincs frissítési felajánlási lehetőség, akkor azt nem tűntetjük fel. Ha a termék nem szerepel a listán, akkor nem jogosult az Android 14 / One UI 6 párosára – bár azért akadnak kivételek, mint pl.: az októbertől megjelent modellek, avagy a Galaxy S23 FE, a Galaxy Tab A9-széria vagy éppen a Galaxy Ax5-ök. Mivel európái forgalomban még a lista megjelenésekor nem kerültek, így azon rajta sincsenek.

2023 októberében:

Okostelefonok:

2023 novemberében:

Okostelefonok:

Tabletek:

2023 decemberében:

Okostelefonok:

Tabletek:

2024 januájában:

Okostelefonok:

Tabletek:

2024 februárjában:

Okostelefonok:

Tabletek:

Hivatalos a One UI 5 és az Android 13 magyarországi ütemterve

Társcikk: „nem-honos” termékek menetrendje | A One UI 5 újdonságai

Örömmel prezentálhatom, hogy megvan az Android 13 és a One UI 5.0 párosának hivatalos magyarországi ütemterve – amit a Samsung Magyarország Community közösségi fórumon prezentáltak nagyjából két héttel ezelőtt. Ugye az adott országok képviseletei általában a Samsung Members alkalmazáson belül teszik elérhetővé (egyelőre ez most nem történt még meg!), viszont akadnak olyan régiók is (gondolok most Indiára!), ahol külön aloldalt kreáltak a fontos információknak, ahol teljesen korrekt módon elszeparálják és mutatják, melyik készülékre nagyságrendileg mikor történhet a felfrissülés.

FONTOS: a lentebb prezentált dátumokat kezeljétek fenntartásokkal. Ahogy az a korábbi esztendőkben lenni szokott, ez csak nagyjából mutatja, hogy mire számítsatok; csúszások simán benn lehetnek a paklikban, főleg a kevésbé népszerű és olcsóbb modelleknél, ahol a hardveri adottságokból fakadóan van mit átdolgozni. Ezeknél a termékeknél a One UI 5.0 Core egyszerűsített felületi variációja debütálhat.

Mint azt már olvashattátok az elmúlt napokban és hetekben, számos termékre megérkezett az Android 13. A dél-koreai tech-óriás eléggé feszessé tette a frissítés elhozatalát. Ha a listára pillanttatok, akkor felfedezhetitek, hogy februárra véghez szeretné vinni szinte minden készülékénél az operációs rendszernek a felfrissítését. Ez is arra hagy következtetni, hogy még a One UI 5.1, azaz a Galaxy S23 leleplezése előtt 90%+-osra szeretné tudni a kiadását az 5.0-ás felületnek. Ergo, nem lesz januárban új flagship bevezetés – legalábbis ebből a húzásból simán erre lehet következtetni.

A tempó piszok gyors. Részben mindez annak köszönhet, hogy a legtöbb modellnél átálltak egységesített régióra. Az európai országok esetében az EUX CSC kód jelentené mindezt, hiszen, ha valaki képben van a betűkkel, akkor tudhatja, hogy az XEH a magyarországi függetlent, a VDH a hazai Vodafone-t, míg a TMH a Telekomot jelenti. (Anno a PAN rövidítést kapta a Telekom, de aztán ez eltűnt a portfólióból.)

A cikk folyamatosan fog frissülni. A feltűntetett dátumok a magyarországi szoftverek elindítását jelentik. Ha valakinek egyből nem kínálná fel a terméke a frissítés lehetőségét, akkor két opciót ejtsen meg: 1) a készülék a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást tessék véghezvinni; ha ez nem vezetett eredményhez, akkor 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2022 októberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy S22 Ultra 5G (SM-S908B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22+ 5G (SM-S906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22 5G (SM-S901B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]

2022 novemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold4 5G (SM-F936B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Fold3 5G (SM-F926B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy Z Flip4 5G (SM-F721B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Flip3 5G (SM-F711B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy S21 Ultra 5G (SM-G998B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH] | 2022.11.07. [TMH]]
  • Galaxy S21+ 5G (SM-G996B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 5G (SM-G991B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 FE 5G (SM-G990B) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX] | 2022.11.23. [TMH]]
  • Galaxy S20 Ultra 5G (SM-G988B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20+ 5G (SM-G986B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 (SM-G980F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23.]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH | TMH]]
  • Galaxy Note20 Ultra 5G (SM-N986B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [ XEH | 2022.11.15. [TMH]]
  • Galaxy Note20 5G (SM-N981B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [XEH]]
  • Galaxy Note20 (SM-N980F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]
  • Galaxy A53 5G (SM-A536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.09.]
  • Galaxy A33 5G (SM-A336B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S7 WIFI (SM-T870) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7 LTE (SM-T875F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ WIFI (SM-T970) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ 5G (SM-T976B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 WIFI (SM-X700) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25.]
  • Galaxy Tab S8 5G (SM-X706B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8+ WIFI (SM-X800) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8+ 5G (SM-X806B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra WIFI (SM-X900) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra 5G (SM-X906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]

2022 decemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold2 5G (SM-F916B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Z Flip 5G (SM-F707B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.24.]
  • Galaxy Z Flip LTE (SM-F700F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Note10 Lite (SM-N770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH | TMH]]
  • Galaxy S10 Lite (SM-G770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [TMH] | 2022.12.20 [XEH]]
  • Galaxy M53 5G (SM-M536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy A72 (SM-A725F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH] | 2022.11.28. [TMH]
  • Galaxy A52s 5G (SM-A528B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 5G (SM-A526B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 LTE (SM-A525F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX]]
  • Galaxy A32 5G (SM-A326B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.08. [XEH] | 2022.12.06. [TMH]]
  • Galaxy A32 LTE (SM-A325F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A71 (SM-A715F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH]]
  • Galaxy A51 (SM-A515F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15. [XEH | TMH | VDH]]
  • Galaxy XCover6 Pro (SM-G736B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy XCover Pro (SM-G715FN) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite LTE(SM-P615) [XEH]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, WIFI (SM-P613) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, LTE (SM-P619) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH]]
  • Galaxy Tab S7 FE WIFI (SM-T733) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]
  • Galaxy Tab S7 FE 5G (SM-T736B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]

2023 januárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A23 5G (SM-A236B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06.]
  • Galaxy A13 5G (SM-A136B) [EUX]
  • Galaxy A13 Mediatek Helio G80 (SM-A137F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.27. [EUX]]
  • Galaxy A13 Exynos 850 (SM-A135F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.26. [EUX]]
  • Galaxy M23 5G (SM-M236B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15.]
  • Galaxy A22 5G (SM-A226B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.30. [XEH | TMH]]
  • Galaxy A22 LTE (SM-A225F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A12 Nacho (SM-A127F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.22. [TMH] | 2022.12.30 [XEH] ]
  • Galaxy M22 (SM-M225FV) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [XEH]]
  • Galaxy XCover 5 (SM-G525F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH]]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite WIFI (SM-P610) [XEH]
  • Galaxy Tab A8 WIFI (SM-X200) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A8 LTE (SM-X205) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A7 Lite WIFI (SM-T220) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..28.]
  • Galaxy Tab A7 Lite LTE (SM-T225) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy Tab Active4 Pro WIFI (SM-T630) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..16.]
  • Galaxy Tab Active4 Pro 5G (SM-T636B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab Active3 WIFI (SM-T570) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..21.]
  • Galaxy Tab Active3 LTE (SM-T575) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.12. [XEH]]

2023 februárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A04s (SM-A047F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.16. [EUX]]
  • Galaxy A03s (SM-A037G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.21. [XEH] | 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy A03 (SM-A035G) [XEH | TMH]

Íme a lista, mely készülékek várják még az Android 12 rendszerfrissítést!

Az Android 12 operációs rendszer, illetve a Samsung által fejlesztett One UI 4-es felület frissítési ütemterve eléggé koránt útnak indult, hiszen már 2021 novemberében arról számolhattunk be, hogy a csúcskategóriás termékekre, ez alatt értsd: a Galaxy S21 termékcsaládot, megindult az update szinte minden régióban. Nem okoztak csalódást a felhasználóikra, hiszen az év végéig a tavalyi esztendő összes flagship készülékét lefrissítették, ezáltal pedig hozták a kötelezőt, azaz, az okot, hogy érdemes befektetni.

A 2022 elején folytatódott a lista, és rámentek az előző generációkra a Galaxy S-, a Galaxy Note- és a Galaxy Z-termékcsaládoknál. Külön kihangsúlyoznám a középkategóriából a Galaxy A52 5G és a Galaxy A52s 5G duóját, amelyek eléggé előnyös helyzetben szerepeltek, ugyanis már februárra beírták a frissítésének lehetőségét. Azóta mindkettő One UI 4-gyel büszkélkedik.

Tavasz és nyár eleje egyértelműen a középkategóriára és a belépőszintre fókuszál. Sűrűbb hónapnak a június ígérkezik, de ha az előző évet vesszük alapul, akkor szinte sejteni lehet, hogy a legtöbb oda beírt készülékre már májusban csordogálni fog az update. A teljes lista a fotó alatt tekinthető meg.

Mi a teendőd, ha fórumokban olvasod, hogy már frissíthetnél, csak éppen a készüléked nem dobja fel? – Nos, ilyenkor győződj meg arról, hogy valóban a te modelledre érkezett meg! (Szolgáltatós termékeknél előfordulhatnak 1-2 hetes csúszások.) Ha így történt, akkor a legegyszerűbb módja az operációs rendszer váltásnak a PC-re telepített Samsung Smart Switch használata.

A Galaxy M22 egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

2022 áprilisában:

  • Galaxy S20 FE 5G (SM-G781B)
  • Galaxy A71 (SM-A715F)
  • Galaxy S6 Lite LTE (SM-P615F) – Felfrissült One UI 4.1-re: 2022.04.05.
  • Galaxy S6 LTE (SM-T865F)
  • Galaxy Tab Active3 LTE (SM-T575) – Felfrissült One UI 4.1-re: 2022.04.12

2022 májusában:

2022 júniusában:

2022 júniusában:

2022 augusztusában:

Hivatalos a One UI 3.0 és az Android 11 magyarországi ütemterve

A Samsung Magyarország kiadta a hivatalos közleményt, miszerint melyik készülékére mikor érkezhet meg az Android 11-es operációs rendszer a One UI 3.0-ás felülettel! Az előző év mintájára, ismételten a közlés helyéül a Samsung Members applikációját használták, hiszen az éppen futó karácsonyi nyereményjáték-sorozatból fakaróan sokkal nagyobb forgalmaz bonyolít le, illetve rá szeretnék szoktatni a közönségüket, hogy sűrűbben használják azt, ahogy a Community közösségi felületét is, ami elérhető általa.

Szintén nincs változás a frissítési menetrend lefolyásában, hiszen legelőször a tavasszal napvilágot látott Galaxy S-széria tagjai kapták meg. Olyannyira, hogy szinte mindegyik modellre elérhető lett az elmúlt 1 hétben, mind a független, mind szolgáltatói oldalról. A Galaxy S20 FE természetesen kivételt képez, hiszen októberben debütált, így legkorábban februárban futhat be a friss Android 11-es operációs rendszer rá. A listán helyet foglal az 5G-s változata, ami azért fura, mert nincs egyelőre forgalomban egyik csatornán sem. Szerintünk, egyre közelebbi a készülék bevezetésének időpontja, hiszen a Galaxy Note10+ 5G vagy éppen a Galaxy S20+ 5G is elérhető volt részükről.

Jövő év elején lehet számolni: a Galaxy Note20-aknak, a Galaxy Note10-eknek, a Galaxy S10-eknek és a Galaxy Z-termékcsalád tagjainak az update-jével. A jelenlegi felállás szerint a középkategóriás készülékek közül a Galaxy A51-re futhat be legkorábban, aminél márciust emlegetik. Ugyanebben a hónapban érkezhet a Galaxy Tab S7-családra. Ami viszont abszolút fura, hogy a tavalyi Galaxy A-szériások a jelek szerint hamarabb frissülhetek, de lentebb szemléltetem is dátumok formájában. Az utolsó fázisban megint a tabletek kapnak odafigyelést, valamint a gyengébb belépőszériások.

A teljesség kedvéért feltűntettem a németországi régiónak a plusz termékeit is, amelyek Magyarországot elkerülték, gondolok itt: a Galaxy M-szériára, valamint a 2020-as belépőszintű Galaxy A széria modelljeire.

A One UI 3.0 felületének egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2020 decemberében:

2021 januárjában:

2021 februárjában:

2021 márciusában:

2021 áprilisában:

  • Galaxy A71 (SM-A715F) – [Frissítve – 2021.03.25]
  • Galaxy A40 (SM-A405F) – [Frissítve – 2021.03.29]
  • Galaxy M51 (SM-M515F) – Németországban – [One UI 3.1 – 2021.03.15]

2021 májusában:

2021 júniusában:

  • Galaxy A41 (SM-A415F)
  • Galaxy A31 (SM-A315F)
  • Galaxy A21s (SM-A217F)
  • Galaxy Tab Active3 (SM-T575F)
  • Galaxy Tab A7 2020 (SM-T500 | SM-T505F)
  • Galaxy A11 (SM-A115F) – Németországban
  • Galaxy A01 (SM-A015F) – Németországban
  • Galaxy A01 Core (SM-A013F) – Németországban
  • Galaxy M11 (SM-M115F) – Németországban

2021 júliusában:

2021 augusztusában:

2021 szeptemberében:

A [2] oldalon megtalálhatjátok a közlemény képernyőfotóját.